
Belső munkálatok zajlanak. Jó eséllyel már télen elkészül az új sportterem Székelyszentkirályon
Fotó: László Ildikó
Alig egy éve láttak hozzá a székelyszentkirályi multifunkcionális sportterem építéséhez, máris tető alatt van az épület, a kivitelező már többnyire a belső munkálatokat végzi. Az oroszhegyi önkormányzat azt szeretné, ha télen használatba vehetnék a magyar kormány támogatásával épülő létesítményt.
2023. július 23., 15:232023. július 23., 15:23
Tavaly júliusban helyezték el az alapkövét a Székelyszentkirályra elképzelt multifunkcionális sportteremnek, mára pedig
Bálint Elemér Imre, a települést magába foglaló Oroszhegy község polgármestere megerősítette lapunknak, hogy jól halad a projekttel a kivitelező. Mint mondta,
Egyebek mellett a víz-, szennyvíz- és villanyvezetékeket kell kiépíteni az épületben, hátra van még ugyanakkor a vakolás, a festés és a padlózat elkészítése, valamint a kazánház kialakításán is dolgoznak. Az elöljáró abban bízik, hogy ha minden a tervek szerint halad, télen használatba vehetik a létesítményt.
– szögezte le.
Az összességében 360 négyzetméter hasznos felületű multifunkcionális sportterem megépítését kétharmad részben, azaz
Az új épület működtetésével a helyi tanintézetet fogja megbízni az önkormányzat – tudtuk meg a polgármestertől –, így a község iskolásai és óvodásai is használhatják majd. Mindemellett jó eséllyel lesz lehetőség közösségi rendezvények megtartására is a sportteremben, de erről csak a későbbiekben döntenek.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
szóljon hozzá!