Hittantáborban töltődtek fel a gyerekek Deményházán

•  Fotó: Nyulas Piroska

Fotó: Nyulas Piroska

Minden évben, nyár közepén a Nyárádmenti csendes Deményháza megtelik gyerekkacajjal, énekkel, mókával, izgő-mozgó, hitvilágát megújítani kívánó gyereksereggel. A reklámot nem igénylő, önmagát hirdető hittan táborba hazautaznak az unokák, ellátogatnak a barátok, látogatóba mennek a környékbéliek. A tábor nappali elfoglaltságot és étkezést biztosít a fiataloknak, éjjelre mindenki vendéglátójánál száll meg.

Nyulas Piroska

2016. augusztus 07., 12:262016. augusztus 07., 12:26

Az idei, azaz immár kilencedik alkalommal megszervezett tábor pénteken zárult le. A helyi gyerekek körében nagy népszerűségnek örvendő, négy napos rendezvényre idén közel kilencven gyerek jelentkezett.  Visszatérő vendégek vannak Magyarországról,  egyetemisták, akik a kötelező nyári gyakorlatukat tudják a táborban elvégezni, de van olyan személy is a szervezők részéről, aki ugyan már elvégezte az egyetemet, mégis inkább szabadságot vesz ki és úgyis eljön az erdélyi táborba, annak ellenére, hogy itt biztos nem fog pihenni.

A mikházi származású Salat Sarolta a kezdetektől részt vett minden táboron, vagyis már tíz éves kora óta. Azóta már „kinőtte” a tábort pár társával együtt, de mégis visszajönnek mint segítők, és igyekeznek megkönnyíteni a szervezők munkáját. „ Nagyon jó lehetőségnek tartom, hogy itt szerveznek tábort, hiszen ez az, ami helyszínt biztosít a helyi gyerekeknek a nyári találkozásra, itt kikapcsolódhatnak és feltöltődhetnek”.

„Már a kezdetek kezdetén azt szerettük volna, hogy mi jöjjünk el ide, egyetemistáinkkal, hogy megismerhessük az  itteni gyerek, családok életét, és itt próbáljunk meg hittan tábort tartani, ha erre igény van” – fogalmazott Fehérvári Lajos atya. Deményházán pedig megvolt az akarat és a kedv, hogy összegyűjtsék a környékbéli gyerekeket, még azokat is akik tanév közben esetleg nem is voltak annyira fogékonyak a vallásórák iránt. A magyarországi részről egész évben folynak az előkészületek, szervezik a tevékenységeket, aprólékosan, lépésről-lépésre felépítik a tábor programját. A játékokkal, elfoglaltságokkal egyidejűleg komoly lelki programot is belefűznek az események menetrendjébe, így mind szellemi mind fizikai síkon bevezetik a gyerekeket a hitvilágba.

„Idén az Irgalmasság éve van az egyházban, és mi is az irgalmasságnak a különböző formáit próbáltuk megélni, begyakorolni. Ehhez választottunk szentírási szakaszokat, mint például a tékozló fiú, az irgalmas szamaritánus, a kegyetlen szolga története, utolsó napnak a témája pedig a gyónás volt. Legutolsó nap pedig a háláról beszéltünk, hiszen erről soha nem szabad megfeledkezni” – részletezte Lajos atya. A tábor intenzív programjában a lelki nevelés és feltöltődés mellett a fizikai ügyesség, erőnlét fejlesztése is szerepelt, a gyerekek és vezetőik kirándultak, íjászatot tanultak,  akadályversenyen, kézműves foglalkozásokon vettek részt, majd a nap utolsó részében, mintegy lecsendesedésképpen énekléssel, zenéléssel, szentmisével, hálaadással egészítették ki mindennapjaikat. Fehérvári Lajos atyáék otthoni vizeken is szerveznek táborokat, és kérdésünkre miszerint miben különböznek az itteni gyerekek anyaországbéli társaiktól, legfontosabbnak a fegyelmet emelte ki. Elmondása szerint az itteni gyerekekkel könnyű dolgozni, mert nagyon fegyelmezettek.

