Itthonmaradásra biztat a rockoratórium

A Vásárhelyi Forgatag keretében mutatják be a Szabó Előd–Robert Brai szerzőpáros 1849 – Volt egy szabadságharc című rockoratóriumát. Az ősbemutató alkalmával Szabó Előd azt üzeni a vásárhelyi magyarságnak: szombaton este legyenek kint a Maros-parton, és fogadják szeretettel az előadást, annak üzenetét.

Vass Gyopár

2015. augusztus 27., 20:402015. augusztus 27., 20:40

2015. augusztus 27., 20:402015. augusztus 27., 20:40

Szabó Előd 2014 nyarán befejezte első musicaljét, majd nem sokkal utána újabb feladathoz látott: Robert Brai szerzőtársával közösen rockoratóriumot írtak, amelyet ez év márciusában fejeztek be. A darab zenéjét ketten írták, ketten is hangszerelték, a szöveget azonban teljes mértékben Előd írta.

„A cselekmény váza tulajdonképpen egy kerettörténet. Az oratórium egy kislány történetét meséli el, akinek a szülei, a jobb megélhetés reményében, külföldön szándékoznak dolgozni. Az eddig a pontig nagyon is életszagú történet azzal folytatódik, hogy a szülőföldjéhez ragaszkodó kislány az iskolában egy fogalmazást ír, amelyben azokat a korabeli történelmi alakokat, személyiségeket eleveníti fel, akik a szabadságért harcoltak. Úgy is fogalmazhatnék: miattunk harcoltak, és ennek ellenére ma egyre többen döntenek az elvándorlás mellett. Ezt szeretnénk meggátolni ezzel a darabbal” – mesélte Szabó Előd.

A zeneszerzőként, szövegíróként és előadóművészként is bemutatkozó szászrégeni tehetség a próbafolyamatokról elmondta: elkezdődtek, a látványtervezővel közösen már lejátszották azt a kilencven perces filmillusztrációt, amelyet a színpadon zajló történetek kiegészítéseként vetítenek. A próbán jelen voltak a táncosok is, és a négy előadó közül (Kalapács József, Tóth Reni, Márton Fruzsina és Szabó Gyula Győző) kettő már csütörtökön Marosvásárhelyen volt.

Kérésünkre Szabó Előd üzent is a vásárhelyieknek: „A magyar vásárhelyi közönségnek azt üzenem, hogy 29-én, este tíz órától jöjjenek ki a Maros-partra, fogadják szeretettel azt az üzenetet, amit átadnak az énekesek, és mi, a szerzők. És amennyiben lehet, maradjanak itthon, Erdélyben. Sokszor nehéz, de itthon jobb, mint idegenben. És ha teszünk a viszontagságos körülmények ellen, a magyar közösség sorsa jobbra fog fordulni Erdélyben”.

A 90 perces táncos-énekes, vetítéssel egybekötött darabot először a Vásárhelyi Forgatagon mutatják be. A produkciót másnap este, Szabó Előd szülővárosában, Szászrégenben is bemutatják a Szászrégeni Magyar Napok záróakkordjaként.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
Hirdetés
2026. június 26., péntek

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre

Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre
2026. június 25., csütörtök

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek

A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek
2026. június 25., csütörtök

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma

Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Próbafelvételi az orvosi egyetemre
Próbafelvételi az orvosi egyetemre
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

2026. június 25., csütörtök

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?

Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?
George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?
2026. június 25., csütörtök

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?

Hirdetés