Hétvégén kiderül, ki lesz Bekecsalja szépe

Negyedik alkalommal rendezik meg a Bekecsalja Szépe versenyt a hétvégén a Nyárádmenti Napok és Nyárádszeredai Városnapok keretében.

Gligor Róbert László

2016. július 28., 12:502016. július 28., 12:50

2016. július 28., 12:512016. július 28., 12:51

A hétvégén ismét színpadra állnak Nyárádszeredában azok a lányok, akik elég szépnek és bátornak érzik magukat ahhoz, hogy több ezer ember előtt bemutatkozzanak. A Bekecsalja Szépe egyik szervezője, Dászkel János érdeklődésünkre elmondta: két marosvásárhelyi lányt leszámítva tényleg bekecsaljiak a jelentkezők: három nyárádszeredai, egy-egy havadi, berekeresztúri, nyárádszentimrei, jobbágytelki állhat fel a nagyszínpadra szombaton 21 órától.

Ennél többen érdeklődtek a verseny iránt, de végül tízen maradtak, ők kezdték meg szerdán a háromnapos intenzív felkészülést Marton Júliával, a verseny másik szervezőjével. Napi hat órán át tanulnak, gyakorolnak a lányok, hogy a járásuk, testtartásuk a lehető legtökéletesebb legyen. A heti programhoz hozzátartozik egy csütörtöki fotózás, videózás is, szombaton pedig egész napos készülődés lesz, ekkor már a sminkesek, fodrászok keze közé kerülnek a lányok. Este háromszor lépnek a színpadra, farmerből és „egyenpólóból” álló nappali, fürdő- és estélyi ruhába öltözve kell majd minél több pontot gyűjteniük. A zsűri tagjai vélhetőleg Nyárádszereda testvértelepülései, a helyi önkormányzat, a Kistérségi Társulás és a támogatók képviselőinek soraiból kerülnek ki.

Idén is fiatal csapat száll versenybe, a legifjabb lány 16, a „legidősebb” pedig 18 éves. Közülük ezúttal csak egy lány rendelkezik ilyen fellépésen szerzett tapasztalattal. Idén is lesz különdíjasa a versenynek, ő a Facebookos szavazás függvényében nyerhet, a voksolás a verseny kezdetekor, szombaton 21 órakor zárul.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 10., csütörtök

Kristályt árultak, rács mögé kerülhetnek

Előzetes megfigyelést követően a rendőrök tetten értek két fiatalt, akik kiemelten veszélyes kábítószernek minősülő metamfetamint (köznyelven kristály) akartak eladni Marosvásárhelyen.

Kristályt árultak, rács mögé kerülhetnek
Kristályt árultak, rács mögé kerülhetnek
2025. július 10., csütörtök

Kristályt árultak, rács mögé kerülhetnek

2025. július 10., csütörtök

Néptánc és zongorakoncert Szovátán

Kulturális programokkal várják a vendégeket és a helybélieket minden hétvégén Szovátán.

Néptánc és zongorakoncert Szovátán
Néptánc és zongorakoncert Szovátán
2025. július 10., csütörtök

Néptánc és zongorakoncert Szovátán

2025. július 10., csütörtök

Pénzhiány miatt újabb marosszéki településen maradnak el a városnapok

Miután idén márciusban 39 alkalmazottól vált meg a Marosludas Polgármesteri Hivatala, csütörtökön bejelentették, hogy elmaradnak a városnapok.

Pénzhiány miatt újabb marosszéki településen maradnak el a városnapok
2025. július 10., csütörtök

Éjszaka is kutattak a mezőméhesi gyilkosság gyanúsítottja után

Éjszaka is több százan keresték azt a 37 éves férfit, akit egy mezőméhesi nő halálával és gyújtogatással gyanúsítanak.

Éjszaka is kutattak a mezőméhesi gyilkosság gyanúsítottja után
2025. július 10., csütörtök

Egy ember meghalt, egy súlyosan megsérült egy Maros megyei autóbalesetben

Súlyos baleset történt Maros megyében, Kisszentlőrincnél csütörtök délelőtt, egy személy életét már nem sikerült megmenteni.

Egy ember meghalt, egy súlyosan megsérült egy Maros megyei autóbalesetben
2025. július 10., csütörtök

Épül az új börtön, addig is túlzsúfoltak a cellák

Július végére kellett volna elkészüljön az új börtön Marosvásárhely mellett, Marosszentkirályon, de az anyagiak hiánya miatt akadozik a beruházás. Közben a cellák túlzsúfoltak, az alkalmazottak kevesen vannak.

Épül az új börtön, addig is túlzsúfoltak a cellák
2025. július 09., szerda

Egy kiskorú lányt is megerőszakolt korábban a gyilkosság gyanújával körözött Maros megyei férfi

Borzalmas részletek derültek ki a Mezőméhesen történt gyilkosság ügyében: a rendőrség által körözött Emil Gânj nemcsak egy korábbi gyilkosságért ült már, hanem 2008-ban egy kiskorúval elkövetett szexuális bűncselekmény miatt is elítélték.

Egy kiskorú lányt is megerőszakolt korábban a gyilkosság gyanújával körözött Maros megyei férfi
2025. július 09., szerda

A szabályos parkolásért fizetni kell, a törvénytelen ingyenes

Ezer autó parkol egy átlagos nyári hétvégén a marosvásárhelyi Somostetőn, néha egymás hegyén-hátán. Eddig ingyenes volt az állomásozás, most egy részen fizetni kell. Autóbuszjárat is van, de nem mindenki elégedett a programmal.

A szabályos parkolásért fizetni kell, a törvénytelen ingyenes
2025. július 08., kedd

Lángokba borult egy gazdasági épület Marossárpatakon

Tűz ütött ki Marossárpatakon kedden délután, de a tűzoltók gyors beavatkozása megelőzte a nagyobb bajt.

Lángokba borult egy gazdasági épület Marossárpatakon
2025. július 07., hétfő

Takarmánybálák égnek Nagynyulason, búzatábla Marosbogáton

Ötven szabad ég alatt tárolt takarmánybála lángol a Beszterce-Naszód megyei Nagynyulason, de fennáll a veszélye, hogy továbbterjednek a lángok, ezért mentek át segédkezni a Maros megyei tűzoltók.

Takarmánybálák égnek Nagynyulason, búzatábla Marosbogáton