
Fotó: Gligor Róbert László
Hétvégén ismét falunapot tartottak Jedden, ezzel együtt a második pálinkafesztiválra is sor került a beígért 1001-ből. Eső volt bőven, pálinkatermelő kevesebb, ennek ellenére jól szórakoztak a kilátogatók.
2014. augusztus 25., 16:142014. augusztus 25., 16:14
2014. augusztus 26., 08:332014. augusztus 26., 08:33
A hétvégi időjárás ismét ráijesztett a szervezőkre és a kilátogatókra, ennek ellenére a tavalyinál több résztvevőre számítottak – mondta el már a kétnapos rendezvény kezdetén portálunknak Vasile Tătar polgármester, aki mindenkit várt a programokra szórakozni, a mindennapos munkát kis időre elfeledni. Bányai István alpolgármester szerint is szükség van a rohanó világban, hogy egy hétvégére megálljunk, viszályokat félretéve beszélgetni tudjunk egymással, ápoljuk, építsük kapcsolatainkat. Ezekkel a gondolatokkal vette kezdetét az idei községi napok rendezvénysorozata.
Istentisztelettől Nótár Mary-ig
A tavalyinál jóval színesebb programokkal várta a szervező önkormányzat, a Cathedra Domini Egyesület és a Jeddi Ifjúsági Szervezet a község lakosságát. A gyerekeket légvárak, bazárok és bábelőadások várták, a felnőtteket a templomban istentisztelet, a kultúrotthonban bál, a téren sörsátrak, míg a fiatalokat asztalitenisz, tizenegyesrúgó és palackdobáló versenyek hívogatták. A színpadon is több műfaj felvonult a két délután: a jeddi néptánccsoport, a Bekecs együttes, Kásler Magdi, az Üver zenekar és a jeddi citeracsoport a folklórt, Boros Emese és Buta Árpád az operettet képviselte, Niko, Erika, Maxim, Timmy Band, Andreea és az Outsiders a popzenét. Vasárnap este a cigány-revüt képviselő Nótár Mary fellépésére mintegy kétezer fős közönség gyülekezett a téren és a színpad előtt, majd a rendezvényt látványos tűzijátékkal zárták. Vasile Tătar polgármester zárszóként elmondta: még gyermekcipőben járnak rendezvényeik, de megpróbáltak színes programokat kínálni mindenkinek, végül a lakosság hozzáállását kérte, hiszen a közösség nélkül nem lehet és nem érdemes ilyen rendezvényeket szervezni.
Kevesebb főzde, gazdag kínálat
A falunapok keretében másodszor rendeztek pálinkafesztivált. Szombaton fiatalok és néptáncosok szekérre ülve járták be Jedd utcáit, míg mások pálinkával kínálták a lakosságot. A rendezvények helyszínén a tavalyi négyhez képest idén három pálinkatermelő jelent meg közel húszféle szíverősítővel. A nyárádszentsimoni Csípán pálinkaház saját termésből és palackozással 13 félét kínált, különlegességük az áfonya és vadvackor volt. Alapanyaguk nagy része saját termés, de idén a szilva nagyon gyengén, az alma közepesen „eresztett”, ezért vásárolniuk is kell gyümölcsöt. Mégsem ez befolyásolja döntően az áraikat, hanem az államnak befizetendő literenkénti 11 lejes illeték elkeserítő. Piacuk eléggé kiterjedt, hiszen a Farel terjesztőhálózaton keresztül vannak jelen az országban, s bár vannak újítások is, azért ragaszkodnak az első, hosszúnyakú fél litres üvegben való „kiszereléshez” – mondta el Csípán Csaba. A kibédi Orbán pálinkafőzde 1948 óta több generációs családi vállalkozás – mondta el némi büszkeséggel Orbán Béla tulajdonos, aki lányával és unokaöccsével termeli a tradicionális nedűt. A fél literes, zárjeggyel ellátott palackjaikból Hollandiába, Svédországba, Spanyolországba, Olaszországba, Ukrajnába, de még Szaúd-Arábiába is jutott el. Jelenleg technológiai és csomagolási fejlesztés alatt állnak, de a higiéniai körülményekre is jobban odafigyelnek. Az idén kevés a gyümölcs, nehéz a beszerzése – ejt szót a nehézségről is a tulajdonos.
