
Fotó: Gligor Róbert László
Nyárádszeredában megtartották az idei Vidék kaland program záróeseményét: péntek este búcsúztak a vendégek, és megígérték, hogy visszatérnek.
2015. augusztus 03., 19:162015. augusztus 03., 19:16
Szinte egy hetes kalandban és munkában volt részük azoknak a magyarországi fiataloknak, akik nyárádmenti gazdákhoz érkeztek önkéntesen dolgozni és tanulni. A Vidék kaland programot – amint azt Antal Zoltán, a Nyárádmente Kistérségi Társulás ügyvezetője elmondta – öt éve szervezi meg a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége, az AGRYA, és idén már másodszor volt az, hogy székelyföldi és nyárádmenti gazdákhoz is érkeztek magyarországi fiatalok.
A kommunikációs projektként indult mezőgazdasági tanulmányi hét azt mutatja, van mit kommunikálniuk a fiataloknak a világ felé, hiszen a legtöbb városi embernek fogalma sincs arról, hogy mit jelent egy parasztgazdaság a 21. században, és mi történik abban, pedig rengeteg szépsége és hiányossága van.
Szakács Roland, az AGRYA alelnöke reményét fejezte ki, hogy még sokáig fognak a nyárádmentiekkel közösen dolgozni, hiszen jó tapasztalataik vannak, míg a programban résztvevő magyarországi fiatalok sokat tanulnak itt, és ezután egy mezőgazdasági termék mögött számukra egy arc, egy munkafolyamat is lesz, nemcsak egy egyszerű áru.
Idén hét fiatal anyaországi érkezett a Nyárádmentére, ők Nyárádremetén, Deményházán, Nyárádszeredában és Szentgericén dolgoztak és tanultak családi gazdaságokban. A budapesti Sinka Mónika egyetemi hallgatóként, a pécsi Balogh Mónika pszichológusként, a százhalombattai Ducretot Jade értékesítési és marketing tanácsadóként, a tatabányai Koszó Tamás gépkarbantartóként, a budapesti Kovács Zsolt marketingesként, Krisztin Németh László LEADER ügyintézőként, Oravecz Gábor marketingkommunikációsként érkezett a Nyárádmentére.
Volt, akit a nyárádmenti konyha, a finomságok leptek meg, volt aki juhászbotot is megtanult faragni, másoknak a juhterelés, fejés vagy a villanypásztor jelent maradandó emléket, de olyan embereket ismertek itt meg, akik bearanyozták életüket, akiket tisztelni tudnak ezután, és megtanulták: itt a gazdagságot nem pénzben mérik, hanem abban, hogy ki mennyire szereti állatait, a vidéket és embertársait.
A Facebookon szervezett szavazás eredményeként Ducretot Jade lett a tiszteletbeli erdélyi gazda, aki kérdésünkre elmondta: csupa közvetlen emberrel találkozott itt, ez megkönnyítette dolgát, de a tájjal sem bír betelni. Szívesen maradna, de otthon feladatok várják, ám reméli, visszatérhet még magánemberként, de akkor is dolgozni fog, mert további ötnapos munkalehetőséget nyert. „Így láthatja meg az ember, mi az igazi vidéki élet” – fogalmazta meg a francia-magyar szülőktől származó Jade.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
szóljon hozzá!