Késett a nyárádszeredai öregotthon felújítása

•  Fotó: Gligor Róbert László

Fotó: Gligor Róbert László

Az utolsó munkafázisokat végzik a nyárádszeredai öregotthon épületében és udvarán. A létesítményt  július végén átadják, annak ellenére, hogy nemrég mulasztásra derült fény, ami miatt a kivitelezési határidőt meg kellett hosszabbítani.

Gligor Róbert László

2015. július 16., 16:012015. július 16., 16:01

A napokban befejezték a térköves felületépítést az udvaron, és tető került egy új épületrészre. Még itt-ott látni lehet szerszámokat, építkezési anyagokat, de lassan felszámolják az építőtelepet a nyárádszeredai orvosi-szociális központ területén. A helyiek által öregotthonként emlegetett intézményt európai alapok felhasználásával bővítette ki az önkormányzat, hamarosan át is adják a beruházást. Az ingatlan belsejében már csak egy-két helyen lehet szerszámot, törmeléket látni. A szükséges bútorokat, felszereléseket már jó ideje leszállították, így semmi akadálya annak, hogy két hét múlva szalagvágással ünnepeljenek.

A tavaly egy nagyobb iskolabővítési és felújítási projekt végére tettek pontot európai támogatással, idén pedig újabb sikertörténeten vannak túl – fogalmazott portálunknak Tóth Sándor polgármester. A város ugyancsak európai források felhasználásával bővítette ki a meglévő orvosi-szociális központot.

Új, kétszintes és kétszeres alapfelületű korszerű épületbe várják vissza az időseket, akik a munkálat ideje alatt az egykori községháza épületében voltak elhelyezve. Ugyanakkor az egész udvar megújult, megszépült, a napokban befejezték annak térköves burkolását és a csapadékvíz elvezetését. Tóth Sándor szerint erre szükség volt, a lakosság is igényelte, de előbb a talajban el kellett helyezni a víz- és elektromos vezetékeket.

Nemrég derült ki, hogy a tervezéskor mulasztás történt, a kibővített épülethez nem írtak elő légfrissítő berendezést. Márpedig a jelenlegi szabályok értelmében ez kötelező, hogy megkapják a közegészségügyi engedélyt. A városvezető elmondta: a rajtuk kívül álló hibát már orvosolták, elkészült a berendezés terve, jelenleg a minisztérium jóváhagyására várnak. A szellőzőrendszer kialakítása, beszerelése csupán két hetet venne igénybe, de decemberig kaptak haladékot erre. A minisztériumi jóváhagyás után az is kiderül, hogy a jelenlegi kivitelező elvégezheti-e ezt a munkálatot, vagy új közbeszerzési eljárást kell kiírni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
2026. június 26., péntek

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre

Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre
2026. június 25., csütörtök

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek

A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma

Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Próbafelvételi az orvosi egyetemre
Próbafelvételi az orvosi egyetemre
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

Hirdetés