
Fotó: Haáz Vince
Középiskolás szervezetek, köztük a romániai magyar diákokat képviselő MAKOSZ összefogásának köszönhető, hogy idéntől 60 lejes visszatérítésben, jövőre pedig teljes tankönyvingyenességben részesülnek a 11. és 12. osztályos tanulók is.
2015. szeptember 04., 14:262015. szeptember 04., 14:26
A romániai diákság közös sikereként könyvelhető el az a tárgyalás, melyet különböző diákszövetségek képviselői folytattak Sorin Cîmpeanu tanügyminiszterrel. A hét elején lezajlott beszélgetés eredményeképpen a szaktárca vezetője bejelentette: idén szeptembertől mintegy 60 lejt térítenek meg abból az összegből, amelyet a tizenegy, tizenkettedik osztályosok tankönyvek vásárlására fordítanak.
A tanügyminisztérium közlése szerint idén mintegy 170 ezer tizenegyedikes, és 173 ezer végzős részesül a 60 lejes tankönyv-támogatásban, ez tárcának mintegy 20 millió lejébe fog kerülni. Mivel ígéretét az iskolai év megkezdése előtt tette, a tárcavezető reméli, hogy a szóban forgó összeget költségvetés-kiegészítéskor meg is kapják. A helyzet különben abból az ellentmondásos helyzetből adódik – azaz azért kell megvásárolniuk minden tankönyvüket a 11., 12. osztályosok –, hogy a tanügyi törvényben foglaltak szerint a közoktatás ingyenes, ám a döntéshozók eddig azt vették figyelembe, hogy 10. osztályig kötelező az iskolai oktatás.
A marosvásárhelyi, pár nap múlva 12. osztályba lépő Gáspárik Márton Pállal, a Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének (MAKOSZ) kommunikációs referensével beszélgettünk az ügy kapcsán. Elmondta: az idei év érdekesnek bizonyult diákönkormányzati szempontból. Újjáéledt ugyanis az Országos Diáktanács, a CNE. A román középiskolás diáktanácsokat magába foglaló ernyőszervezet, mivel a tanügyminisztérium alárendeltségébe tartozik, működése meglehetősen nehézkes. A MAKOSZ elnöksége néhány hete találkozott a CNE-ből kivált Konstancai Diákok Egyesületének képviselőivel, és szó esett többek között arról, hogy ajánlatos volna létrehozni a romániai diákok federációját. „Arra a következtetésre jutottunk, hogy közösen sokkal könnyebben megy az érdekvédelem. Továbbá azt is tesztelni szerettük volna, még mielőtt bármilyen hivatalos lépéseket tennénk a federáció létrehozása érdekében, hogy mennyire tudjuk hangosan hallatni a hangunkat” – magyarázta Márton.
A CNE, a Konstancai Diákok Egyesülete és a MAKOSZ ezért úgy döntött, egy olyan ügyet képviselve lép fel a szaktárcánál, amely évek óta kérdőjelezi meg az oktatás ingyenességét. Ez nem más, mint a 11., valamint 12. osztályos diákok tankönyvei, amelyekért a tanulóknak eddig fizetniük kellett. A román diákszövetségek képviselői hétfőn találkoztak a tanügyminiszterrel, és felmutatták, hogy mandátumuk van a MAKOSZ-tól is, azaz őket is képviselik, a magyar diákszövetség képviselői ugyanis nem tudtak részt venni a találkozón.
„A tárgyalások sikerrel jártak. Ami azt jelenti, hogy ez a kezdete ez talán erősebb, reprezentatívabb országos diákképviseletnek” – mutatott rá a magyar diákszervezet sajtószóvivője.
A közös fellépés elérte célját, és amint azt a szaktárca vezetője bejelentette: idéntől mintegy 60 lej értékben visszatérítik a tankönyvekre fordított pénzösszeget, 2016 szeptemberétől pedig teljesen ingyenesek lesznek a tankönyvek. Tudni kell, hogy egy tankönyv 15 lejtől kezdődik, de van olyan, amely 60 lejbe is kerülhet, tehát esetenként egy tankönyv fedezésére futja majd a minisztériumi nagyvonalúságból. Gáspárik Márton is úgy véli: a visszafizetett 60 lej még mindig nem a legjobb megoldás, de kezdetnek jó.
A hír fogadtatásáról kérdezve pedig kifejtette: sokan hitetlenkednek, összeesküvés-elméleteket terjesztenek, hogy mindez csak szemfényvesztés a jövő évi választások alkalmából. „Akik látták és megértették, hogy egy hihető, megerősített hírről van szó, örültek, hiszen ez a diákok közös sikere volt” – összegzett.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.
Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.
szóljon hozzá!