Úrvacsorával és konfirmációval ünnepelte az új kenyér vasárnapját a nyárádszentannai gyülekezet, amely egyszerre több szép pillanatot élhetett át.
2015. augusztus 31., 17:052015. augusztus 31., 17:05
2015. augusztus 31., 17:062015. augusztus 31., 17:06
„Asztalra került az esztendő első kenyere annak ellenére, hogy környezetünket szárazság, természeti csapás sújtotta. Emlékezetünkben felcsillan az édesanyáink, nagymamáink által fűzfateknőben előkészített kenyér képe, mert az igazi kenyérben kovász, szív és lélek van” – mondta Gecző András lelkipásztor.
Az ünnepi alkalommal konfirmációt is tartottak. A gyülekezet megpróbál valamit hozzátenni ahhoz az útravalóhoz, cipóhoz, amellyel a konfirmandusokat kibocsátja az életbe, hitbe, szeretetbe – hangsúlyozta a lelkész, kiemelve: a konfirmációval egyrészt hitünk, másrészt a Jézus Krisztushoz, szülőföldünkhöz, magyarságunkhoz, családunkhoz való kötődésünk is megerősödik.
Négy ifjú tett tanúbizonyságot a gyülekezet előtt hitéről, bibliai, egyházi és vallástörténeti ismereteiről, majd első alkalommal részesülhetett az úrvacsora szentségében: Bereczki Anita, Lámpó Krisztián, Moldován Zsolt, Tordai Szilveszter, akik arról is fogadalmat tettek, hogy református vallásukhoz és magyar anyanyelvükhöz sosem lesznek hűtlenek.
Vasárnap két gyermeket is megkereszteltek, a következő hétvégén pedig újabb kisgyerek részesül a keresztség szentségében. Gecző András lelkész elmondta: sokszor látták a gyülekezet apadását, de itt a reménység, hogy van utánpótlás.
Az ünnepi alkalom megemlékezésre is alkalmat adott: családja és a gyülekezet emlékezett Nemes Pál egykori igazgató-tanítóra, aki élete párjával együtt szolgálta a magyarságot, anyanyelvre tanította a nemzedékeket.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.
Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.
szóljon hozzá!