Egy napra megelevenedik a történelem Mikházán

•  Fotó: Kósa István

Fotó: Kósa István

Újabb elemekkel gazdagodik az idei mikházi római és reneszánsz fesztivál, de a helyszíneken is fejlesztéseket óhajtanak eszközölni a hátralevő egy hónap alatt.

Gligor Róbert László

2015. július 13., 13:472015. július 13., 13:47

2015. július 13., 13:482015. július 13., 13:48

Augusztus 8-án rendezik meg az idei római és reneszánsz fesztivált Mikházán. Ezúttal is egynapos, de gazdag rendezvényre várnak mindenkit, amelynek célja népszerűsíteni az egykori római jelenlétet ezen a vidéken. A római fesztivált két évvel ezelőtt szervezték meg először a Maros Megyei Múzeum munkatársai, akik a megyénkben fellelhető ókori nyomokat kutatják, többek között az egykori római katonai táborhelyet, fürdőt és civil falut a mai Mikházán.

Minden évben szeretnének egy kicsit gazdagabb és változatos programmal előállni – mondta el Pánczél Szilamér szervező. Ezért nem maradhatnak ki a már bevált, népszerű bemutatók, mint a római gladiátorharcok, rabszolgavásár, katonai hadgyakorlat, továbbá mintegy húsz múzeumpedagógiai műhely is várja a látogatókat, ahol a római kultúrába, művészetbe, mindennapi életmódba is bepillantást nyerhetünk, megismerkedhetünk a római írásbeliséggel, textilművességgel, divattal, újdonságként pedig idén megjelenik a mágia, a római jövendőmondás. Ugyanakkor a szervezők arra is figyelnek, hogy ókori római ételek készüljenek a helyszínen, amelyeket meg is lehet ízlelni.

A tavalyi fesztiválra mintegy kétezer személy látogatott el, remélik, hogy jó idő esetén ezek mind visszatérnek. Szeretnék, ha nagyobb számban érkeznének nyárádmentiek, de idecsalogatnák a turistákat Szovátáról is, és szeretnék kimozdítani a marosvásárhelyieket is a nagyvárosi komfortzónából. Ez a fesztivál lassan már nemcsak a múzeum, hanem a mikházi közösség és a vidék ünnepe is, „mert ez a mi közös örökségünk és ünnepeljünk együtt” – hangsúlyozta Pánczél. A sokvendéges fesztivál logisztikai feltételeit nehezebben lehet biztosítani, mint városon, de a római rendezvény Mikházán lesz autentikus. Arra is figyelnek majd, hogy egy múzeumi rendezvényhez méltó jelleget adjanak a fesztiválnak, azaz szeretnék megőrizni az eredetiséget, és kizárni a zsibvásárt a helyszínről.

A római fesztivál két helyszínen zajlik: a faluközpontban (kultúrotthon, iskola, Csűrszínház) és a falu alsó végén található római lelőhelyeken. Idéntől a két helyszín kiállítóhelyei bővülnek, ugyanis a lelőhelyeknél két pavilon épül hamarosan, amelyek a régészeti park első épületei lesznek. Egy nyertes pályamunkát építenek meg majd, ami nagy kihívás mind a szervezőknek és tervezőknek, mind a kivitelezőknek. Jelenleg a forráskeresés és engedélyeztetés zajlik, de hamarosan kezdődhet az építés, és Pánczél ígéri: augusztus 8-án állni fognak a pavilonok. Beleférnek a határidőbe, mert könnyű faszerkezetű építményekről van szó, amelyeket szükség szerint más helyszínre is lehet költöztetni a régészeti telepen, továbbá nem szükséges hozzájuk semmilyen beton- vagy téglaépítmény.

Tavaly a római fesztivál mellé reneszánszot is csatoltak a szervezők, idén azonban nem annyira a reneszánsz kerül előtérbe, hanem a mikházi középkori ferences kolostor és temploma, szeretnék jobban megismertetni a kolostori életet és tevékenységeket. Ebben partnerük a Teleki Téka is, így elkalauzolják a látogatókat az írásbeliség világába: ki lehet próbálni a papírmerítést, iniciálék festését, valamint kiállítást szerveznek az egykori kolostori könyvtár darabjaiból. A bronz- és bőrművességet is meg lehet ismerni, például megtudhatjuk, milyen volt egy római vagy szerzetesi szandál. A régizene kedvelőiről sem feledkeznek meg, őket a nemzetközi hírnévnek örvendő kolozsvári Flauto Dolce zenekar szórakoztatja majd. A kolostor a zeneművészet bölcsője is volt, Kájoni János (1666-tól rendfőnök volt – szerk. megj.) itt írta meg az Organo Missale című zenei gyűjteményét.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
2026. június 26., péntek

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre

Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre
2026. június 25., csütörtök

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek

A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma

Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Próbafelvételi az orvosi egyetemre
Próbafelvételi az orvosi egyetemre
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

Hirdetés