
Gyerekprogramok a Szent István-napokon. Archív
Fotó: Barabás Ákos
Az augusztus 19–20-án zajló székelyudvarhelyi Szent István-napi ünnepség jócskán tartogat gyerekeket és családokat megszólító programpontokat. A Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium felújított előtere és gondozott zöldövezete Koronaudvarrá alakítva szolgál az összes gyerekprogram helyszínéül.
2018. augusztus 16., 12:562018. augusztus 16., 12:56
2018. augusztus 16., 12:582018. augusztus 16., 12:58
Alkotó tevékenységek, nagyszerű bábelőadások és gyermekkoncert várja a kisebb és nagyobb gyerekeket, no meg a szülőket és nagyszülőket az ünnepség két napján. Vasárnap 11 órától rajtolnak a programok, elsőként Pályi János előadásában a Vitéz László és az elátkozott malom című vásári bábjátékot lehet megtekinteni. Ezt követően 12 órától a Palló Imre Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskola tanárainak előadásában gyerekkoncerten ugrálhatnak és táncolhatnak a kicsik, majd 13 órától A Sosem nevető király című mesejátékot mutatja be a kolozsvári Sétáló Bábszínház.
Időközben és a nap további részében, illetve Szent István napján, azaz augusztus 20-án a kulturális intézmények által kínált tartalmas kísérőprogramokba lehet bekapcsolódni a Koronaudvarban.
A Művelődési Ház az elmaradhatatlan koronamodellezésre várja az alkotó kedvű gyerekeket, hogy
De lehetőség lesz üvegfestésre is, a Városi Könyvtár asztalainál színezésre és rajzolásra, no meg mesehallgatásra. Továbbá a Fényirda trükkösnek tűnő fényképkészítési technikáját is kipróbálhatjuk, lesz arcfestés és lehetőség lesz óriás sakkfigurás játszmákra is.
A Haáz Rezső Múzeum a kvízszerű kincskereső játékára hívja idén is a családokat, a kérdőívet vasárnap kitöltők eredményhirdetése hétfőn lesz. Minden bizonnyal gyerekként is jó lesz szentistvánozni.
Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.
A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.
Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.
Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
szóljon hozzá!