
Fotó: Kézdivásárhely önkormányzatának kommunikációs irodája
A kézdivásárhelyi műjégpálya átadása után megnövekedett az érdeklődés a jégsportok iránt. Az iskolai program keretében korcsolyaoktatás indul a céhes városban.
2018. január 29., 15:552018. január 29., 15:55
2018. január 29., 16:172018. január 29., 16:17
Év elején beindult a műkorcsolya-oktatás, a napokban pedig elkezdődött a Korisuli program, ami benne van a tantervben, tehát
A program két pilléren nyugszik, elsősorban a gyerekek mozgás és sport iránti szeretetét hivatott erősíteni, másrészt odafigyelnek az utánpótlás-nevelésre. A programot Petra Kolarevic edző irányítja, aki két évig Belgrádban a szerb nemzeti korcsolyaválogatott segédedzője volt, és országos balettkorcsolya bajnok hazájában. Sajtótájékoztatóján elmondta,
Fotó: Kézdivásárhely önkormányzatának kommunikációs irodája
A program stratégiáját iskolaigazgatókkal, szakemberekkel egyeztetve dolgozták ki, négy edző folyamatosan foglalkozik a gyerekekkel, ha a projekt a tervek szerint halad,
– mondta Bokor Tibor Kézdivásárhely polgármestere. Hozzátette, ha a környező falvak tanintézetei is bekapcsolódnának, megteremtik ennek a lehetőségét.
Máthé Zsolt, a HC Bikák jégkorongcsapat elnöke kiemelte, arra fognak törekedni, hogy az összes gyereknek megfelelő felszerelése legyen a jégsporthoz. A program 0-4. osztályosoknak szól és nem kötelező, a szülő eldöntheti, hogy járatja gyerekét vagy sem.
Medve jelenléte miatt figyelmeztették Ro-Alert üzenetben a csíkszeredaiakat kedd este.
Súlyos kutyabántalmazási ügyről tájékoztatta a nyilvánosságot közösségi oldalán Forró Béla, a kézdivásárhelyi Benji Állatvédő Egyesület elnöke. Ez az eset mégis egyike a szerencsésebben végződőknek.
A nyolcadikosok 79 százaléka ért el legalább 5-ös átlagot az országos képességfelmérő vizsgákon – tájékoztatott kedden az oktatási minisztérium.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, George Simion kedden felszólította az államfőt, hogy ezen a héten bízzon meg valakit kormányalakítással, és bejelentette, hogy kezdeményezi Nicușor Dan felfüggesztését.
Újabb vörös jelzésű időjárási riasztást adtak ki kedden délután Maros és Hargita megye több településére. A heves viharok, a nagyméretű jégeső és a felhőszakadások veszélye miatt a hatóságok mindkét megyében RO-Alert riasztást is küldtek.
Nicușor Dan kedden kijelentette, hogy fennáll az előre hozott választások lehetősége, de szerinte ezt a forgatókönyvet el kellene kerülni, mert nem hozna jelentős változást a politikai erőviszonyokban, és fenntartaná a jelenlegi patthelyzetet.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Narancssárga jelzésű viharriasztás volt érvényben kedden délután Maros megyében, ahol az erős szél, a felhőszakadás több helyen is komoly fennakadásokat okozott.
Közönségének alig 9 százaléka középiskolás korú – ezért alapvető cél lesz a jövőben, hogy nyisson a fiatalok felé a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház.
Sepsiszentgyörgyön olyan meleg van, hogy locsolni kell az utcákat. A TEGA köztisztasági vállalat naponta száz köbméter vizet használ fel a megyeszékhely hűtésére.
szóljon hozzá!