Gálfalvi termékeket kínáltak

Nyárádgálfalván a községbeli termelők és kézművesek számára szerveztek kiállítással egybekötött vásárt.

Gligor Róbert László

2016. augusztus 21., 18:502016. augusztus 21., 18:50

A szombati kiállításra összesen 18 termelő és kézműves érkezett, ebből egy volt a községen kívüli, a többiek nyárádgálfalviak, szentháromságiak, nyomátiak. Hat termelő zöldséget és gyümölcsöt, egy-egy pedig kenyeret, száraztésztát, pékárut, mézet, tejtermékeket, gombát, bort, élő és száraz virágot hozott, és érkezett öt kézműves is faragott fatárgyakkal, festett üveggel és porcelánnal, továbbá gyurma ékszerekkel. Amíg a felnőttek a vásárral egybekötött kiállítást mustrálták, addig a gyerekek Német Edit irányításával bútor- és üvegfestészeti kézműves foglalkozáson vehettek részt.

A szervező Celeritas és a Hal-Kan egyesületeknek sikerült támogatást szerezniük a Maros megyei tanácstól és a Communitas Alapítványtól, így idén futotta részvételi díjra, ebédre, oklevelekre, és díjként kertészeti eszközök, szerszámok kerültek a kiállítók kezébe.

Német Zsolt szervezőtől megtudtuk: ez volt a harmadik kiállításuk, az első a marosvásárhelyi Fókusz Öko Központ egyik projektjének részét képezte, a másodikat már az önkormányzat, az ideit a civil szféra szervezte meg. Mivel az első két alkalommal a termelők túl későinek találták a szeptember végi kiállítási időpontot, idén augusztust jelölték meg, de sajnálatosan a vásár egybeesett az ákosfalvi falunapokkal, ezért kevesebb látogató érkezett. Így is mindenki elégedetten távozott: néhány árus üres, néhány vásárló pedig tele kosárral.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 09., szerda

Egy kiskorú lányt is megerőszakolt korábban a gyilkosság gyanújával körözött Maros megyei férfi

Borzalmas részletek derültek ki a Mezőméhesen történt gyilkosság ügyében: a rendőrség által körözött Emil Gânj nemcsak egy korábbi gyilkosságért ült már, hanem 2008-ban egy kiskorúval elkövetett szexuális bűncselekmény miatt is elítélték.

Egy kiskorú lányt is megerőszakolt korábban a gyilkosság gyanújával körözött Maros megyei férfi
2025. július 09., szerda

A szabályos parkolásért fizetni kell, a törvénytelen ingyenes

Ezer autó parkol egy átlagos nyári hétvégén a marosvásárhelyi Somostetőn, néha egymás hegyén-hátán. Eddig ingyenes volt az állomásozás, most egy részen fizetni kell. Autóbuszjárat is van, de nem mindenki elégedett a programmal.

A szabályos parkolásért fizetni kell, a törvénytelen ingyenes
2025. július 08., kedd

Lángokba borult egy gazdasági épület Marossárpatakon

Tűz ütött ki Marossárpatakon kedden délután, de a tűzoltók gyors beavatkozása megelőzte a nagyobb bajt.

Lángokba borult egy gazdasági épület Marossárpatakon
2025. július 07., hétfő

Takarmánybálák égnek Nagynyulason, búzatábla Marosbogáton

Ötven szabad ég alatt tárolt takarmánybála lángol a Beszterce-Naszód megyei Nagynyulason, de fennáll a veszélye, hogy továbbterjednek a lángok, ezért mentek át segédkezni a Maros megyei tűzoltók.

Takarmánybálák égnek Nagynyulason, búzatábla Marosbogáton
2025. július 07., hétfő

Mezőgazdasági területek is lángolnak Maros megyében

Száraz növényzet és haszonnövények kaptak lángra hétfőn délután több Maros megyei településen – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.

Mezőgazdasági területek is lángolnak Maros megyében
2025. július 07., hétfő

Több mint százezer fesztiválozó vett részt a hetedik VIBE-on

A tavalyihoz képest nagyobb helyszínnel, sokkal több zenei programmal és előadással, illetve a világ harmadik legjobb DJ-párosával készült idén a VIBE fesztivál, amelyre a négy nap alatt 106 ezren látogattak ki – derül ki a záró közleményükből.

Több mint százezer fesztiválozó vett részt a hetedik VIBE-on
2025. július 07., hétfő

Tűz ütött ki Mezőbanyicán – három melléképület vált a lángok martalékává

Tűz ütött ki egy melléképületben Mezőbanyicán hétfőn hajnalban, a lángok a közeli lakóház tetejére is átterjedtek.

Tűz ütött ki Mezőbanyicán – három melléképület vált a lángok martalékává
2025. július 04., péntek

Utolsó útjára kísérték Kincses Előd jogászt, Orbán Viktor is részt vett a temetésen

Magyarországi és helyi hivatalosságok is elkísérték utolsó útjára Marosvásárhelyen Kincses Előd jogászt, közírót. A család kérésére a temetés, amelyen részt vett Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is, nem volt sajtónyilvános.

Utolsó útjára kísérték Kincses Előd jogászt, Orbán Viktor is részt vett a temetésen
2025. július 04., péntek

Elmaradnak a szászrégeni városnapok

Szászrégenben idén nem szervezik meg a városnapokat, inkább a fejlesztések befejezésére fordítják a pénzt.

Elmaradnak a szászrégeni városnapok
Elmaradnak a szászrégeni városnapok
2025. július 04., péntek

Elmaradnak a szászrégeni városnapok

2025. július 04., péntek

Kilencedszer szerveznek kastélynapot Bonyhán

Kilencedik alkalommal szervez családi napot az Erdélyi Református Nőszövetség a Maros megyei Bonyhán, a Bethlen-kastély parkjában július 5-én, szombaton.

Kilencedszer szerveznek kastélynapot Bonyhán