
Gyorsabban, hatékonyabban segítene a súlyos betegeken a SIC Alapítvány
A megszokottól eltérő, sokkal hatékonyabbnak ígérkező gyűjtőakciókkal igyekszik segíteni a súlyos betegségben szenvedőkön a székelyudvarhelyi SIC Alapítvány.
2021. december 23., 19:452021. december 23., 19:45
Gyökeresen újszerű megközelítésben igyekszik segíteni a súlyos betegségben szenvedőkön a SIC Alapítvány – tudtuk meg Nagy Páltól, az alapítvány elnökétől a téma kapcsán tartott csütörtöki sajtóeseményen. Mint kifejtette:
Az általa vezetett alapítvány ezért öttagú, orvosokból, cégvezetőkből és karitatív tevékenységet folytató személyekből álló kuratóriumot hozott létre, és kidolgoztak egy olyan stratégiát, amivel sokkal gyorsabbá, gördülékenyebbé tehetik a segélyakciókat. Elsősorban cégeket kerestek föl elképzelésükkel, amely szerint két lehetőség van segíteni:
A másik eset az, amikor az alapítvány számlájára beérkező adományokból
– magyarázta Nagy Pál.
Nagy Pál és Hajdó Csaba. Intézményes módszert dolgoztak ki annak érdekében, hogy hatékonyabban tudjanak segíteni a bajbajutottakon
Hajdó Csaba, a SIC Alapítvány kuratóriumának tagja elmondta, hogy próbáltak újszerű elképzeléssel megoldást nyújtani a gyűjtések során felmerülő problémákra, hátrányokra.
– magyarázta Hajdó. Ezért szolidaritási alapot indítottak, amely elsősorban vállalkozóknak szól: adóból leírható támogatásokat tudnak az alapítvány számlájára célzottan utalni, kizárólag egészségügyi problémák megoldására. A program kedvezményezettjei elsősorban a csatlakozó cégek alkalmazottai lennének – természetesen a kuratórium kritériumrendszere alapján minden esetet külön elbírál.
Az alapítvány tehát olyan típusú segélyakciók lebonyolítását vállalná, ami módszertanilag eddig nem volt elérhető, a segítség azonnal igényelhető – tette hozzá Hajdó Csaba. Gyakran nem is a pénz a legjobb, vagy nem az egyetlen megoldás – mondta Nagy Pál, utalva arra, hogy
Az elmúlt másfél hónap alatt 35 céggel kötöttek szerződést, tette hozzá Nagy Pál – eddig már 130 ezer lej gyűlt össze.
Megtudtuk azt is, hogy idén már indítottak gyűjtéseket, a Merkúr székelyföldi üzletlánc boltjaiban adománygyűjtő dobozokat helyeztek el. 2021 első felében 5200 lej gyűlt össze, az ígéretek szerint ezt saját forrásokból megduplázza az üzletlánc. A gyűjtés második szakaszában viszont már célzottan, az áruházlánc egyik beteg kollégájának gyűjtöttek. Most új akciót indítottak:

Október 15., délután fél három, egy autóvásár utolsó percei – ezek azok a pillanatok, amikor Bodor Emil élete gyökeresen megváltozott. Az 51 éves férfi egy önhibáján kívül történt szerencsétlen baleset nyomán veszítette el fél lábát.
Az adományozásról, illetve a kezdeményezésről bárki tájékozódhat a SIC Alapítvány Facebook-oldalán, de e-mailben is keresheti a szervezetet a sic@udvarhelyszek.ro címen.
Hamarosan kezdődhetne a síszezon a Madarasi Hargitán, de egyáltalán nem biztos, hogy ez meg is történik a sípályák üzemeltetésével kapcsolatban kialakult vita miatt. Az érintettek csak abban értenek egyet, hogy a közösséget érheti a legnagyobb kár.
Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ.
Ismét Ro-Alert riasztást kaptak a fitódiak kedden, kevéssel hét óra előtt ugyanis hétfőhöz hasonlóan medve járt a településen.
Megválasztották Fejes Pétert legfőbb ügyésznek a parlamenti képviselők az Országgyűlés keddi ülésén.
Hat romániai üzlet hűtőberendezéseinél észleltek rendellenes hőmérséklet-emelkedést az európai országok hűtőrendszereit érintő kibertámadás-sorozat idején – közölte kedden az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Meghosszabbították az 1500 lejes szakmai támogatásra jogosító kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a pedagógusok is megkaphatják az összeget év végéig, akik eddig adminisztratív hibák miatt maradtak ki a juttatásból.
Befejeződött a gyergyóditrói községháza felújítása, hivatal munkatársai visszaköltöztek az épületbe. A lakosság ismét a megszokott helyen intézheti ügyeit, a korszerűsített épület homlokzatára pedig a magyar nyelvű Községháza felirat is visszakerült.
A bruttó minimálbér jelenlegi szinten tartását kéri a kormánytól 2027-re a kis és középvállalkozásokat tömörítő IMM Románia.
Biztosítási kötvények hamisításával próbált bankhitelt szerezni egy cég tulajdonosa Hargita megyében. A rendőrség kedden több házkutatást is tartott a cég munkapontjánál, valamint a tulajdonosnál.
A korábbi gyermekgondozási díj teljes összegének megfelelő támogatást kaphatnának azok a szülők, akik a gyermeknevelési szabadság ideje alatt visszatérnek dolgozni. Az erről szóló törvénytervezetet kedvezően véleményezte a szenátus szakbizottsága.
szóljon hozzá!