
Fotó: Bodnár Arthur
Hargita megye településein gond nélkül és időben zárultak le a kisiskolásoknak tízórait szállító cégek számára kiírt pályázatok. A legtöbb helyen a kicsik már az iskolakezdés első napján hozzájuthattak az állam által biztosított tízóraihoz. Az eddigi tej-kifli program már az előző tanév végén kibővült a gyümölcsprogrammal, a helyi alma azonban csak az őszi időszakra elég.
2010. szeptember 14., 17:292010. szeptember 14., 17:29
Fotó: Bodnár Arthur
Az újonnan kezdődött iskolai évben is folytatódik a kormánytízórai biztosítása. A gyümölcsprogram keretében a gyerekek a tízórai mellé egy almát is kapnak. 2009-től újított a megyei tanács: a tej és kifli biztosítása a települések polgármesteri hivatalainak feladata lett, a tanács által leosztott pénzekből. Borboly Csaba, Hargita megye tanácsának elnöke elmondása szerint ezt az intézkedést elsősorban a gyerekek érdekében hozták meg, hogy mindig friss élelmiszerhez juthassanak. Másodsorban pedig arra buzdítják a polgármesteri hivatalokat, hogy a helyi termelőkhöz forduljanak a beszállításért, ezzel is támogatva a helyi kis- és nagytermelőket. A megyei tanácselnök elmondta, hogy ez a kezdeményezés tavaly is jól működött: több termelő fejlődést ért el, illetve egyre több megye csatlakozott a programhoz.
Az almát az ősz folyamán a megyei tanács megpróbálja a helyi termelőktől biztosítani, de a tél beálltával más megyéből, illetve külföldről kell majd beszállítani a gyümölcsöt.
Szerkesztőségünk megtudta, Székelykeresztúron a program kb. 950 diákot érint. Ebben a városban a beszállító cégek számára a licitek már májusban lezárultak, ekkor a 2010-es év egészére megkötötték a szerződéseket. Mindkét területre egy-egy cég jelentkezett, ennek értelmében a kiflit a Harmopan Rt. szállítja, a tejterméket pedig a Gordon Prod Kft. biztosítja.
Szentegyházán a beszállítói licitek szeptember első hetében zárultak, ennek értelmében a tejtermékeket a Gordon Prod Kft. biztosítja, a kiflit viszont egy helyi pékség, a Pan Com Kft. A polgármester asszony elmondása szerint tavaly nagyon jól működött a program, a gyerekek mindennap friss és finom kiflit ehettek. Az állam által biztosított tízórait az idei tanévben az első iskolai naptól kezdték szállítani. Megtudtuk azt is, hogy az iskolák igazgatói választják ki a másnapi tejtermékek típusát: azaz hogy tejet, krémsajtot vagy joghurtot szeretnének a gyerekeknek adni, így biztosítván a változatosságot. Szentegyházán a program kb. 800 gyereket érint.
Fotó: Bodnár Arthur
Székelyudvarhelyen a polgármesteri hivatal gazdasági igazgatóját kérdeztük az ügyben. Karda Emese elmondta, hogy a program kb. 3000 gyereket érint, de ez a szám napról napra változik. A licitek véglegesítése megtörtént pénteken, illetve a szerződések szeptember 15-étől lépnek érvénybe, és akkor kezdődik a tízórai szállítása. A versenyben részt vevő cégek közül a tejtermékek szállítását a Lactis Kft. nyerte, a pékipari termékekét pedig a Harmopan Rt.
Borboly Csaba elmondta, Hargita megyében nincs tudomása olyan településről, ahol ne zárultak volna le a licitek, illetve bármi akadálya lenne annak, hogy a kisiskolások mindennap elfogyaszthassák az állam által biztosított tízórait. A szülők tehát nyugodtak lehetnek: a polgármesteri hivatalok és a megyei tanács garantálják, hogy gyerekeik ebben a tanévben is a lehető legjobb minőségű élelmiszereket fogyaszthatják.
Február 11-ére halasztotta az alkotmánybíróság a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó új törvénytervezettel kapcsolatos beadvány megvitatását.
2025 októberéhez képest novemberben 2,2 százalékkal 5615 lejre nőtt a nettó átlagbér Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet. A bruttó átlagbér 9371 lej volt tavaly novemberben, 2,4 százalékkal nagyobb, mint az előző hónapban.
Saját autója hátsó kerekei alá szorult és életét vesztette egy nő Vaslui megyében, miután nem állította meg rendesen a járművet a lejtős terepen.
Több ezren tüntettek csütörtök este a bukaresti Győzelem (Victoriei) téren az Ilie Bolojan vezette kormány ellen.
Tíz éves a helyi termelők támogatását felvállaló marosvásárhelyi Local Farmers’ Market, amelyet a Rákóczi lépcső alatti kis utcában szerveznek. Az idei első vásár január 16-án, pénteken lesz.
Nagyon meglepődtek a hatóságok, amikor több hüllőfajt, pitonokat, boákat, rendkívül ritka viperákat, tarantulákat, egy krokodilt és egy varánuszt fedeztek fel egy 12 négyzetméteres szobában Bihar megyében.
Nagy az aggodalom és a felháborodás is az egészségügyi és a szociális ellátórendszerben a kormány 10 százalékos költségcsökkentési terve miatt. Az érdekvédelem képviselője szerint éppen a jó szakembereket veszíthetik el az ágazatok, ha ez megvalósul.
Egy 59 éves nő életét vesztette, egy másik pedig megsérült csütörtökön, a Kolozs megyei Gyerőfalva és Körösfő között az 1-es országúton történt közúti balesetben; a balesetet okozó sofőr elhajtott a helyszínről.
Marosvásárhelyen csaknem ötszáz utca van és ezek csupán felében járnak a hókotró gépek. Soós Zoltán polgármester szerint a prioritás az, hogy a városi közlekedés folyamatos legyen, ne álljon le.
Nicușor Dan csütörtökön kijelentette, reménykedik abban, hogy 2026 elhozza a békét Európában, és Románia támogatja Donald Trump amerikai elnök erőfeszítéseit a gyors és tartós békét eredményező tárgyalásokra.