
Fotó: Albert Eszter
Egy elképzelt fesztiválozó elképzelt programját mutatták be az Egyfeszt összművészeti fesztivál szervezői, amelyben gyakorlatilag négy egész napos, hajnalig kinyúló kínálatot gyűjtöttek egy csokorba, szemelgetve az augusztus 4–7. között zajló Egyfeszt Gyergyószentmiklóst érintő kínálatból.
2022. július 24., 19:222022. július 24., 19:22
2022. július 24., 19:232022. július 24., 19:23
„Ez a program gyakorlatilag úgy állt össze, hogy a négy nap alatt mindenki érinteni tudja az összes műfajt és az összes érdeklődési körét. Benne van a kínálatban a kultúra, a hagyomány, a kalandturizmus, benne van a zene és az összes udvar. Ezt egészítjük ki jövő héten, egy újabb kínálattal, amibe majd a medence településein zajló Egyfeszt-felhozatalt mutatjuk be” – fogalmazott Kassay Péter, az Egyfeszt főszervezője. Hozzátette, „nagyon sok programunk van,
A szervezők gondoskodtak arról is, hogy az in.Time applikáció segítségével mindenki saját magának egy úgynevezett „fesztiváltervet” állíthat össze, ahol már előzőleg bejelölheti a feltüntetett lista alapján a programokat, amelyen részt kíván venni.
Buszjáratok is fognak ez idő alatt működni a Gyergyói-medencében, a menetrend is megtalálható az applikációban.
ezt július 31-ig lehet csak megvásárolni, félárban a négynapos jegyet mindössze 125 lejért.
Érdekességképpen elmondták a szervezők, hogy aki esetleg már hamarabb, szerda este vagy csütörtök reggel érkezik Gyergyószékre, annak már a reggeli órákban is szolgálnak programmal, például a Bagossy Brothers Company (BBC) videoklipjében fellelhető helyszínt lehet meglátogatni.
Az örmény udvar is már csütörtök reggeltől várja a látogatókat, itt toronymúzeum-látogatás, festmények, fotók által betekinthet az érdeklődő a múltba, a jelenbe, filmek, örmény zene lesz látható, hallható, de lesz örmény kávé, konyak, édesség is.
A színház- és könyvudvarnak idén is a gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár kertje ad otthont. A két udvar programkínálata koncepcionálisan is összekapcsolódik és kiegészíti egymást. Az udvar színházi előadásoknak, koncerteknek, a könyvvásárnak, irodalmi programoknak és a gyermekprogramoknak is helyszíne lesz.
A folkudvar csütörtök este nyit, ez az a hely, ahol a régi találkozik az újjal, a hagyomány a modernitással, a népzene, néptánc, népmese, népi kézművesség a ma emberével. A folkudvar társszervezője a budapesti Hagyományok Háza és az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány.
A retróudvar, ahogy a neve is utal rá, vissza szeretné varázsolni a ’70-es, ’80-as, ’90-es évek hangulatát; lesz itt retróautó és telefonkiállítás is. Idén is lesz alterudvar, képzőművészeti udvar és dzsesszudvar is, a gasztóudvar pedig finom BBQ-falatokkal várja látogatóit, ugyanakor bővült a kínálat a gyerekudvarral.
Zene terén is bőséges a kínálat, a nagy koncerteken kívül az udvarokban is találkozhatnak egy-egy előadóval a fesztiválozók. Az Egyfeszt teljes programja megtalálható a www.egyfeszt.ro oldalon, jegyárakkal együtt, ugyanígy az in.Time applikáción is, ahol jegyvásárlásra is van mód.
Hűvösebb napokkal indul a hét Erdélyben, helyenként fagypont alatti minimumokkal. Március 21-től, a csillagászati tavasz kezdetétől azonban fokozatos felmelegedés várható, miközben a csapadék esélye egyelőre alacsony marad.
Különleges üzlet nyitotta meg kapuit hétfőn Marosvásárhelyen: az Ecostil szociális vállalkozás bemutatóterme olyan helyszín, ahol az upcycling – értéknövelő újrahasznosítás – és kézműves termékek mellett vintage ruhadarabok is várják az érdeklődőket.
Oana Țoiu külügyminiszter a Külügyek Tanácsának (CAE) hétfői brüsszeli ülése előtt kijelentette, hogy Románia egyik prioritása az energiaárak kordában tartása a közel-keleti háború körülményei között.
Románia még az idén nyáron meghívást kaphat a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetbe (OECD) – jelentette ki hétfőn Mathias Cormann, a nemzetközi szervezet főtitkára.
Hat Hargita megyei iskolában nem szervezik meg a héten a nyolcadikosok próba-képességvizsgáját, miután a tanárok a szakszervezetek felszólítására úgy döntöttek, hogy bojkottálják az országos felmérést.
Hétfőn kerül a parlament illetékes szakbizottságai elé a 2026-os állami költségvetés tervezete.
Hétfőn a román nyelv és irodalom vizsgával kezdődik a nyolcadikosok országos próbafelmérése.
Ilie Bolojan miniszterelnök szerint alapos elemzésre van szükség az üzemanyagárak esetleges hatósági korlátozása előtt, mert az állami beavatkozásoknak nem várt mellékhatásaik is lehetnek.
Tusnádfürdő balneológiai hagyományai ma is élnek: a Hotel Tusnád kezelőbázisán a természetes gyógytényezők és a modern fizioterápia segítik a mozgásszervi és keringési betegségek kezelését – sok vendég már évtizedek óta visszajár a kúrákra.
szóljon hozzá!