
Így még nem jó. Meg kell várni, amíg beérik a fekete áfonya
Fotó: Szentegyházi Közbirtokossági Egyesület
Nem érett még be az áfonya a Madarasi Hargita Szentegyházához tartozó részén, ezért a területek adminisztrálásával megbízott egyesület egyelőre tiltja az erdei gyümölcs szedését. Még legalább tíz napot kell várni a szezon kezdetéig.
2023. július 19., 10:452023. július 19., 10:45
A megszokottnál hidegebb volt az időjárás tavasszal, ezért még nem érett be a fekete áfonya a Madarasi Hargitának azon a részén, amelyek ügykezelését a Szentegyházi Közbirtokossági Egyesület (SZKE) végzi – tudtuk meg Konrád Dezsőtől, a szervezet vezetőjétől. Éppen ezért türelemre inti a gyűjtőket, hiszen
Rámutatott, az elmúlt napokban a csendőrökkel közösen több embert is tetten értek, akik a többségében éretlen erdei finomságot igyekeztek betakarítani, tőlük elkobozták a kosarak tartalmát.
– fogalmazott Konrád.
Az SZKE elnöke közölte, nagyjából másfél hetet kell még várni ahhoz, hogy teljesen beérjen a fekete áfonya – vagyis elkezdődjön a szezon –, a közösségi médiában jelezni fogják, ha ez megtörtént.
Az előző évekhez hasonlóan idén is tízlejes napijegyet kell váltaniuk azoknak, akik nagyobb mennyiségben gyűjtenének a gyümölcsből. Ezt már csak azért is megéri kifizetni, mert a jeggyel igazolhatják az ellenőrzéseket végző csendőröknek, hogy nem illegális tevékenységet végeznek. Természetesen ez
Utóbbiakat egyébként arra is kérik, hogy a betakarított áfonya egy részét adják le az egyesület helyszínen lévő kollégáinál, hiszen különböző cégeket is ki szeretnének szolgálni a terményből. Az áfonya árát természetesen ez esetben megtérítik.
Konrád Dezső kérdésünkre azt is elmondta, hogy már zajlik az ízletes vargánya gyűjtése a Madarasi Hargitán, azt azonban érdemes tudni, hogy egyelőre a megszokottnál kevesebb gombát lehet találni.
Népszerű helyszín
Tavaly több mint kétezer jegyet adtak el azoknak, akik a Madarasi Hargitára érkeztek áfonyát gyűjteni, amiből egyértelműen látszik, hogy népszerű helyszínről van szó – közölte az egyesület vezetője. Rámutatott, az ebből származó jövedelmet a szervezetük működésére költik, amit egyebek mellett az erdők védelme, illetve a felelős gazdálkodás érdekében hoztak létre.
Közzétette a 2026-os magyarországi országgyűlési választás első részeredményeit a Nemzeti Választási Iroda.
A rendkívüli részvétel a választáson azt mutatja, hogy magyar demokrácia rendkívül erős – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter vasárnap.
Rendben lezajlott a 2026-os országgyűlésiképviselő-választás - mondta a köztársasági elnök vasárnap este, miután tájékoztatást kapott a Nemzeti Választási Irodától (NVI).
Helyi idő szerint vasárnap este hét órakor (nálunk nyolckor) hivatalosan befejeződött a szavazás a Magyarország 3154 településén és a 23 budapesti kerületben kialakított 10 047 szavazókörben az országgyűlési választáson.
Címlapon hozzák a 2026-os magyar országgyűlési választással kapcsolatos információkat a vezető román hírportálok.
A korábbiaknál magasabb részvételi aránnyal zárul a nap a 2026-os magyarországi országgyűlési választáson, hiszen már a délután öt órai (romániai idő szerint hat órai) részvétel felülmúlta az előző választások egész napi jelenlétét.
A szavazólapok feldolgozottságának függvényében, várhatóan vasárnap este 8 órától (helyi idő szerint, romániai idő szerint 9 órától) kezdi meg a Nemzeti Választási Iroda (NVI) az országgyűlési választás eredményeinek közlését.
Helyi idő szerint délután három (romániai idő szerint négy) óráig a választópolgárok 66,01 százaléka voksolt a vasárnapi magyarországi országgyűlési választáson. Ez minden eddiginél nagyobb arány, az időszakot tekintve.
Helyi idő szerint kora délután egy óráig a választásra jogosultak 54,14 százaléka szavazott a magyarországi országgyűlési választáson. Ehhez képest a 2024-es romániai parlamenti választáson 52,33 százalékos volt a részvétel a teljes nap folyamán.
Új csengettyűre cserélték a régit Szentegyházán, a felszegi falurészen. Az ottlakók kezdeményezésére és az önkormányzat támogatásával megvalósult csengettyűt szombaton, ünnepélyesen adták át.
szóljon hozzá!