Bethlen Gábor négy évszázados Vásárhelye

Hogy Vásárhely már ez előtt is volt, az vitathatatlan. És valóban vásáros hely volt, arról idejekorán gondoskodtak nagy királyaink, Luxemburgi Zsigmond, majd Mátyás, akik vásártartási joggal ruházták fel. De már jóval előttük itt voltak eleink, hisz jó Könyves Kálmánunk (1074–1116) idejében latin nyelvű szövegben szerepel a Novum Forum Siculorum név – ha a Novum új, akkor kellett lennie egy régebbinek is –, aztán a tatárjárás után, 1263-ban körül már Forum Siculorumként szerepel újfent.

De 1288-ban, László vajda oklevelében magyarul, Vásárhelynek jegyezte le a város nevét. Háromszáz évvel a szabad királyi várossá nyilvánítás előtt, 1316-ban a Ferenc-rendiek jegyzékében, az Anallecta Franciscanában már beszélnek a város kolostoráról. Aztán ott van a mindentudó pápai dézsmajegyzék, amely 1332-ben szól Novum Forum Siculorumról. Az 1567-es regestrumban Oppidum Wasarhelynek, mezővárosi rangban lévő városnak jegyezték be. 1579 után már gyakrabban fordul elő a Zekely Vásárhely forma, a magyaros megnevezés. S egy 1610-ben keltezett okiraton első ízben fordul elő a város neve Marus Vásárhely formában, mint a Maros mentén fekvő mezőváros, vásáros hely. Hat évvel később, a nagyságos fejedelem letette a garast – Vásárhely, mégpedig a megkülönböztetés végett a Maroson levő Vásárhely legyen a hivatalos neve. Lett, és az is azóta.

Hogy mivel érdemelték ki a város civisei a szabad királyi rangot, azt a történész, levéltáros Pál-Antal Sándor akadémikustól tudhatjuk meg legjobban, aki aprólékosan kutatja a történéseket. Őszerinte, azaz kutatásai eredményei szerint a város polgárai kis társaságot alkottak, törvényesen összefogó közösséget, amelynek tagjai, a város bírája, hites polgárai és lakosai nem csak maguk, de Erdély érdekében cselekedtek. Bizonnyal sokat nyomott a latban az is, hogy Borsos Tamás főbíró urunk akkor már ugyancsak ügyködött a vár újjáépítésén.

Az sem volt közömbös a fejedelem számára, hogy a város lakói mindig hű vitézek voltak, akár a magyar királyt, akár az erdélyi fejedelmeket kellett szolgálniuk. No persze, a fejedelem nem egymaga döntött egy ilyen kérdésben. Tanácsosait kérdezte, akik hozzájárultak a kivételes jogállás megadásához. Így aztán az 1616. évi április 17-ei gyulafehérvári országgyűlésen a rendek egyetértésével eldöntetett: Novum Forum Siculorum Marosvásárhellyé válik, s megkapja a szabad királyi városi rangot, azaz a „szabad kolcsos és királyi városok” sorába emelik. Ezzel együtt címert és pecséthasználati jogot kapott a város. Tulajdonképpen a fejedelem egy már régebbről meglévő címert hagyott jóvá, s ezzel a címerrel ellátott pecséttel pecsételték meg a szabadalomlevelet is. Nem kis dolog volt ez négyszáz évvel ezelőtt, amikor egész Erdélyben Brassó, Nagyszeben, Beszterce, Segesvár, Szászsebes, Kolozsvár, Gyulafehérvár, Nagyvárad és Nagybánya bírt ezzel a megtisztelő címmel. Tizedikként csatlakozott hozzájuk a Maros parti Vásárhely.

Hogy kinek használt, kinek volt jó az, hogy a város erre a rangra emelkedett? Nos, Pál-Antal Sándor akadémikus erre is megadja a választ, pontosan a kiváltságlevélbe foglaltak felsorolása szerint. Az oklevél terjedelmes, részletes, csodálatos a kivitelezése. Méltóképpen őrizték napjainkig, hisz ez a város legdrágább kincse. Egy baj van vele – szakszerű magyar nyelvű fordítása mindmáig nem készült el. Tartalmát ismertette egyik legjelentősebb levéltárosunk, Benkő Károly ezelőtt 154 évvel, erre tudnak támaszkodni a mai kutatók.

Nos, ezzel a város hivatalosan is megkapja a jogot, hogy védműveket emeljen a maga számára. Ez falakat, bástyákat, tornyokat, sáncokat, végeredményben várat jelent, amelyet el lehet, sőt, el kell látni fegyverekkel a benne lakók védelmére. Emellett törvénykezési jogot kap a város, saját törvényeket alkothat. S ezeket betartatja mindenkivel. A nemesekkel is, akik megtarthatják ugyan nemességüket, de kötelesek a város szabadalmait tiszteletben tartani. Házaikat, telkeiket a város hatósága alá tartoznak vetni, és kötelesek a város terheinek hordozásában részt vállalni. A város polgárait kötelezik a bortized megfizetésére, de minden más tizedszolgáltatás alól (búza, árpa, rozs, zab, köles, bab, borsó, lencse, kender, tönköly és más gabonanemű, valamint bárány, méz, csordára kijáró disznó stb.) felmentik. Óriási előrelépés ez egy akkora város esetében, mint amilyen Marosvásárhely volt.

A cím elnyerésével megerősödik a város polgársága, úgymond saját sorsának kovácsává válik. A vár építését a város bírája, Borsos Tamás már 1602-ben megkezdte, de lényegében a fejedelem szabadalmi levele után épült gyorsabban és csak 1658-ban készült el. Kellett hozzá ez az önrendelkezési jog, s a falak és bástyák emelésének ütemén is érződik, hogy akkor gyorsulnak fel a munkálatok, amikor már szabad királyi városként éli napjait a település. 1658-ban, amikor a török büntetőhadjáratot indít az engedetlenséggel vádolt II. Rákóczi György fejedelem lengyelhoni hadjárata miatt, a város lakói már ide menekülhettek be, hogy életüket, vagyonukat mentsék.