
Fotó: Boda L. Gergely
Átszerveződött a három éve működő Telefonos Szeretetszolgálat. A 0265–555 555-ös számot csütörtökönként 15 és 20 óra között tárcsázó krízishelyzetben levőknek nyújtanak segítséget.
2014. augusztus 19., 14:552014. augusztus 19., 14:55
2014. augusztus 19., 15:292014. augusztus 19., 15:29
A marosvásárhelyi krízisvonalon továbbra is várják a segítségre szorulók, vagy éppen a segítségüket felajánlók hívását – ismertette a marosvásárhelyi RMDSZ augusztus 19-ei sajtótájékoztatóján Sajó Norbert alapító. Elmondta, a helyiek bevonásával helyieknek szóló kezdeményezés eddig az erdélyi református egyházkerület keretében, annak égisze alatt működött, január elsejétől azonban önállósult.
„A mintegy fél évet tartó átszerveződés ellenére egyetlen alkalommal sem maradt el az önkéntes ügyelet. Jelenleg a nyilvántartásunkban 1200 megsegített család szerepel, összesen pedig mintegy háromezer alkalommal csörrent meg a telefonunk, egyetlen alkalommal sem regisztráltunk telefonbetyárkodást. Ez egy helyi kezdeményezés, helyieknek, helyiekkel – ebben a szellemben igyekszünk a lehető legszélesebb körben azonnali, de nem hosszú távú segítséget nyújtani. Igyekszünk segíteni élelemmel, gyógyszerrel, információval” – fogalmazott Sajó Norbert.
Továbbá több alkalommal élelemre (kenyérre) gyűjtenek, a nehéz anyagi helyzetben levő gyerekeknek pedig kirándulást szerveznek. „Többen telefonáltak külföldről, hogy itthoni rokonukra, ismerősükre vessünk egy pillantást, felügyeljük. Egyelőre főként Kolozs és Maros megyét fedjük le, de a cél az, hogy Erdély-szerte önkéntes-hálózatot építsünk ki, hogy a gondokat helyben oldják meg” – mondta a szolgálat alapítója. A Telefonos Szeretetszolgálatról többet a www.telsz.ro honlapon lehet megtudni.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
szóljon hozzá!