
Sepsiszentgyörgyön jól működik a program, remélhetőleg Gyergyószentmiklóson is nyitottak lesznek a lehetőségre
Fotó: Gergely Imre
Évek óta forgalmi dugók vannak Gyergyószentmiklóson iskolaidőben reggelente 8 óra előtt. A forgalom csökkenése mellett a gyerekek egészségére nézve is pozitív hatást várnak a lábbusz programtól a kezdeményezők.
2023. szeptember 18., 16:422023. szeptember 18., 16:42
2023. szeptember 18., 16:482023. szeptember 18., 16:48
A lábbusz-program már több éve eredményesen működik Sepsiszentgyörgyön – ezt szeretnék most bevezetni Gyergyószentmiklóson is. A lényege, hogy

A Lábbusz programban – melynek részeként különböző útvonalakon – reggelente felnőttek kísérik gyalog iskolába a gyerekekeket, a közösségi összefogásnak köszönhetően működik Kovászna megye székhelyén.
A kezdeményező Fenyő Szövetség Fenyves Járatnak nevezte el az október 2-től elinduló programot, és önkéntesek jelentkezését várják, akik reggelente egy fél órát szánnának arra az idejükből, hogy a gyerekekre odafigyelnek, miközben elkísérik őket a tanintézményekbe.
Fotó: Gergely Imre
A Fenyő Szövetség Facebook-oldalán egy kérdőívet is közzétett, a szülők javaslatai, válaszai segíthetik a szervezőket a kezdeményezés eredményes kivitelezésében. Amint az ennek kapcsán tartott sajtótájékoztatón Musulin Péter, Csibi Márti és Bara István kezdeményezők az elképzelést ismertetve elmondták: a gyerekeket egy kis pontgyűjtő füzettel is ösztönzik a lábbuszozásra.
Fotó: Gergely Imre
Ahhoz, hogy a lábbusz-program eredményes legyen minél több önkéntes „buszvezető” csatlakkozására lenne szükség. A szervezők rámutatnak, hogy
Fotó: Gergely Imre
„A mi gyerekkorunkban teljesen természetes volt, hogy gyalog jártunk iskolába, és rengeteg élménnyel gazdagodtunk ennek segítségével. A mostani gyerekeknek is része lehet így hasonlókban, barátságok születhetnek ebből” – mondják a kezdeményezők. Igény esetén vállalják azt is, hogy a következő hetekben szülőértekezleten, szülői bizottsági üléseken ismertetik az elképzésüket, válaszolnak a szülők ezzel kapcsolatos kérdéseire.
Huszonnégy órára őrizetbe vettek egy 62 éves brassói férfit, miután malinois fajtájú kutyája megtámadott egy másik férfit egy szabadidős övezetében. A rendőrség szerint a gazda nem megfelelően felügyelte az állatot.
A vizsgált európai államok közül a romániai alkalmazottak utaznak a legkevesebbet a munkahelyükre, mégis átlagosan közel 53 percet töltenek naponta ingázással – derül ki egy felmérés vasárnap közzétett eredményeiből, melyeket az Agerpres ismertet.
Szombaton országszerte 549 járművezetőnek vonták be a jogosítványát, 133-nak gyorshajtás, 71-nek alkohol hatása alatti vezetés miatt – derül ki a Román Rendőrség vasárnapi közleményéből.
Az Avram Iancu emlékének szentelt cebei (Țebea) ünnepségek alkalmából megfogalmazott vasárnapi üzenetében Nicușor Dan hangsúlyozta, hogy a tisztelet kifejezése mindazok iránt, akik hozzájárultak a román nemzet emancipációjához.
A Revolt ügyfeleinek érzékeny adatai kerültek egy illetéktelen harmadik félhez, miután a vállalat egy valós kormányzati ügynökség e-mail-domainjéről érkező csalárd megkereséseket kapott – közölte a brit fintechcég szóvivője a Reuters hírügynökséggel.
Hosszú évek óta nem volt ilyen népes mezőny a Székely Vágtán, összesen 35 lovas állt rajthoz. A szervezők szerint külön öröm, hogy egyre több fiatal kapcsolódik be a lovassportba, ami azt mutatja, hogy van utánpótlás.
Erős szél és mérsékelt záporok várhatók az ország országban vasárnap, a jövő hét közepén azonban felmelegszik az idő, a hőmérsékletek újra megközelíthetik a 30 Celsius-fokot.
Ilie Bolojan szerint egy ügyvivő kormány miniszterelnökének vagy minisztereinek lemondása csak elmélyítené a válságot és a kormányzati tevékenységeket is megbénítaná.
Római katolikus, görögkatolikus és ortodox egyházi méltóságok vettek részt szombaton Gyulafehérváron a Márton Áron emlékére szervezett rendezvényen. A püspök a múlt századi erdélyi közélet egyik meghatározó szellemi vezetője volt.
Lezuhant szombaton egy drón a Suceava megyei Botoșenița Mare térségében, egy kukoricásban. A becsapódás helyén mintegy egy méter átmérőjű és 30 centiméter mély kráter keletkezett.
szóljon hozzá!