
Archív
Fotó: Szent György Napok/Facebook
A járványügyi korlátozások megszüntetésével elvileg olyan bulit lehetne szervezni Szent György napokon, mint a pandémia előtt, ám nem lesz éppen olyan, mert sokkal kevesebb idő állt a szervezők rendelkezésére – mutatott rá a szerdai sajtótájékoztatón Erdély András, a városnapok sajtószóvivője.
2022. március 16., 17:222022. március 16., 17:22
Sepsiszentgyörgyön nemcsak a benzinkutaknál álltak sorba az emberek, hanem a Szent György Napok nyitókoncertjére, a 100 tagú Cigányzenekar fellépésére árusított jegyért is, idézte fel Antal Árpád polgármester, hozzáfűzve ilyen körülmények között „nincs semmi veszve”. A világhírű zenekar Sepsi Arénában április 23-án sorra kerülő két koncertjére összesen 4306 jegyet adtak el.

A nagy érdeklődésre való tekintettel a 100 Tagú Cigányzenekar április 23-án két alkalommal lép fel a Sepsi Arénában.
A polgármester rámutatott, több forgatókönyvvel készültek, a végül megvalósuló volt a legoptimistább, amit arra az esetre készítettek, ha a hatóságok minden korlátozást feloldanak. „Már elvonási tüneteik voltak, mindenkinek nagyon hiányzott a találkozás, a közösségi együttlét” – mondta a polgármester. Hétfőtől már lehet jegyet váltani a marosvásárhelyi Yorick Stúdió Lázadni veletek akartam című előadására, valamint a Csíki Játékszín által színre vitt Valahol Európában című musicalre, jelentette be Vargha Fruzsina alpolgármester.
A városnapok kulturális hete több helyszínre kiterjed, a Sepsi Arénában, a színháztermekben, a moziban, egyházi terekben, a kulturális intézményekben, sőt a főtéri kocsmákban, kávéházakban is zajlanak majd rendezvények.
Péter Orsolya a Cimborák Bábszínház igazgatója felidézte, 2014 óta szervezik a városnapok bábszínházi kínálatát, idén nemcsak gyerekprogram lesz, két felnőtteknek szóló bábelőadás is gazdagítja a programot. A lehetőségekből kihozták a legjobbat, hatalmas igény van az előadásokra, mindenki kiéhezett a színházra, a bábszínházra, hiszen a közösségi erő ott tapasztalható meg leginkább, mondta Péter Orsolya.
A kulturális hét programja, minden információ elérhető a szentgyorgynapok.ro honlapon, amit folyamatosan frissítenek. A Szent György Napok fesztiválhétvégéjének fellépőiről, a koncertekről egyelőre nem árultak el részleteket a szervezők.
Két fenyőfa dőlt hétfőn este a Gyilkos-tó felé vezető 12 C jelzésű országútra, elzárva mindkét közlekedési sávot – közli a Hargita megyei tűzoltóság. Nem sokkal később Csíkszereda közelében, Piricskénél is kidőlt fa miatt riasztották a tűzoltókat.
Új támogatási rendszerrel fékeznék meg az afrikai sertéspestis terjedését Romániában: 2027-től a sertéstenyésztők pénzügyi segítséget kaphatnak a farmok biológiai biztonságának javítására. A tervezetet már elfogadta a szenátus.
Lakóház gyulladt ki hétfőn este Vidrátszegen, és bár a lángok terjedését sikerült megfékezni, sajnos egy másik épületben is károk keletkeztek – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Idén november 15-én szervezi meg az egészségügyi minisztérium a rezidensorvosi helyekre és állásokra kiírt vizsgát, amelyre 9969-en jelentkeztek – jelentette be hétfőn Alexandru Rogobete.
Medve jelenléte miatt kaptak Ro-Alert üzenetet a csíkszeredaiak hétfőn este, néhány perccel nyolc óra előtt. Alig egy órával előtte Fitódon is medve miatt riasztottak a hatóságok.
Románia pénzt fog veszíteni az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében, mivel Dragoș Pîslaru európai projektekért és beruházásokért felelős volt miniszter elhunytakat az intézményesített szociális rendszerből kikerült személyekként állított be.
Sonnevend Pált választotta az Alkotmánybíróság (Ab) elnökévé a testület hétfői teljes ülése titkos szavazással – közölte honlapján az Ab.
A digitális tartalomgyártás térnyerése, a fiatal újságírók bevonása és a mesterséges intelligencia is új kihívások elé állítja a romániai magyar sajtót. Kacsó Sándor, a MÚRE új elnöke szerint a szakmai hitelesség és az összefogás az alapvető értékek.
November 2-től ismét ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben a termékek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter november 2-i hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát.
szóljon hozzá!