Házastársak útja Szovátán

•  Fotó: Nyulas Piroska

Fotó: Nyulas Piroska

A múlt hét folyamán állították fel a szovátai Szent József Gyermekotthon udvarán Böjte Csaba ferences szerzetes jelenlétében a Házastársak útját.

Nyulas Piroska

2014. július 22., 19:032014. július 22., 19:03

2014. július 22., 19:092014. július 22., 19:09

Egy lelkigyakorlaton megszületett ötlet öltött testet a 18 darab, kis, kápolna alakzatú tölgyfalapokban az alapítvány udvarán, amelyek mindenike egy-egy gondolatot tartalmaz a családról, az ismerkedéstől a házasságon át egészen a gyereknevelésig és azok elengedéséig, minden sorsfordító eseményt érintve, ami egy ember életében bekövetkezhet.

Böjte Csaba atya, a Szent Ferenc Alapítvány elnöke érdeklődésünkre elmondta, azért választotta Szovátát az állomások felállításának helyszínéül, mert a hely természeti adottságai révén nagyon sokan járnak ide kezelésekre a gyermekáldás reményében. „Szeretnénk, hogyha ezek az állomások, padok között egy meditáló tér alakulna ki. Sokan jönnek Szovátára fürödni, gyógykezelésre, sokan úgy érzik, hogy talán Isten itt könnyebben meghallgatja az imáját, és gyereket szeretne vállalni. Felkínáljuk neki a lehetőséget, akár itt ezen az udvaron is, hogy eljöjjön, és a mi gyerekeink kezét megfogva egy kicsit imádkozzon azért, hogy szép családja legyen. Én hiszem, hogy ez fog működni” – fogalmazott a szerzetes. Csaba testvér hozzátette, szeretné, ha a Házastársak útjával a gyermekotthon is szervesebb része volna a városnak. „Sokszor elmondtam a prédikációkban is, hogy akinek nincsen unokája, gyermeke, mi szívesen bevállalunk egy-egy nagytatát, nagymamát. Szeretettel látnánk, hogyha eljönne valaki, és megtanítaná a kicsiket mosogatni vagy töltelékes káposztát készíteni” – mondta Böjte Csaba.

Bár a felszentelésre a tervek ellenére a hétvégén nem került sor, szombaton egy szentmise keretében megkeresztelték a gyermekotthon házvezetőjének legkisebb gyerekét, majd ezt követően kötetlen beszélgetésre került sor Böjte Csaba testvérrel, Karikó Éva szerkesztővel és néhány szülővel.

Csaba testvér elmondta, hogy a közeljövőben ünnepélyes keretek közt szeretnék bemutatni  a Házastársak útját, amelyre majd meghívják a különféle családmozgalmakat is Erdélyből.

Nem új keletű a Házastársak útja, a Schönstatt Családmozgalom fontos része, külföldön régóta működnek hasonló utak. Ezek segítségével a házaspárok lehetőséget kapnak, hogy életútjuk során újra és újra végig járják ezeket a kis zarándokutakat, újra egymásra találjanak, tudatosan ápolják a kapcsolatukat egymással, sikeresen vegyék az előttük álló akadályokat, hogy boldog családi életet élhessenek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
Hirdetés