Magyar filmdömping lesz Marosvásárhelyen

A tíz évig készülő Márton Áronról szóló dokumentumfilmet is bemutatják Marosvásárhelyen

A tíz évig készülő Márton Áronról szóló dokumentumfilmet is bemutatják Marosvásárhelyen

Mivel egyre több magyar film kerül romániai moziforgalmazásba, nem volt könnyű összeállítani a 9. Marosvásárhelyi Magyar Filmnapok programját, amelynek fő szempontja, hogy március 27. és 31. között újdonságnak számító és erdélyi vonatkozású magyar filmeket kínáljon a filmszerető közönségnek.

Szász Cs. Emese

2019. március 28., 19:232019. március 28., 19:23

2019. március 28., 20:142019. március 28., 20:14

Szerdán egy fotókiállítással és kávéházi kisfilmek vetítésével már elrajtolt a 9. Marosvásárhelyi Magyar Filmnapok, de az igazi nyitófilmnek csütörtök este az Ultra vetítése számít. A Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet és a marosvásárhelyi K'Arte Egyesület szervezésében egészen vasárnapig

dokumentumfilmekből, rövid- és egész estés filmekből, illetve animációs filmekből láthat gazdag válogatást a filmszerető közönség a marosvásárhelyi Művész Moziban.

Amint azt Kósa András László, az intézet vezetője a Székelyhonnak elmondta, a magyar filmnapok programjának összeállításakor két fontos szempontot vesznek figyelembe, egyik az, hogy olyan filmeket mutassanak be, amelyek a legújabbak, nem kerültek még moziba, a másik fontos szempont pedig, hogy

erdélyi vonatkozású, illetve erdélyi filmek kerüljenek a válogatásba.

„Erdélyben az iparfilmgyártás a 20. század elején világszínvonalú volt, és nagyon bízunk benne, hogy lesz majd újra remek erdélyi filmkészítés, ami már látszik is, hisz három egyetemen is van filmszakmai képzés” – fogalmazott Kósa. Hozzátette, a válogatás nehézségét éppen az adja, hogy az utóbbi időben a rengeteg díjnak köszönhetően a magyar filmek jó eséllyel kerülnek moziforgalmazásba, 2017-ben például 14 magyar filmet lehetett megnézni, amire azelőtt még sosem volt példa.

Idézet
Mi nem a mozinak szeretnénk valamiféle konkurenciája lenni, inkább azokat a filmeket szeretnénk elhozni, amelyeket nem láthat a közönség a moziban

– mutat rá.

Kósa András László szerint a négynapos programkavalkádból érdemes kiemelni a csütörtök esti nyitófilmet, az Ultra című, amatőr atlétákról és egy extrém maratonról szóló dokumentumfilmet. Nem csak azért érdekes, mert nagyon szép film, az egészséges életmódot népszerűsíti, hanem azért is, mert jelen lesz a film rendezője és főszereplője, Simonyi Balázs, aki nem csak filmes, hanem maratonfutó is, részt is vett az ultramaratonon, amelyről a filmet készítette.

Fontos témát dolgoz fel Szász Attila Örök tél című filmje •  Fotó: oroktel.hu Galéria

Fontos témát dolgoz fel Szász Attila Örök tél című filmje

Fotó: oroktel.hu

Péntekre az Örök tél című filmet emelné ki Kósa, Szász Attila filmjét, ami bár tévéfilmnek készült, egy nagyon drámai időszakát jeleníti meg a világtörténelemnek, a Szovjetunióba deportált magyarok sorsát mutatja be, ráadásul egy női főszereplőn keresztül, ami igazán különleges.

Szombaton a marosvásárhelyi közönség Zágoni Balázs rendezőt is megismerheti, akivel A püspök reggelije. Márton Áron első 50 éve című dokumentumfilm szombati vetítése után Haller Béla professzor beszélget. A film nem csak azért különleges, mert Erdélyben készült, erdélyi tematikájú dokumentumfilm, hanem azért is, mert hosszú éveken keresztül dolgozott a rendező, aki

nem akarta elhinni, hogy Márton Áronról, aki mégiscsak a 20. századot végigélte, nem maradt fel egy mozgókép sem.

