
A Kalibáskő Gyerekvilág Egyesület egy gyerekcsoporttal kereste fel a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház gyerekosztályán a bent fekvő beteg gyerekeket, akiknek advent és a közelgő karácsony alkalmából karácsonyi énekeket tanítottak.
2010. december 16., 12:242010. december 16., 12:24
2010. december 16., 14:002010. december 16., 14:00
Az egyesület karácsonyi gyűjtést is szervezett rászoruló családok számára. Ehhez az akcióhoz kapcsolódott a kalibáskői Mikulás-keresés is, amikor is kisgyerekes családok térképpel a kezükben elindulhattak megkeresni a Mikulást, aki Lapföldről Csíkszeredába jövet minden évben megpihen a Hargitán valamelyik kalibában. Az ez alkalomból összegyűlt pénzből élelmiszert vásároltak több, nehéz anyagi körülmények között élő családnak.
„Hogy az a gyerek szerencsésebb-e, aki családtagjai nélkül kell felnőjön, tiszta, biztonságos otthonban, vagy az, aki édesanyjával, édesapjával, testvéreivel együtt verekszi át magát egyik napról a másikra, nagyon vitatható. Nem is célunk, nem is tisztségünk ezt eldönteni, egyszerűen felvállaltuk a kinőtt ruhák-cipők-játékok összegyűjtését és elosztását azokra a helyekre, ahol szükség van rá” – mondta el Kovács Ildikó, a Kalibáskő Gyerekvilág Egyesület vezetője. „Köszönjük minden adakozónak és pedagógusnak, aki időt és fizikai munkát szánt erre a célra. Kívánunk áldott, boldog karácsonyi ünnepeket és erőt, egészséget az új esztendőre!”
Piszkosul látványos, ezért is kár, hogy a nézők többsége nem nagyvásznon, hanem az otthoni képernyőjén nézheti meg Guillermo del Toro Frankenstein filmjét. Ajánló.
Gyergyószetmiklóson, Csíkszeredában, Székelykeresztúron sem okozott gondot egyes sofőröknek az elmúlt hétvégén, hogy tilos járművet vezetni alkohol hatása alatt, többüket azonban elkapták a rendőrök és bűnügyi eljárást indítottak ellenük.
A PayU GPO Románia hétfőn közzétett adatai szerint több mint 1,31 millió tranzakciót bonyolítottak le és mintegy 720 millió lejt költöttek el a vásárlók fekete pénteken az árengedményeket kínáló romániai online áruházaknál.
Az ország nagy részén a legmagasabb nappali hőmérséklet nem haladja meg a 15 Celsius-fokot ezen a héten, csak a Bánságban lesz továbbra is melegebb az ilyenkor megszokottnál – derül ki a november 10–23. közötti időszakra vonatkozó előrejelzésből.
A földgáztárolók töltöttségi szintje 96 százalék, az energiatermelő víztározókban több mint 2400 gigawattnyi tartalék áll rendelkezésre (a teljes kapacitás 74 százaléka), a szénkészletek pedig csaknem 206 ezer tonnával haladják meg a 2024-es szintet.
Működik az alkalmazás, amely az elektronikus személyigazolvány chipjében tárolt adatok olvasására és ellenőrzésére szolgál – olvasható Hargita Megye Tanácsának közleményében.
Jelentős pénzbírságra számíthatnak azok a gazdák, akiknek a kangál-keverék kutyájukat Csíkszereda közterületéről kellett befogni a hétvégén. Mindkét ebet a kutyamenhelyen helyezték el.
Októberben 58 502 ingatlant adtak el Romániában, 3242-vel többet, mint egy hónappal korábban – tájékoztatott hétfőn az országos kataszteri és ingatlan-nyilvántartási hivatal (ANCPI).
További hat határátkelőhelyen alkalmazzák hétfőtől az EU-n kívüli állampolgárok adatainak nyilvántartására szolgáló új digitális belépési-kilépési rendszert (Entry-Exit System – EES) – közölte a román határrendészet.
18,3 millió lejt szán a hóeltakarításra és csúszásmentesítésre Hargita Megye Tanácsa. Az 1-es kategóriába sorolt főbb útvonalakon a megbízott cégeknek november 15-től naponta kötelezően be kell avatkozniuk a balesetek megelőzése érdekében.
szóljon hozzá!