Kopjafás helységnévtáblákat állítottak Nyárádremete bejárataihoz

•  Fotó: Nyulas Piroska

Fotó: Nyulas Piroska

Új településjelző táblákkal gazdagodott Nyárádremete község: egy-egy hármas kopjafával ellátott köszöntő felirat várja ezentúl az erre járókat.

Nyulas Piroska

2016. szeptember 06., 17:492016. szeptember 06., 17:49

Ezen az „Isten hozott” felirat olvasható, amit róvásírással is feltüntettek, de románul is, alattuk pedig a megfelelő nyelven a község neve, hátulján pedig a Jó utat két nyelven. Az oszlopegyüttesek a község három fő bejáratánál vannak elhelyezve: a deményházi tetőn, a régeni útnál és a Szováta fele vezető út szélén. Ezek az egyén-család-nemzet hármas egységét jelképezik, az öt falut a gyakorlatban is közrezárva, együvétartozásukat hangsúlyozva. Az alkotások megálmodója Török László nagyernyei fafaragó mester.

„Régóta terveztük, hogy ilyen fogadótáblát helyezzünk el a község bejáratához. Végül tavaly egy testületi ülésen megbeszéltük, hogy szerezzük be a megfelelő faanyagot, amely végül az önkormányzat legelőjéből került ki” – magyarázta lapunknak Magyari Péter, a község polgármestere. Tőle tudtuk meg, hogy a kopjafák és a kifaragás felajánlások révén valósult meg, a nyárádremetei Nyulas Zoltán és Siklodi Ferenc fafaragó mesterek-, illetve a Nyárád KFT műhelyében. Az oszlopok mindenikén különböző motívumok, műs-más jelentéssel bírnak.

Bal felől, az első oszlop a férfi oldal jelképe, ezért koronás, Árpád királynak a Kárpát-medencébe való visszajöttét jelzi, a koronában a háromszög ugyanakkor a szentháromság egységét, rendjét is. A középső oszlop a körkereszt, Krisztus kereszt, ami egybetartja az embert, családot, nemzetet. Ez a világosság jele, háromszor jelenik meg a szellem-lélek-test szintjén.

A harmadik oszlop a női oldal jelképe: tulipán, a túli pont, ami a túlvilágra is mutat. Virág a világban: a nyaki rész utáni végtelen vonal egy nyolcas formájában virágot rajzol ki (szívtájékon), alatta a gömb a mennyei és a földi világ találkozási pontja, a születés helye.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 08., kedd

Lángokba borult egy gazdasági épület Marossárpatakon

Tűz ütött ki Marossárpatakon kedden délután, de a tűzoltók gyors beavatkozása megelőzte a nagyobb bajt.

Lángokba borult egy gazdasági épület Marossárpatakon
2025. július 07., hétfő

Takarmánybálák égnek Nagynyulason, búzatábla Marosbogáton

Ötven szabad ég alatt tárolt takarmánybála lángol a Beszterce-Naszód megyei Nagynyulason, de fennáll a veszélye, hogy továbbterjednek a lángok, ezért mentek át segédkezni a Maros megyei tűzoltók.

Takarmánybálák égnek Nagynyulason, búzatábla Marosbogáton
2025. július 07., hétfő

Mezőgazdasági területek is lángolnak Maros megyében

Száraz növényzet és haszonnövények kaptak lángra hétfőn délután több Maros megyei településen – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.

Mezőgazdasági területek is lángolnak Maros megyében
2025. július 07., hétfő

Több mint százezer fesztiválozó vett részt a hetedik VIBE-on

A tavalyihoz képest nagyobb helyszínnel, sokkal több zenei programmal és előadással, illetve a világ harmadik legjobb DJ-párosával készült idén a VIBE fesztivál, amelyre a négy nap alatt 106 ezren látogattak ki – derül ki a záró közleményükből.

Több mint százezer fesztiválozó vett részt a hetedik VIBE-on
2025. július 07., hétfő

Tűz ütött ki Mezőbanyicán – három melléképület vált a lángok martalékává

Tűz ütött ki egy melléképületben Mezőbanyicán hétfőn hajnalban, a lángok a közeli lakóház tetejére is átterjedtek.

Tűz ütött ki Mezőbanyicán – három melléképület vált a lángok martalékává
2025. július 04., péntek

Utolsó útjára kísérték Kincses Előd jogászt, Orbán Viktor is részt vett a temetésen

Magyarországi és helyi hivatalosságok is elkísérték utolsó útjára Marosvásárhelyen Kincses Előd jogászt, közírót. A család kérésére a temetés, amelyen részt vett Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is, nem volt sajtónyilvános.

Utolsó útjára kísérték Kincses Előd jogászt, Orbán Viktor is részt vett a temetésen
2025. július 04., péntek

Elmaradnak a szászrégeni városnapok

Szászrégenben idén nem szervezik meg a városnapokat, inkább a fejlesztések befejezésére fordítják a pénzt.

Elmaradnak a szászrégeni városnapok
Elmaradnak a szászrégeni városnapok
2025. július 04., péntek

Elmaradnak a szászrégeni városnapok

2025. július 04., péntek

Kilencedszer szerveznek kastélynapot Bonyhán

Kilencedik alkalommal szervez családi napot az Erdélyi Református Nőszövetség a Maros megyei Bonyhán, a Bethlen-kastély parkjában július 5-én, szombaton.

Kilencedszer szerveznek kastélynapot Bonyhán
2025. július 04., péntek

Kimerült tűzoltók, elromló autók – Bukarestre várnak a megoldásért

Több mint egy hónapja nincs csapvíz a Kis-Küküllő menti településeken, és a helyzet kritikus: az ügyeletes tűzoltók kimerültek, a vizet szállító autók pedig meghibásodnak. A gondok megoldásához szükséges pénz még mindig várat magára Bukarestből.

Kimerült tűzoltók, elromló autók – Bukarestre várnak a megoldásért
2025. július 04., péntek

Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe

Kisebb városhoz hasonlít a Marosvásárhely és Marosszentgyörgy határánál felépített Vibe fesztivál, ahová már beköltöztek a koncertezők, szórakozni vágyók. A szervezők mellett a kisboltosok, vendéglősök, taxisok is örvendenek a népszerű rendezvénynek.

Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe
Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe
2025. július 04., péntek

Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe