
Betörtek a gazda kamrájába, s elvitték a 4000 lej értékű pálinkafőző rézüstöt.
2012. március 27., 16:432012. március 27., 16:43
2012. március 27., 17:002012. március 27., 17:00
Pénteken reggel egy ádámosi gazda azzal kereste fel a rendőrséget, hogy az éjszaka folyamán a lakása egyik melléképületéből elloptak egy 4000 lej értékű rézből készült pálinkafőző üstöt. A helyszínre a dicsőszentmártoni vidéki rendőrségi körzet bűnügyi csoportja és egy járőrcsoport szállt ki, s megállapították: az éjszaka folyamán ismeretlen tettesek feszítették fel a fészer ajtaját, s úgy lopták el az értékes üstöt. A nyomok elemzése elvezetett az elkövetőkhöz. Az ádámosi lakhelyű 22 éves I. N. és a 30 éves L. L. látogatott hívatlanul a gazda fészerébe. Náluk meg is találták az üstöt, amit visszajuttattak jogos tulajdonosának. A két tolvaj ellen szabadlábon folytatnak bűnügyi vizsgálatot minősített lopás alapos gyanújával – tájékoztatott a Maros Megyei Rendőr-felügyelőség szóvivője, Livia Popa rendőr-főbiztos.
Négy személyt szállítottak kórházba egy balesetet követően, amely szombaton reggel történt Fehéregyházán.
Gyerekzsivaj, viaszos kesicék és két pelyhes kiscsibe – nagycsütörtökön a régi hagyományok jegyében, közösen írták meg húsvéti tojásaikat a marosvásárhelyi Gecse utcai református gyülekezet tagjai.
Fennállásának 170. évfordulóját ünnepli a marosvásárhelyi Stefánia Napköziotthon, ehhez a különleges alkalomhoz a közösséget is bevonnák: régi fotókat keresnek a jubileumi kiállításhoz.
Napirendre került a játéktermek korlátozása vagy kitiltása. Marosvásárhelyen már készül a tervezet, Koronkán teljes tiltásról szavazhatnak, Nyárádszeredában még mérlegelnek, Szászrégenben pedig a lakók egyértelműen az elköltöztetés mellett álltak ki.
A Maros megyei Uzdiszentpéter polgármestere az egyik őrizetbe vett gyanúsított a három közül, akiket előállítottak húsz házkutatást követően egy áramlopást felgöngyölítő rendőrségi akció során – értesült igazságügyi forrásokból az Agerpres hírügynökség.
Őrizetbe vettek három férfit egy áramlopást felgöngyölítő rendőrségi rajtaütés után Maros megyében, ahol húsz házkutatást tartottak csütörtökön.
Rendőröket riasztottak egy összetűzéshez csütörtök este a Maros megyei Felsőrépán, de nemhogy csillapodott volna a helyzet, hanem még inkább eldurvult.
A hosszú és kihívásokkal teli út után a gólyák egy része visszatért országunkba. A sáromberki, webkamerával megfigyelt két fészek sem maradt üresen – derült ki a gólyákat megörökítő felvételekről, amelyeket a Milvus Csoport tette közzé.
A Maros megyei szociális és gyermekvédelmi igazgatósághoz fordult a rendőrség annak a két dicsőszentmártoni kislánynak az ügyében, akiket az eltűnésük után egy nappal találtak meg.
Megnyílt a húsvéti termelői vásár Marosvásárhely főterén, ahol helyi finomságokat, kézműves portékákat, horgolt nyuszikat és díszített tojásokat kínálnak. A vásár csütörtök estig várja a látogatókat naponta 10 és 19 óra között.
szóljon hozzá!