
Vissza kell adni a stadiont az államnak
Fotó: Sepsiszentgyörgy Önkormányzata/Facebook
Vissza kell adni az államnak a már egyszer Sepsiszentgyörgy tulajdonába került stadiont, mert a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma megtámadta a vonatkozó kormányhatározatot.
2024. november 28., 20:112024. november 28., 20:11
Több ingatlanügy is szerepelt a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésén, köztük egy igen kellemetlen: miután a románok civil fóruma törvényszéken támadta meg azt a kormányhatározatot, amellyel a sportminisztériumtól a város tulajdonába került a városi sportbázis (a stadion és a futópálya, a Szabó Kati Sportcsarnok, valamint a sportszálló), a brassói ítélőtábla a kormányhatározat megsemmisítése mellett döntött, sőt az ítéletet megerősítette a Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszék is, így
A románok civil fóruma keresetében főleg procedurális hibákra hivatkozott, de azt is megemlítette, hogy Kovászna és Hargita megyékben a sportot „a magyarság reklámozására” használják fel – ezt bizonyítja szerintük a magyar államtól a két megyében lévő sportlétesítményekhez érkező támogatások nagy összege.
Mivel időközben a város több szomszédos telket is összevont egy telekkönyvi szám alá, hogy egyes beruházásokat (pl. a skate-parkot) megvalósítson, most ezeket a telkeket ismét le kell választani a stadion területétől, hogy visszaálljon a kormányhatározat előtti állapot – ezt kellett jóváhagyniuk a helyi tanácsosoknak.
Az önkormányzat reméli, hogy idővel egy újabb rendelettel mégis Sepsiszentgyörgyé lehet a stadion.
Hosszas alkudozás után 913 ezer eurórért megvásárolja a város a volt IAME (autóvillamossági és villanymotorokat gyártó vállalat) épületét, valamint a volt Electro-stadiont a szecselei székhelyű IAME Trade Kft.-től. Az ár jóval kedvezőbb az ingatlan felértékelésekor megállapított több mint 2,5 fél millió eurónál. A pénzt két részletben kell kifizetnie a városnak: az első részletet ez év végig, a másodikat pedig jövő év márciusában.
Az Electro-stadionnál lévő focipályák és a még hozzá tartozó telkek a városi sportolási lehetőségeket gyarapítanák, az egykori gyárépületet és a hozzá tartozó melléképületeket pedig az önkormányzat hosszabb távon saját és a neki alárendelt intézmények archívumának elhelyezésére és raktárként szeretné hasznosítani.
A csütörtöki ülésen többek között arról is döntött a városi tanács, hogy aktualizálják a Farm utca modernizálásának költségvetését, mert most az utca teljes hosszát felújíttatná az önkormányzat, illetve arról is szavaztak, hogy visszaveszi a város egy Bánki Dónát utcai épület kezelési jogát a szociális támogatási igazgatóságtól, miután onnan elköltözött az említett intézmény ügyfélszolgálata.
Két fenyőfa dőlt hétfőn este a Gyilkos-tó felé vezető 12 C jelzésű országútra, elzárva mindkét közlekedési sávot – közli a Hargita megyei tűzoltóság. Nem sokkal később Csíkszereda közelében, Piricskénél is kidőlt fa miatt riasztották a tűzoltókat.
Új támogatási rendszerrel fékeznék meg az afrikai sertéspestis terjedését Romániában: 2027-től a sertéstenyésztők pénzügyi segítséget kaphatnak a farmok biológiai biztonságának javítására. A tervezetet már elfogadta a szenátus.
Lakóház gyulladt ki hétfőn este Vidrátszegen, és bár a lángok terjedését sikerült megfékezni, sajnos egy másik épületben is károk keletkeztek – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Idén november 15-én szervezi meg az egészségügyi minisztérium a rezidensorvosi helyekre és állásokra kiírt vizsgát, amelyre 9969-en jelentkeztek – jelentette be hétfőn Alexandru Rogobete.
Medve jelenléte miatt kaptak Ro-Alert üzenetet a csíkszeredaiak hétfőn este, néhány perccel nyolc óra előtt. Alig egy órával előtte Fitódon is medve miatt riasztottak a hatóságok.
Románia pénzt fog veszíteni az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében, mivel Dragoș Pîslaru európai projektekért és beruházásokért felelős volt miniszter elhunytakat az intézményesített szociális rendszerből kikerült személyekként állított be.
Sonnevend Pált választotta az Alkotmánybíróság (Ab) elnökévé a testület hétfői teljes ülése titkos szavazással – közölte honlapján az Ab.
A digitális tartalomgyártás térnyerése, a fiatal újságírók bevonása és a mesterséges intelligencia is új kihívások elé állítja a romániai magyar sajtót. Kacsó Sándor, a MÚRE új elnöke szerint a szakmai hitelesség és az összefogás az alapvető értékek.
November 2-től ismét ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben a termékek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter november 2-i hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát.
2 hozzászólás