
Fotó: Albert Orsolya
Mindig szeretni kell Istent és szolgálni testvéreinket, ez keresztény életünk szintézise, Jézus követése ‒ jelezte prédikációjában Miguel Maury Buendia érsek, apostoli nuncius vasárnap, az általa Szépvízen bemutatott búcsús szentmise prédikációjában.
2018. június 24., 21:092018. június 24., 21:09
2018. június 24., 21:102018. június 24., 21:10
Rendhagyó, latin és magyar nyelvű ünnepi szentmisét mutattak be vasárnap a szépvízi Szent László-plébániatemplomban, ugyanis a település búcsúünnepe alkalmából Miguel Maury Buendia érsek, Románia és a Moldvai Köztársaság apostoli nunciusa celebrálta a szertartást. A hívekkel zsúfolásig megtelt a templom, sőt többen szabad ülőhelyek hiányában a templomkertből kapcsolódtak be az ünnepbe. Bevezetésként Gábor Zoltán helyi plébános köszöntötte a jelenlevőket és a szentmise szónokát. A két nyelven zajló szertartást a helyi egyházi kórus magyar és latin nyelvű éneke tette még szebbé.
A nuncius prédikációja ‒ amelyet magyarul olvastak fel ‒ elején kifejtette köszönetét a meghívásért és a hívek jelenlétéért. Ezt követően felidézte Szent László alakját, személyiségét: mint fogalmazott, László mindig Isten akaratát kereste és alkalmazta törvényeiben, és ily módon királysága egész területén a hit lett a társadalom életének alapja. Számos elfoglaltsága ellenére mindig talált időt az imádságra és a felebaráti szeretet gyakorlására.
Fotó: Albert Orsolya
„Ezer esztendővel az ő jó példája után még mindig megvilágítja népét, akik vele osztoznak a hitben és az Apostoli Szentszékhez való ragaszkodásban.”
A múltba tekintés után a jövőről is szót ejtett a szónok: az első, Bölcsesség könyvéből való olvasmány kapcsán rámutatott, az isteni bölcsesség mindig azokkal van, akik nem utasítják el közreműködését. A bölcsesség az igazak szívében a szent dolgok ismeretét mélyíti el, védelmez az ellenséggel szemben, oltalmaz az üldözőktől, és győzelemre segít a nehéz küzdelemben.
‒ hívta fel a jelenlevők figyelmét Miguel Maury Buendia.
Fotó: Albert Orsolya
Az evangélium kapcsán hangsúlyozta, az Úr arra hív bennünket, hogy szeretetben éljük meg az ő országát, és szeretetben tegyünk róla tanúságot. Ez a szeretet azt jelenti, hogy ragaszkodunk az ő evangéliumához, az áldozathozatal megtapasztalásához, a megbocsátás gyakorlásához és azok bebocsátásához, akik kopognak ajtóinkon.
„Kedves Testvéreim! Szent Lászlónak ez az ünnepe segítsen bennünket arra, hogy újra átelmélkedjük lelki életünk tanítását, mind személyi, mind pedig közösségi vonatkozásokban. (...) Nem feledhetjük el Jézus örömhírének kulcsát: szeretni Istent teljes szívünkből azt is jelenti, hogy felebarátunkat is szeretnünk kell” ‒ ismételte végezetül az érsek.
Fotó: Albert Orsolya
Gábor Zoltán plébános a szentmise végén kihirdette, hogy szerdán, Szent László ünnepnapján a kicsi Pogány-havason lévő emlékhelyen mutatnak be ünnepi szemtisét 11 órától, amelynek szónoka Puss Sándor felvidéki jezsuita atya lesz. Pénteken, Szent Péter és Pál apostolok ünnepnapján amiatt nem tartanak szentmisét a helyi templomban, mert az egyházközség tagjainak többsége Gyulafehérvárra utazik, hogy részt vegyen a helybéli Antal Zoltán pappá szentelésén. Ezt követően a lelkipásztor megköszönte a helybéliek mindennemű hozzájárulását az ünnephez, majd jelképes ajándékot nyújtottak át Miguel Maury Buendia érseknek.
A nuncius pápai követ, az Apostoli Szentszéknek egy adott államhoz, annak a kormányához akkreditált állandó képviselője püspöki vagy érseki rangban. A diplomáciai jog szerint nagykövetnek számít; a legtöbb országban őt tekintik diplomáciai testület rangelsőjének (doyenjének). A pápa nevezi ki és hívja vissza, a nemzetközi jog szabályainak megfelelően.
Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.
Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.
A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.
Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.
Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
szóljon hozzá!