
Fotó: Boda L. Gergely
Idén az időseket is megszólította a Vásárhelyi Forgatag, a volt Jókai utcai Kálvin János Idősek Otthona szépkorúaknak szóló programokat szervezett.
2015. augusztus 30., 17:062015. augusztus 30., 17:06
A Kálvin-program keretében bingózásra, tornázásra és istentiszteletre hívták az érdeklődőket a nemrég nyílt idősek otthonába. Péntek délelőtt a Csárdáskirálynő vetítésére érkeztünk az otthonba. Az előtérben ülők előbb áhitaton vettek részt, majd következett a fiatalkori emlékeik megidézésére, színvonalas szórakoztatásukra a híres operett levetítése.
Veress Kinga szociális munkás, programszervező elmondta: ezek a tevékenységek mindennaposak náluk, de mivel az otthon igazgatója, Jakab István a Forgatag szervezőcsapatának tagja, így született az ötlet, hogy szervezzenek nyílt tevékenységeket, és hívjanak meg másokat, hogy a külvilág is betekinthessen az otthon életébe. „Csütörtökön bingóztunk, pénteken a Csárdáskirálynőt néztük meg. Szombaton közösen gyógytornáztunk, vasárnap pedig – újkenyér ünnepe lévén – közös istentisztelet és úrvacsoraosztás volt” – tájékoztatott Veress Kinga.
Bár a lakókat felkészítették arra, hogy mások is érkezhetnek ezalatt a négy nap alatt az otthonba, akkor vált az idősek számára is nyilvánvalóvá, hogy ez nyílt tevékenység, amikor megérkeztek a program iránt érdeklődő személyek. Volt olyan lakó, aki csodálkozva fogadta a kívülről érkezőt, mert néhányuknak még mindig nehézséget okoz annak elfogadása, hogy otthonban laknak. Többségük viszont elég rugalmas ahhoz, hogy ismeretlen, kívülálló személyt fogadjon. Veress Kinga elmondta: egyelőre úgy gondolják, hogy könnyebb az, ha a Jókai utcában forgatagoznak, de kérdésünkre attól sem zárkózott el, hogy jövőre kilátogassanak a fesztivál helyszíneire is.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.
Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.
szóljon hozzá!