Fotó: Gligor Róbert László
Takaros paraszti portát tett rendbe és alakított át divatosan falumúzeumnak nevezett tájházzá a lakosság bevonásával a sóváradi közművelődési egyesület. A település látványosságát a hétvégén avatták fel.
2016. augusztus 01., 17:422016. augusztus 01., 17:42
Bíró Csaba, Sóvárad polgármestere szerint ez nemcsak múzeum, hanem annak jeleként áll itt, hogy mindig hazavárnak minden sóváradit, aki rövidebb vagy hosszabb időre elhagyta a falut, az itthon élőket pedig tisztelet illeti, amiért ragaszkodnak szülőföldjükhöz.
A sóvidéki születésű Barabás László marosvásárhelyi néprajzkutató szerint Sóvárad nem a sóból élt meg, hanem a famegmunkálásból, különösen az ácsolt szuszékok készítéséből. A fa kultúrájú vidéken kiemelkedő volt az istállózó állattartás, ezt bizonyítja a portán álló tipikus székely csűr is. A szépen berendezett háromosztatú lakóházban pedig minden, a női munkához szükséges eszköz benne van. A ház tárgyi bizonyítéka annak, hogy a falut egykor gazdaszellem és kulturális igény jellemezte, így remélhetően a porta tárgyai nem maradnak holt anyagok, hanem meg is fognak „szólalni”. Olyan kezdeményezés ez a falumúzeum, amely értékeket mutat fel, és felsorakozik a sokfelé található tájházak mellé. „Így építjük a közös Kárpát-hazát” – jelentette ki a szakember.
Az épületet az önkormányzat vásárolta meg és a helyi kulturális egyesületnek adta át feljavítás és berendezés céljából. Elhangzott: sikerült életet lehelni azokba a „féltve őrzött kincsekbe”, olykor kacatnak vélt tárgyakba, amelyeket a helyiek erre a célra nekik adományoztak. A berendezett épület „elsőházának” falait Bíró Éva festőművész alkotásai díszítik, aki sóváradi portákat örökített meg realisztikus módon. De rendbe tették a sütőházat és a csűrt is, itt gazdasági eszközöket mutattak be.
Az ünnepségen részt vett a nyárádszeredai Kálmán Mária néni is, aki ebben a házban született Sántha Balázs és Adorjáni Irma gyermekeként, és akinek nagyszülei építették ezt a portát 1897-ben. A ház 78 éves szülöttje meghatódva vette szemügyre az udvaron, az épületekben és a kertben végzett átalakításokat, és tiszteletét fejezte ki mindazok iránt, akik széppé tették egykori lakhelyét.
Az épületek berendezése mellett a kiskert is megművelten áll. A polgármester bevonta az iskolát és annak pedagógusait abba a mozgalomba, amelyet Kovács Szilvia, a magyarországi Karcag alpolgármestere indított, és amelyet nálunk a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete valósít meg. A kertet négy helyi osztály diákjai művelik meg, és reménykednek, hogy az augusztusi mikházi gazdanapok keretében történő díjazáson ők is örülhetnek majd.
Borzalmas részletek derültek ki a Mezőméhesen történt gyilkosság ügyében: a rendőrség által körözött Emil Gânj nemcsak egy korábbi gyilkosságért ült már, hanem 2008-ban egy kiskorúval elkövetett szexuális bűncselekmény miatt is elítélték.
Ezer autó parkol egy átlagos nyári hétvégén a marosvásárhelyi Somostetőn, néha egymás hegyén-hátán. Eddig ingyenes volt az állomásozás, most egy részen fizetni kell. Autóbuszjárat is van, de nem mindenki elégedett a programmal.
Tűz ütött ki Marossárpatakon kedden délután, de a tűzoltók gyors beavatkozása megelőzte a nagyobb bajt.
Ötven szabad ég alatt tárolt takarmánybála lángol a Beszterce-Naszód megyei Nagynyulason, de fennáll a veszélye, hogy továbbterjednek a lángok, ezért mentek át segédkezni a Maros megyei tűzoltók.
Száraz növényzet és haszonnövények kaptak lángra hétfőn délután több Maros megyei településen – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.
A tavalyihoz képest nagyobb helyszínnel, sokkal több zenei programmal és előadással, illetve a világ harmadik legjobb DJ-párosával készült idén a VIBE fesztivál, amelyre a négy nap alatt 106 ezren látogattak ki – derül ki a záró közleményükből.
Tűz ütött ki egy melléképületben Mezőbanyicán hétfőn hajnalban, a lángok a közeli lakóház tetejére is átterjedtek.
Magyarországi és helyi hivatalosságok is elkísérték utolsó útjára Marosvásárhelyen Kincses Előd jogászt, közírót. A család kérésére a temetés, amelyen részt vett Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is, nem volt sajtónyilvános.
Szászrégenben idén nem szervezik meg a városnapokat, inkább a fejlesztések befejezésére fordítják a pénzt.
Kilencedik alkalommal szervez családi napot az Erdélyi Református Nőszövetség a Maros megyei Bonyhán, a Bethlen-kastély parkjában július 5-én, szombaton.
szóljon hozzá!