
Még nem tudni, hogy milyen besorolást kapnak a megyei listán az udvarhelyszéki jelöltek
Fotó: Erdély Bálint Előd
Ladányi László Zsolt, illetve Sebestyén Csaba vezeti az RMDSZ udvarhelyszéki szervezetének parlamenti képviselőjelölt listáját, míg szenátor-jelöltként Antal Lórántnak szavaztak bizalmat hétfői rangsoroló ülésükön a küldöttek.
2020. október 05., 20:322020. október 05., 20:32
2020. október 06., 12:442020. október 06., 12:44
Rangsorolta parlamenti képviselőjelöltjeit hétfői ülésén az RMDSZ udvarhelyszéki szervezete, ahol a szabályzat szerint 66 részvevő mindegyike két személyre adhatta le a voksát a négy jelentkező közül. Eszerint
– tájékoztatott a gyűlés után Bíró Barna Botond, a széki szervezet elnöke. Mint mondta, noha korábban ő is a jelöltek között volt, végül visszalépett ettől, hiszen a választási eredményeiket látva nagyobb prioritásnak érzi az udvarhelyszéki társadalomszervező munkát, amiben részt kíván venni.
A szenátori tisztségbe egyetlen személy jelentkezett – Antal Lóránt –, aki 62 támogató szavazatot kapott az ülésen, ketten ellene szavaztak, egy voks pedig érvénytelen volt.
Bíró hangsúlyozta, hogy ez egyelőre csak az udvarhelyszéki döntés, amit be kell illeszteni a Hargita megyei listába.
A szervezet széki elnöke már több gyűlésen is kérte a párt vezetőségét, hogy ezt a módszert alkalmazzák, ne szankcionálják Udvarhelyszéket a szeptember 27-i választási eredmények miatt.
Az adócsalás és a szabálytalan kereskedés visszaszorítása érdekében tartott ellenőrzéseket szombaton a Hargita megyei rendőrség. Hat kereskedőnél, három helyszínen szabtak ki bírságot összesen több mint 13 ezer lej értékben.
Életét vesztette egy 55 éves, marosvásárhelyi férfi vasárnap a Fogarasi-havasokban, miután túrázás közben szakadékba zuhant – közölte az Argeș megyei rendőrség.
Jóval alacsonyabb gázolajárakat függesztettek ki az üzemanyagtöltő-állomásoknál vasárnap, miután a kormány beavatkozott: ideiglenesen 20 százalékkal csökkentették a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között.
Lehűl az idő hétfő estétől, kedden pedig sok helyen lehet esőre, viharokra számítani – közölték a meteorológusok.
Két spanyol vadászgép lelőtt egy engedély nélkül a román légtérbe behatoló drónt vasárnapra virradóra Galac megyében – közölte Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
A román haditengerészet aktív és hiteles partner, amely biztonságot és stabilitást nyújt a NATO dél-keleti szárnyán – hangsúlyozta Mihai Panait altengernagy, a román haditengerészet vezérkari főnöke szombaton Konstancán, a román haditengerészet napján.
Huszonnégy órára őrizetbe vettek egy 46 éves férfit, aki a gyanú szerint levizelte egy brassói kórház belső falát, majd bántalmazta az egészségügyi személyzet egyik tagját – közölte a Brassó megyei rendőrség.
Ittas vezetésen ért a rendőrség egy 53 éves, korondi férfit augusztus 15-én éjjel Gyergyószentmiklóson.
Tíz vállalkozást ellenőriztek Hargita megyében a rendőrök és a környezetvédelmi ellenőrök pénteken. Az akció során elsősorban üzletek, autóbontók és autójavító műhelyek működését vizsgálták.
Az elmúlt 96 órában a védelmi minisztérium radarjai több mint száz drónt észleltek a román légtér közelében – közölte péntek este Radu Miruță védelmi miniszter.
szóljon hozzá!