A tábor utolsó napján hálaadó szentmisére hívták a szülőket, nagyszülőket, testvéreket, ismerősöket a tábor résztvevői, majd bemutatták az elmúlt időszak „gyümölcseit”, alkotásait, és a tanultakat. Mindenki kihangsúlyozta, hogy hálás amiért ezek a táborok létre jöhettek az elmúlt években és idén is, mégis a deményházi szervezők úgy döntöttek, hogy a következő években nem vállalják a tábor megszervezését, legalábbis ilyen formában nem tudják tovább vinni a megkezdett munkát. „Így, ebben a formában a plébánia és a Acodomus egyesület már nem fogjuk vállalni. Tovább fogunk foglalkozni a gyermekkel, de ilyen nagy intenzitással, ekkora létszámmal már nem tudjuk vállalni” – nyilatkozta lapunknak Rózsa Gáspár, deményházi plébános, aki objektív okokra hivatkozva hozta meg döntését, mindamellett, hogy hálás amiért egy ilyen sikeres tábort tudtak több éven át vendégül látni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 10., csütörtök

Éjszaka is kutattak a mezőméhesi gyilkosság gyanúsítottja után

Éjszaka is több százan keresték azt a 37 éves férfit, akit egy mezőméhesi nő halálával és gyújtogatással gyanúsítanak.

Éjszaka is kutattak a mezőméhesi gyilkosság gyanúsítottja után
2025. július 10., csütörtök

Egy ember meghalt, egy súlyosan megsérült egy Maros megyei autóbalesetben

Súlyos baleset történt Maros megyében, Kisszentlőrincnél csütörtök délelőtt, egy személy életét már nem sikerült megmenteni.

Egy ember meghalt, egy súlyosan megsérült egy Maros megyei autóbalesetben
2025. július 10., csütörtök

Épül az új börtön, addig is túlzsúfoltak a cellák

Július végére kellett volna elkészüljön az új börtön Marosvásárhely mellett, Marosszentkirályon, de az anyagiak hiánya miatt akadozik a beruházás. Közben a cellák túlzsúfoltak, az alkalmazottak kevesen vannak.

Épül az új börtön, addig is túlzsúfoltak a cellák
2025. július 09., szerda

Egy kiskorú lányt is megerőszakolt korábban a gyilkosság gyanújával körözött Maros megyei férfi

Borzalmas részletek derültek ki a Mezőméhesen történt gyilkosság ügyében: a rendőrség által körözött Emil Gânj nemcsak egy korábbi gyilkosságért ült már, hanem 2008-ban egy kiskorúval elkövetett szexuális bűncselekmény miatt is elítélték.

Egy kiskorú lányt is megerőszakolt korábban a gyilkosság gyanújával körözött Maros megyei férfi
2025. július 09., szerda

A szabályos parkolásért fizetni kell, a törvénytelen ingyenes

Ezer autó parkol egy átlagos nyári hétvégén a marosvásárhelyi Somostetőn, néha egymás hegyén-hátán. Eddig ingyenes volt az állomásozás, most egy részen fizetni kell. Autóbuszjárat is van, de nem mindenki elégedett a programmal.

A szabályos parkolásért fizetni kell, a törvénytelen ingyenes
2025. július 08., kedd

Lángokba borult egy gazdasági épület Marossárpatakon

Tűz ütött ki Marossárpatakon kedden délután, de a tűzoltók gyors beavatkozása megelőzte a nagyobb bajt.

Lángokba borult egy gazdasági épület Marossárpatakon
2025. július 07., hétfő

Takarmánybálák égnek Nagynyulason, búzatábla Marosbogáton

Ötven szabad ég alatt tárolt takarmánybála lángol a Beszterce-Naszód megyei Nagynyulason, de fennáll a veszélye, hogy továbbterjednek a lángok, ezért mentek át segédkezni a Maros megyei tűzoltók.

Takarmánybálák égnek Nagynyulason, búzatábla Marosbogáton
2025. július 07., hétfő

Mezőgazdasági területek is lángolnak Maros megyében

Száraz növényzet és haszonnövények kaptak lángra hétfőn délután több Maros megyei településen – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.

Mezőgazdasági területek is lángolnak Maros megyében
2025. július 07., hétfő

Több mint százezer fesztiválozó vett részt a hetedik VIBE-on

A tavalyihoz képest nagyobb helyszínnel, sokkal több zenei programmal és előadással, illetve a világ harmadik legjobb DJ-párosával készült idén a VIBE fesztivál, amelyre a négy nap alatt 106 ezren látogattak ki – derül ki a záró közleményükből.

Több mint százezer fesztiválozó vett részt a hetedik VIBE-on
2025. július 07., hétfő

Tűz ütött ki Mezőbanyicán – három melléképület vált a lángok martalékává

Tűz ütött ki egy melléképületben Mezőbanyicán hétfőn hajnalban, a lángok a közeli lakóház tetejére is átterjedtek.

Tűz ütött ki Mezőbanyicán – három melléképület vált a lángok martalékává