Emlékezés a millenniumi keresztnél

•  Fotó: Gligor Róbert László

Fotó: Gligor Róbert László

Immár ötödik alkalommal emlékeztek szerdán Szent István királyunkra a székelyhodosi eltérőnél álló millenniumi keresztnél.

Gligor Róbert László

2014. augusztus 21., 14:572014. augusztus 21., 14:57

2014. augusztus 21., 23:162014. augusztus 21., 23:16

Méltó, illő és igazságos, hogy mi is megüljük első szent királyunk ünnepét – hangsúlyozta ünnepi igehirdetése során ft. Oláh Dénes főesperes, aki valódi történelemleckét tartott Géza nagyfejedelem és Sarolt fiáról, aki 969 táján született Esztergomban, apjával együtt 973-ban keresztelték meg. Mindketten az István nevet kapták a keresztségben, de Géza sosem használta új nevét, Vajk többé nem a régit. István király életéből három dátum emelhető ki. 1015. augusztus 15-én Székesfehérváron bemutatták neki a Jeruzsálem felé tartó Gellért szerzetest, akit rávett arra, hogy a Szentföld helyett itt maradjon és fia nevelője legyen. 1031-ben az egész nemzet tragédiájaként Imre herceg meghalt, 1038. augusztus 15-én István is visszaadta lelkét Teremtőjének. A száraz adatok mögött egy elkötelezett élet van, István szívvel-lélekkel tette azt, amit tenni kellett népének szolgálatában.

Tartalmas életéből értékes dolgokat tanulhatunk. Nagy gonddal figyelt arra, hogy magát Krisztus katonájaként, alattvalójaként fogja fel. Ízig-vérig gondolkodó ember, aki az imában találta meg az erőt ahhoz, hogy el tudja végezni a felvállalt munkát és példájával nevelhessen. Tudatosan vállalta ezeket a kötelességeket, és népének apostola lett, tudatosan döntött a nyugati kereszténység, a római katolikus egyház mellett, egyházmegyéket szervezett, templomokat építtetett, elrendelte, hogy a vasárnapot megszenteljék, a tízparancsolatot betartsák, Krisztusra építsenek az emberek.

Kereszt van a kapufélfánkon, a házunk tetején, a nyakunkon, szeretteink sírján, és mi mégis úgy élünk, ahogy élünk, úgy  viselkedünk, ahogy viselkedünk. István király életében összhang volt. Van-e összhang a mi életünkben? Összhang van-e aközött amit hiszünk és vallunk, illetve aközött, ahogyan élünk? Zavar-e a disszonancia? – sorolta a kérdéseket a főesperes. Gyarló emberként ez nem egyszerű feladat, de mindig fel kell állnunk és újra kell kezdenünk – biztatta a búcsúmisére összegyűlt mintegy száz fős katolikus közösséget, amely a délutáni hőség ellenére Nyárádszeredától Vármezőig erre a helyre jött ünnepelni. A szentáldozás és áldás után a nyárádselyei Forrai Irma imádságos éneke, a marosvásárhelyi Orbán Balázs szavalata és a Himnusz éneklése zárta az emlékezést.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
Hirdetés