„Tulajdonképpen ennek jár utána a dokumentumfilmes, illetve, hát nem árulok el nagy titkot, ha elárulom, hogy mégiscsak sikerült egy icipici mozgóképet találnia a kutatás során Márton Áronról” – árulta el a Balassi Intézet vezetője.

Zenés, táncos gasztro-vígjáték az Egy szerelem gasztronómiája •  Fotó: Facebook/Egy szerelem gasztronómiája Galéria

Zenés, táncos gasztro-vígjáték az Egy szerelem gasztronómiája

Fotó: Facebook/Egy szerelem gasztronómiája

A Marosvásárhelyi Magyar Filmnapok vasárnap két, egymással teljesen ellentétes hangulatú filmmel zárul: a Madarász Isti rendezte, Egy szerelem gasztronómiája című, napjainkban divatos jelenségről szóló vígjátékkal és Nemes Jelen László legújabb filmjével, melynek címe Napszállta, és amely egy, a világháború küszöbén játszódó történelmi dráma. Ez utóbbit a Voodoo Films 2019 júniusától Romániában is forgalmazni fogja.

A magyar nyelvű filmeket román vagy angol felirattal vetítik. A vetítések nagy része ingyenes, az esti filmeket pedig egy szimbolikus 5 lejes belépő megvásárlásával lehet megnézni. Ezt is azért vezették be a szervezők, mert a Művész moziban a nyitófilm bemutatóját leszámítva az egyik kisebbik termet kapták meg a vetítésekre.

A filmnapok alatt amúgy több egyéb kiegészítő programmal is készültek, fotókiállítás, lapbemutató, zenei csemege is tarkítja a programot.

Program:

Március 28., csütörtök, 19.00, Művész mozi: Nagyterem
Simonyi Balázs: Ultra
2017, dokumentumfilm, 83 perc, román felirattal
Q&A: Simonyi Balázs

Március 29., péntek, 16.00, Művész mozi: Flora terem
Kisjátékfilmek: SZFE díjnyertes filmjei (budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem)
2017-2018, 109 perc, angol felirattal
Fatér Ambrus: Légmell / 2017, 27 perc
Kis Hajni: Last Call / 2018, 27 perc
Szentpéteri Áron: Láthatatlanul / 2017, 32 perc
Kovács István: Ostrom / 2018, 23 perc

Március 29., péntek, 19.00, Spectrum Színház

Infinitezimal 13
Meghívottak: Sebastian-vlad Popa, Sebestyén Aba, Török István, Horațiu Mihaiu, Gavril Țărmure, Márkos Albert

Március 29., péntek, 20.00, Művész mozi: Flora terem
Szász Attila: Örök tél
2018, történelmi dráma, 110 perc, román felirattal

Március 30., szombat, 16.00, Művész mozi: Flora terem
Pálfi Zsolt – A.H. Kaminki: Salamon király kalandjai
2017, 80 perc, gyerekanimáció, román felirattal

Március 30., szombat, 18.00, Művész mozi: Flora terem
Zágoni Balázs: A püspök reggelije. Márton Áron első ötven éve
2007-2018, 53 perc, dokumentumfilm, román felirattal
Q&A: Zágoni Balázs, Haller Béla

Március 30., szombat, 20.30, Művész mozi: Flora terem
Gárdos Péter: Hajnali láz
2014, magyar-svéd-izraeli játékfilm, 114 perc, román és angol felirattal

Március 31., vasárnap, 16.00, Művész mozi: Flora terem
Breier Ádám: Havanna, csak oda
2016, 52 perc, dokumentumfilm, angol felirattal

Március 31., vasárnap, 17.00, Művész mozi: Flora terem
Zágoni Bálint: A Sárga csikó nyomában
2016, 50 perc, dokumentumfilm, román felirattal

Március 31., vasárnap, 17.00, Jazz&Blues Club
Kamarakoncert: Kondorosi Karolina (hegedű), Matsunaga Minami (zongora) és Bodor Ágnes (gordonka) (Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem) 

Március 31., vasárnap, 18.00, Művész mozi: Flora terem
Madarász Isti: Egy szerelem gasztronómiája
2017, 88 perc, romantikus zenés gasztro-vígjáték, román felirattal

Március 31., vasárnap, 20.30, Művész mozi: Flora terem
Nemes Jeles László: Napszállta
2018, 142 perc, dráma, román felirattal

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 11., péntek

Felújítják a Csíkszentmártoni Korai Fejlesztő és Rehabilitációs Központot

Hatvanmillió lejből újítják fel a Csíkszentmártoni Korai Fejlesztő és Rehabilitációs Központot. Hargita Megye Tanácsa és a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház partnerségben pályázott európai uniós és kormányforrásokra.

