Középiskolások számára hirdet szónokversenyt Sepsiszentgyörgy Önkormányzata és a Kónya Ádám Művelődési Ház a Petőfi-emlékév alkalmából.
2023. február 15., 12:392023. február 15., 12:39
A Légy a ma Petőfije! témájú pályázatra március 6-áig lehet jelentkezni, a versenyt március 10-én tartják a sepsiszentgyörgyi Szimpla kávézóban. A cél: Petőfi Sándor munkásságának a mai modern bemutatása – mutatott rá Dancsuly Helga, a művelődési ház munkatársa, aki további tudnivalókat is megosztott a kiírással kapcsolatban.
Műsorunk a Petőfi Sándor-emlékév programsorozathoz kapcsolódóan, a Magyar Kultúáért Alapítvány támogatásával készült.
Csütörtök este megjelent a Hivatalos Közlönyben az alkotmánybíróság február 18-i határozatának indoklása, amelyben alkotmányosnak minősítette a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó új törvény tervezetét.
A Richter-skála szerint 4,5-ös erősségű földrengés történt csütörtökön 19 óra 21 perckor Vrancea megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Ilie Bolojan csütörtökön kijelentette, hogy a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvényt a következő napokban kihirdeti az államfő, így Romániának esélye van megkapni a visszatartott uniós helyreállítási források nagy részét.
Újabb drónokat észleltek a román hadsereg radarjai Tulcea megye térségében az ukrán folyami kikötők elleni csütörtöki orosz légitámadás során, az egyik rövid időre megsértette Románia légterét – tájékoztatott a védelmi minisztérium.
Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke tisztázta csütörtökön a G4mediának adott interjújában tett nyilatkozatait, hangsúlyozva, hogy félreértették.
Szigorították a marosvásárhelyi önkormányzati képviselők csütörtökön a tulajdonosi társulások adminisztrátorainak alkalmazását, remélve, hogy így ki tudják szűrni a törvényszegőket.
A drasztikus áremelkedések miatt a sepsiszentgyörgyi önkormányzat kénytelen volt felbontani a szerződéseket két utcafelújítási projektnél, illetve aktualizálni a költségbecslést. Ez azt jelenti, hogy új közbeszerzést kell kiírni a munkálatokra.
Bocsánatkérésre szólította fel Frunda Csenge marosvásárhelyi tanácsos Bungardean Emilian AUR-os önkormányzati képviselőt, aki azt állította, hogy ő nem tud románul. A felszólított tagadta ezt és azzal hárított: „mind testvérek vagyunk”.
Az alkotmánybíróság csütörtökön közzétette február 18-i határozatának indoklását, amelyben alkotmányosnak minősítette a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó új törvény tervezetét.
A Fejér Dávid és Miron Cristea utcák felújításához fogadtak el új dokumentációt, megújították bérleti szerződéseket a Felszegi Óvoda és a Fogarasy Mihály középiskola használatára. Ezek voltak a csütörtöki gyergyószentmiklósi tanácsülés főbb pontjai.
szóljon hozzá!