Jobbágytelke: eltanácsolják a pihenni vágyókat

•  Fotó: Gligor Róbert László

Fotó: Gligor Róbert László

A marosvásárhelyi Folk Center Alapítvány szervezésében vasárnap kezdetét vette az immár tizenhetedik Marosszéki népzene- és néptánctábor Jobbágytelkén.

Gligor Róbert László

2015. július 13., 17:002015. július 13., 17:00

A zsúfolásig megtelt kultúrotthonban a helyi hagyományőrző néptánccsoport fellépésével és táncházzal vette kezdetét a tánctábor. Egy hétre megpezsdül az élet Jobbágytelkén, idegenek, fiatalok, magyarul és más nyelveken beszélők lepik el a települést, ki sátrat ver, ki családoknál vagy közös szállón húzza meg magát, de a pihenésre nem sok alkalmat ígérnek a szervezők, a Folk Center munkatársai.

Czerán Csabától megtudtuk: az előrejelzések ellenére nincs számbeli visszaesés az előző évekhez képest, idén is mintegy kétszáz táborlakóval számolnak, közülük több mint fele magyarországi, de vannak az Amerikai Egyesült Államokból visszajáró nem magyar személyek, sőt egyikük, Chris Black idén fotókiállítást is hozott.

Idénre is színes, változatos programról gondoskodtak a szervezők, hogy a résztvevők megtanulhassák a rendezvény jelmondatát: a pihenésre vágyók tartózkodjanak a táborban való részvételtől! Naponta a kezdőknek és gyerekeknek nyárádmenti, a haladóknak mezőkölpényi, az ínyenceknek zselyki és gernyeszegi néptáncokat oktatnak délelőtt és délután, emellett hangszeres zenét és népdalokat is. A gyerekek kézműves foglalkozásokon vehetnek részt.

Délutánonként a Csűrmoziban portréfilmeket vetítenek az érdeklődőknek a magyar és hajdútáncról, a Teleki családról és a magyar koronázási jelképek erdélyi vonatkozásairól tartanak előadást történészek, táncmesterek. Szerdán délután az esztenához kirándulhatnak a táborozók, szombat délután íjászversenyek, vetélkedők lesznek, csütörtök este pedig az Üver zenekar népzene koncertjét élvezheti a közönség. Az érdekeltek a faluban és környékén népi mesterségeket tanulhatnak, néprajzi gyűjtést is végezhetnek, látogatható a Falumúzeum és a Balla Antal-emlékház, és természetesen hajnalba nyúló táncházban és folkkocsmában szórakozhat, táncolhat mindenki kifulladásig.

A tánc, az ének olyan, mint az anyanyelvünk, évezredes társa a magyar embernek. Napjainkban kevesebb a dal, a tánc, de rohanó világunk nem tudja kiölni azt, amit génjeinkbe ezer esztendők írtak – mondta vasárnap esti megnyitó beszédében Barabási Ottó, Székelyhodos község polgármestere, aki fontosnak tartja, hogy fiataljaink megismerkedjenek nemzeti és kulturális hagyományainkkal a néptáncon keresztül.

Ila Gábor, a Jobbágytelki Kulturális Egyesület elnöke egy Kodály-idézettel fejezte ki mindazt, ami most a faluban zajlik: „A kultúrát nem lehet örökölni, az elődök kultúrája egykettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi magának”. Balla Anti bácsi jó fél évszázada az akkori nemzedék koreográfiájával „felfuttatta” a helyi néptánccsoportot, de az már egy idejét múlt dolog. A jelenlegi hagyományőrző tánccsoport most ismét a mélyből merít, és megtanulja a maga világlátása, koreográfiája szerint bemutatni a jobbágytelki táncot. A marosszéki néptánctábor pedig pontosan ezt a kodályi gondolatot hozza ide a faluba: a kultúra akkor marad meg, ha élő.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
2026. június 26., péntek

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre

Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre
2026. június 25., csütörtök

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek

A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma

Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Próbafelvételi az orvosi egyetemre
Próbafelvételi az orvosi egyetemre
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

Hirdetés