Hirdetés
Hirdetés

Lerövidül az út Székelyudvarhely és Székelyderzs község között

Már csak az út aszfaltozása van hátra •  Fotó: Barabás Ákos

Már csak az út aszfaltozása van hátra

Fotó: Barabás Ákos

Rövidesen befejeződhet az Agyagfalva és Székelymuzsna közötti út Székelyderzs községhez tartozó szakaszának megépítése. Az alapozás megtörtént, már csak az aszfaltrétegek leterítése van hátra. A projekt megvalósulásával hét kilométert rövidíthetnek a Székelyudvarhelyre igyekvő székelymuzsnaiak.

Fülöp-Székely Botond

2019. január 29., 22:062019. január 29., 22:06

2019. január 29., 22:102019. január 29., 22:10

Elhelyezték az átereszeket, kialakították a sáncokat, valamint az út alapjának megépítése és lekövezése is megtörtént a 15-ös községi út Székelyderzshez tartozó szakaszán – tudtuk meg István Adrián polgármestertől. Mint mondta, a korábbi keskeny utat tavaly kiszélesítették, aminek érdekében több fát is ki kellett vágjanak az erdészettel egyeztetve. Utóbbi azért is jó, mert így jobban éri majd a nap az utat, és nehezebben megy tönkre. A projekt másik nagy hozadéka, hogy

a székelymuzsnai Patak utcában egy a korábbinál nagyobb – két méteres átmérőjű – betonhidat építettek, így az árvízveszély is megszűnt a környéken,

Hirdetés

ahol egyébként rengeteg ilyen jellegű probléma volt.

•  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Fotó: Barabás Ákos

„Még a műszaki ellenőr véleménye szerint is nagyon jó alapot építettek az útnak, amelybe speciális stabilizáló anyagok is kerültek. Egyelőre nagyon meg vagyunk elégedve a munkával” – fogalmazott a tisztségviselő. István Adrián rámutatott, idén már csak az alap-, illetve kopóréteg aszfaltot kell elteríteni, ami nyár végéig megvalósulhat. Utóbbi kijelentését a kivitelező céggel folytatott egyeztetésekre alapozza. Megjegyezte ugyanakkor, hogy

az eddigi munkálatoknak köszönhetően télen is járható volt az út.

A projekt összértéke 1,9 millió lej, amit egy a fejlesztési minisztériumnál megnyert pályázatból finanszíroznak. Az is bizakodásra ad okot, hogy a tárca rendszerint időben utalja az elvégzett munka kifizetéséhez szükséges összegeket.

A megvalósításnak köszönhetően hét kilométerrel rövidül le a távolság Székelyudvarhely és Székelymuzsna között,

hiszen az út Bögöz községhez tartozó szakasza már 2017-ben elkészült egy külön projekt részeként – magyarázta István Adrián. Ez különösen fontos például azok számára, akik munkahelyeikre igyekeznek.

•  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Fotó: Barabás Ákos

„Most megnyílik Székelymuzsna a világ fele, amire talán még a helyiek sincsenek teljesen felkészülve. Olcsók az ingatlanok, így előfordulhat, hogy többen vásárolnak területeket a településen és esetleg oda is költöznek” – nyilatkozta a polgármester. Éppen ezért arra kért mindenkit, hogy ne fecsérelje el olcsó pénzért az ingatlanjait. 

István Adriántól megtudtuk, az előző polgármester már 2015-ben megnyerte a projekt megvalósításához szükséges kormánytámogatást, ám a bürokrácia rengeteg akadályt gördített a kivitelezés útjába, ezért húzódott el mindeddig.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 02., hétfő

Ez ám a fejlődés! Tizennégy év után ismét iható a csapvíz a bukaresti Henri Coandă nemzetközi repülőtéren

Hétfőtől iható a csapvíz a Henri Coandă nemzetközi repülőtéren – tájékoztatott a Bukaresti Repülőtér-üzemeltető Vállalat.

Ez ám a fejlődés! Tizennégy év után ismét iható a csapvíz a bukaresti Henri Coandă nemzetközi repülőtéren
Hirdetés
2026. február 02., hétfő

A következő fagyos éjszakára figyelmeztetnek

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn sárga jelzésű riasztást adott ki rendkívül alacsony hőmérsékletek és fagy miatt. A figyelmeztető előrejelzés kedd reggelig érvényes az ország több mint felében.

A következő fagyos éjszakára figyelmeztetnek
2026. február 02., hétfő

Késsel fenyegetőzött egy bentlakásos fiatal, földre teperték a csendőrök – videóval

Késsel fenyegetőzött egy fiatal vasárnap este Zilahon, csendőröknek kellett a földre teperniük és a kezeit hátrakötniük.

Késsel fenyegetőzött egy bentlakásos fiatal, földre teperték a csendőrök – videóval
2026. február 02., hétfő

A Hargita megyei hegyimentők kapták a legtöbb riasztást

Az elmúlt 24 órában 85 riasztás érkezett a hegyimentő szolgálathoz, amelynek munkatársai 94 embernek nyújtottak segítséget – tájékoztatott hétfőn Facebook-oldalán a Salvamont.

A Hargita megyei hegyimentők kapták a legtöbb riasztást
Hirdetés
2026. február 02., hétfő

Lecsapott a tél a fővárosra és az ország déli részére – fotók

Nagy télre ébredtek hétfőn a fővárosban és az ország déli részén: a hőmérséklet mínusz 7 Celsius-fokig csökkent, nagyot havazott és fújt a szél. A sofőrök arra panaszkodnak, hogy kevés volt a hóeltakarító gép, és így nehezen lehet közlekedni.

Lecsapott a tél a fővárosra és az ország déli részére – fotók
2026. február 02., hétfő

Konkrét összegeket tettek közzé, hogy mennyivel egészítenék ki a nyugdíjakat

Támogatják a szociáldemokraták, hogy a kormánykoalíció sürgősségi eljárásban fogadtassa el a gazdaságélénkítő intézkedéseket, valamint a nyugdíjasokat és más kiszolgáltatott kategóriákat védő szolidaritási csomagot.

Konkrét összegeket tettek közzé, hogy mennyivel egészítenék ki a nyugdíjakat
Hirdetés
2026. február 02., hétfő

Közelednek az álláspontok, de még nem mondtak le a tiltakozási tervekről az egészségügyben

Noha történtek már előrelépések a Sanitas szakszervezet és az egészségügyi minisztérium között zajló tárgyalásokon, az érdekvédelmi tömörülés még nem mondott le a tiltakozási terveiről.

Közelednek az álláspontok, de még nem mondtak le a tiltakozási tervekről az egészségügyben
2026. február 01., vasárnap

Életbe lépett a jogszabály: nem fizetik többé a betegszabadság első napját

Nem fizetik többé a betegszabadság első napját Romániában, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.

Életbe lépett a jogszabály: nem fizetik többé a betegszabadság első napját
2026. február 01., vasárnap

Földrengéssel indult a február

A Richter-skála szerint 3,7-es erősségű földrengés történt vasárnap 16 óra 14 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).

Földrengéssel indult a február
Földrengéssel indult a február
2026. február 01., vasárnap

Földrengéssel indult a február

Hirdetés