Felújítják a Csíkszentmártoni Korai Fejlesztő és Rehabilitációs Központot
2025. július 11., péntek

Templomok restaurálására különített el pénzt a Hargita megyei önkormányzat

Idén 23 Hargita megyei templom és műemlék felújítására, restaurálására biztosít 1,6 millió lejt Hargita Megye Tanácsa – soron kívüli ülést tartottak pénteken.

Templomok restaurálására különített el pénzt a Hargita megyei önkormányzat
2025. július 11., péntek

Egy hónap alatt több mint száz lejjel csökkent a nettó átlagbér

Májusban áprilishoz képest 139 lejjel, azaz 2,5 százalékkal 5508 lejre csökkent a nettó átlagbér Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet. A bruttó átlagbér 9187 lej volt májusban, 228 lejjel kisebb, mint az előző hónapban.

Egy hónap alatt több mint száz lejjel csökkent a nettó átlagbér
2025. július 11., péntek

A pénteket sem ússzuk meg felhőszakadás nélkül

Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztást adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország 16 megyéjére.

A pénteket sem ússzuk meg felhőszakadás nélkül
2025. július 11., péntek

Türelemre van szükség, mert több székelyudvarhelyi szakaszon is forgalomkorlátozás van

Székelyudvarhelyen jelenleg több helyszínen is javában zajlanak a munkálatok a nagy mobilitási projekt részeként, így a közlekedőknek érdemes figyelni az időszakos korlátozásokra. Mutatjuk, hol vannak korlátozások, és mi szabadul fel a közeljövőben.

Türelemre van szükség, mert több székelyudvarhelyi szakaszon is forgalomkorlátozás van
2025. július 11., péntek

Ezek a termékek és szolgáltatások drágultak a legnagyobb mértékben tavalyhoz képest

Az Országos Statisztikai Intézet (INS) pénteken közölt adatai szerint az elmúlt egy évben a friss gyümölcsök és a vasúti szállítás drágult a legnagyobb mértékben, míg a cukor vagy a földgáz ára kisebb volt idén júniusban, mint egy évvel korábban.

Ezek a termékek és szolgáltatások drágultak a legnagyobb mértékben tavalyhoz képest
2025. július 11., péntek

VIII. Ősök Napja – Bugac, 2025. augusztus 8–10.

Akit érdekel őseink történelme – legyen szó az ősi vallásról, lovas népünk mibenlétéről vagy a korai magyar hősök történelmi szerepéről –, annak idén is ott a helye a 2025. augusztus 8–10. között tartott VIII. Ősök Napja ünnepen.

VIII. Ősök Napja – Bugac, 2025. augusztus 8–10.
2025. július 11., péntek

Nacsa Lőrinc: elérhető a Határtalanul program legújabb pályázati kiírása

Elérhető a Határtalanul program legújabb pályázata csütörtöktől – jelentette be a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára csütörtökön Sátoraljaújhelyen, a Rákóczi-táborban tartott sajtóeseményen.

Nacsa Lőrinc: elérhető a Határtalanul program legújabb pályázati kiírása
2025. július 11., péntek

Saját tenyésztésű bárányhúst ettek, lépfenével kerültek kórházba

Lépfenefertőzéssel (anthrax) kezelnek két személyt a bukaresti Matei Balș járványtani intézetben – közölte csütörtök este az egészségügyi minisztérium.

Saját tenyésztésű bárányhúst ettek, lépfenével kerültek kórházba
2025. július 11., péntek

Nicușor Dan: Románia készen áll hozzájárulni az ukrajnai béke megteremtéséhez és fenntartásához

Románia készen áll hozzájárulni az ukrajnai béke megteremtéséhez és fenntartásához, valamint Oroszország elrettentéséhez – hangsúlyozta Nicușor Dan államfő „az elszántak koalíciójának” ülésén amelyet csütörtökön tartottak videókonferencia formájában.

Nicușor Dan: Románia készen áll hozzájárulni az ukrajnai béke megteremtéséhez és fenntartásához