Elkezdték a marosvásárhelyi nagyállomás felújítását

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Már kiürítették az irodákat, leszerelték a táblák egy részét, és napok kérdése, hogy felállványozzák a marosvásárhelyi nagyállomás épületét, és elkezdik a főjavítást. A munkálatok a tervek szerint négy évig tartanak majd.

Simon Virág

2014. augusztus 21., 10:272014. augusztus 21., 10:27

A Szállításügyi Minisztérium július 31-én írta alá a szerződést a versenytárgyaláson kiválasztott cégekkel, amelyek vállalták: 48 hónap alatt elvégzik a korszerűsítési munkálatokat.

A CFR Brassói regionális igazgatóságának sajtóosztályától megtudtuk, a munkálatok összértéke 29.289.878 lej (áfa nélkül), amelynek 85 százalékát uniós pályázatokból, a fennmaradó részt az állami költségvetésből törlesztik majd. Roberta Cătănescu a sajtóiroda képviselője elmondta: a szerződést három cég nyerte meg, amelyek közösen pályáztak és vállalták, hogy négy év alatt befejezik a felújítást. Marosvásárhelyhez hasonlóan az ország több nagyvárosában végeznek korszerűsítési munkálatokat a vasúti állomásoknál, szintén uniós pénzalapokból. Nemcsak az állomás teljes épületét, hanem a sínek közötti részt is részben átalakítják.

Átköltöztették a jegyirodát

Az épületet teljesen kiürítették, elköltözött belőle a gyógyszertár és a vendéglő is. Az ajtók le vannak zárva, a volt jegypénztárak előtt halomban állnak a nyilvántartó füzetek, iratok. Egyelőre nem sikerült új helyet találni nekik. Az épület külső feléről leszerelték az idén, nagy ünnepség keretében felszerelt holokauszt emléktáblát is.  A jegyirodát egy hátsó épületbe költöztették, ennek helyét a járdára festett fehér nyilakkal jelölték meg. Ottjártunkkor az idősebb utasoknak sem jelentett nehézséget megtalálni a kombinát felőli részen található, eddig használaton kívüli épületbe áthelyezett pénztárat.

Szükség van a felújításra

A Ratosnyára készülő Imre bácsi érdeklődésünkre elmondta: rendszeresen vonattal jár a Felső-Maros menti településre, ahol nyaralója van, s alapvetően elégedett a vasúttal. „Ha az ár-minőség alapján ítéljük meg a vasúti szolgáltatásokat, akkor azt mondhatom, hogy a nyugdíjas jegyemmel sokkal jobban megéri vonattal utazni, mint maxi-taxival vagy autóbusszal. Az állomás viszont köpedelem. Pedig sokan utaznak vonattal Marosvásárhelyre, hogy meglátogassák egyetemista gyereküket vagy a kórházban fekvő beteg rokonaikat. Ilyenkor az első, amit szép városunkból meglátnak, ez a kopott, rusnya állomásépület. Remélem, hogy rendesen elvégzik majd a munkálatokat, és büszkék lehetünk arra, hogy rendes, tiszta, modern nagyállomásunk van” – mondta az unokájával utazó idős férfi, aki szerint a megye legtöbb állomásépületére ráférne legalább egy alapos festés. 

Csomagmegőrzés Segesváron
A Vasúttársaság honlapjáról megtudtuk, hogy az utazók kérésére többek között Segesváron is bevezették az állandó csomagmegőrző szolgáltatást. Az illetékesek szerint több átutazó kérte, hogy biztosítsanak lehetőséget nekik, hogy pár óra erejéig, amíg ők, két vonat közötti összeköttetésre várva felsétálnak a segesvári várba, az állomáson hagyhassák poggyászaikat. A segesvári vasútállomáson három órára három lejért, egy egész napra hét lejért lehet a csomagmegőrzőben hagyni a táskát, bőröndöt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
Hirdetés