
Képünk illusztráció
Fotó: Mónus Márton/MTI
A hétfői rendkívül alacsony esetszámhoz képest nőtt az új fertőzések száma kedden Hargita megyében, és egy újabb haláleset is történt az elmúlt 24 órában. A fertőzöttségi arány viszont csökkent, ahogy a kórházban ápolt fertőzöttek száma is, a gyógyultaké pedig kiugróan magas volt.
2021. március 09., 13:392021. március 09., 13:39
Huszonhárom új koronavírus-fertőzést igazoltak kedden Hargita megyében, ezzel 6407-re nőtt a járvány kezdete óta a térségben azonosított esetek száma – derül ki a Hargita Megyei Prefektusi Hivatal közleményéből. Emellett egy újabb haláleset is történt, így a járvány kezdete óta már 283 beteg elhalálozása volt összefüggésbe hozható a koronavírussal.
Gyógyultnak 45 személyt nyilvánítottak az elmúlt huszonnégy órában, így már 5877-en győzték le eddig a fertőzést. A csíkszeredai, székelyudvarhelyi és gyergyószentmiklósi kórházakban kezelés vagy megfigyelés alatt állók száma 100, otthoni elkülönítésben 147-en vannak, házi karanténban pedig 472-en tartózkodnak a megyében.
Az új esetek mellett a már korábban igazolt fertőzöttek újratesztelése során Hargita megyében ezúttal két páciens esetében kaptak újabb pozitív eredményt – olvasható a központi Stratégiai Kommunikációs Csoport tájékoztatásában. Ebből az is kiderül, hogy
Mit hoz az új év: békét vagy bizonytalanságot? Spórolást vagy utazást? A Székelyhon január közepén egy gondolatébresztő, ugyanakkor szórakoztató játékkal várja olvasóit a Facebookon.
Az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) szerint felgyorsult az influenza terjedése Romániában, ezért a szakembereik azt javasolják, hogy a védőoltásra jogosultak haladéktalanul oltassák be magukat.
Negyedik alkalommal szervezik meg a Nincs más név újévi keresztény zenefesztivált Marosvásárhelyen január 17-én 17 órától a Kultúrpalota nagytermében.
Holtan találtak vasárnap egy 18 éves földrai (Feldru) fiút egy besztercei vendéglő padlásterében – tájékoztatott a Beszterce-Naszód megyei rendőrség.
Négy székelyföldi városban lesz premier előtti vetítése a Káel Csaba filmügyi kormánybiztos által rendezett Magyar mennyegző című filmnek, amelyet kalotaszegi és más erdélyi helyszíneken is forgattak.
A január 1. és 8. közötti héten a SIRENE irodák közötti információcserének köszönhetően 453 olyan személyt azonosítottak Európában, akik figyelmeztető jelzéssel szerepeltek a Schengeni Információs Rendszerben (SIS), közülük 313-at Románia területén.
A kormány vasárnap egy sor pontosítást közölt az ingatlanokra (épületek, telkek) és járművekre megszabott adók és illetékek emeléséről szóló döntéssel kapcsolatban.
A Maros és Hargita megyéket is átszelő 15-ös országúton átfogó megelőző rendőrségi akció zajlott vasárnap. Az akció célja a közúti biztonság növelése és a közlekedési balesetek fő kiváltó okainak megelőzése volt.
Közel 550 sofőr gépkocsivezetői jogosítványát vonták be szombaton a rendőrök, ezek közül 129-et gyorshajtás, 58-at alkohol hatása alatti vezetés miatt – közölte vasárnap az Országos Rendőr-főkapitányság (IGPR).
Az elmúlt 24 órában 121 riasztás érkezett a hegyimentő szolgálathoz, amelynek munkatársai 123 személynek nyújtottak segítséget – tájékoztatott szombaton a Salvamont.