Gondok, sikerek és korlátok
Marossárpatakról Antalfi Zoltán családi vállalkozása hozta el az általuk előállított tizenhétféle nedű legtöbbjét, köztük a vadcseresznye levét is, amelyet a konkurensek is a fesztivál legjobbjának tartottak. Palackozott italaikat Góbé termékként értékesítik, de új pálinkafőzdéjük is épül, amely mellett kóstolóterem is lesz, bár most is képesek egy autóbusznyi turistának is felszolgálni italaikat.
Mindhárom tulajdonost megkérdezve kiderült: egyetlen pálinkafesztivál sem a profitról, hanem inkább a reklámról szól, és a 25-80 lej közötti árak mellett is közepes volt az érdeklődés standjaiknál.
Vasárnap este a Bányai István, Vasile Tătar, Nagy János, Takács Árpád, Hannes Edvin, Orbán Sándor, Mezei Ernő alkotta zsűri minden standnál három pálinkamintát ízlelt meg, majd este kiosztották a díjakat is: a fesztivál pálinkája a sárpataki szilvalé lett, a legjobb kajszibarack-párlatot a Csípán, a legjobb gyümölcspálinkát az Orbán főzde hozta.
Kérdésünkre Bányai István alpolgármester elmondta: a pálinkafesztivál célja, hogy a falunapok programjába egy kis színt is hozzon, de nem a pálinka körül forog a hétvége. Az idei programkínálatuk csupán három pálinkatermelőt vonzott a jeddi napokra, egyelőre ennyit tud megengedni a község költségvetése. Ha a falunapok gazdagabbak lesznek, valószínűleg több pálinkás sátor is lesz majd, de nem szeretnék, ha a pálinkafesztivál lenne a lényegesebb: egyelőre a falunapokon, a szórakozáson van a hangsúly.
Általánosságban 50-70, elszigeteltebb helyszíneken pedig 80-100 km/órás széllökésekre figyelmeztetett hétfőn a Maros megyei katasztrófavédelem.
Nagytestű kutya tetemét emelték ki hétfőn reggel a Marosból, a folyó marosvásárhelyi szakaszán – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Négy személyt szállítottak kórházba egy balesetet követően, amely szombaton reggel történt Fehéregyházán.
Gyerekzsivaj, viaszos kesicék és két pelyhes kiscsibe – nagycsütörtökön a régi hagyományok jegyében, közösen írták meg húsvéti tojásaikat a marosvásárhelyi Gecse utcai református gyülekezet tagjai.
Fennállásának 170. évfordulóját ünnepli a marosvásárhelyi Stefánia Napköziotthon, ehhez a különleges alkalomhoz a közösséget is bevonnák: régi fotókat keresnek a jubileumi kiállításhoz.
Napirendre került a játéktermek korlátozása vagy kitiltása. Marosvásárhelyen már készül a tervezet, Koronkán teljes tiltásról szavazhatnak, Nyárádszeredában még mérlegelnek, Szászrégenben pedig a lakók egyértelműen az elköltöztetés mellett álltak ki.
A Maros megyei Uzdiszentpéter polgármestere az egyik őrizetbe vett gyanúsított a három közül, akiket előállítottak húsz házkutatást követően egy áramlopást felgöngyölítő rendőrségi akció során – értesült igazságügyi forrásokból az Agerpres hírügynökség.
Őrizetbe vettek három férfit egy áramlopást felgöngyölítő rendőrségi rajtaütés után Maros megyében, ahol húsz házkutatást tartottak csütörtökön.
Rendőröket riasztottak egy összetűzéshez csütörtök este a Maros megyei Felsőrépán, de nemhogy csillapodott volna a helyzet, hanem még inkább eldurvult.
A hosszú és kihívásokkal teli út után a gólyák egy része visszatért országunkba. A sáromberki, webkamerával megfigyelt két fészek sem maradt üresen – derült ki a gólyákat megörökítő felvételekről, amelyeket a Milvus Csoport tette közzé.
szóljon hozzá!