Hirdetés
Hirdetés

Könyvben bemutatva Szépvíz életének egy-egy szelete

Vasárnap mutatják be Gál Hunor kötetét •  Fotó: Pinti Attila

Vasárnap mutatják be Gál Hunor kötetét

Fotó: Pinti Attila

 Vasárnap délután nyitják meg Szépvízen a Szent László emlékévet. A 18 órától kezdődő szentmise után a Szent László római katolikus templomban az ünnepség keretében bemutatják Gál Hunor szépvízi születésű, Gyergyószentmiklóson szolgáló örmény katolikus plébános Múltba rejtett örökség című, a falu múltját felelevenítő kötetét.

Péter Beáta

2017. március 24., 12:562017. március 24., 12:56

2017. március 24., 12:562017. március 24., 12:56

Fejezetek Szépvíz történelmű örökségéből alcímmel jelent meg Gál Hunor kötete, amely gazdag képanyaggal kiegészítve tárja fel a település múltját. A szerző úgy véli, mindenkinek kötelessége megismerni a szülőföldjét, az örökségét, a múltját.

Idézet
Az egykori plébánosom azt mondta nekem diákkoromban, hogy a saját történelmünket írjuk meg mi, ne más

– mondta Gál Gunor portálunknak, hozzátéve, amikor a gyulafehérvári szemináriumba került, minden negyedév végén dolgozatokat kellett készíteni. Betoppant az érseki levéltárba, ahol nap mint nap érdekes dokumentumokra akadt, és elkezdte ezeket gyűjteni.

Hirdetés

„Szenvedélyemmé is vált a gyűjtés, nem csak a szülőfalummal kapcsolatosan, hanem Márton Áron püspök úrnak a személyes fényképhagyatékát is sikerült feldolgoznom egy társammal. Szépvíz történetének a gyűjtése körülbelül kétéves munka volt. A gondviselésnek tudhatom be, hogy épp akkor voltam ott, és olyan dobozokból kerültek elő ezek a rejtett kincsek a falu történelméből – úgy a templomépítés, mint a hétköznapi sorsok – amelyeket meg kellett találnom. A másik tény, ami ennek a könyvnek a megírására sarkallt, hogy a szomszéd falukról – Csíkszentmiklós, Csíkszentmihály – nem egy kötet jelent már meg, és sajnos Szépvízről eddig nem született sorokba öntött történelmi visszatekintő” – magyarázta.

A kötetben két nagy fejezet található, első része a falu polgári vonatkozású múltjával foglalkozik, a második pedig a szépvízi egyházközség története. A könyv a Szépvízhez kapcsolódó Szent László-legendával kezdődik, de megtalálható benne a templomépítés leírása, egy-egy kép érdekes története, számadatok az egyházközség anyakönyvi kivonatából, bemutatja a társulatok, kápolnák, iskolák, keresztfák történeteit, az iparosság történetét, az örmények és a görög katolikusok Szépvízen való jelenlétét.

De olvasható írás a régi hagyományokról, keresztelési és temetési szokásokról is. A könyv egyben képes gyűjtemény is, hiszen a 350 oldalon közel 450 darab korabeli, illetve a közelmúltban készült fotó is található. És tudományos munka is, pontos lábjegyzetekkel ellátva, mivel a szerző úgy véli, a hitelesség kell alátámassza azt, amit elmond a könyvben.

Megtalálható benne továbbá Antal Géza egykori egyházgondnok, valamint Sebestyén Péter szépvízi születésű marosvásárhelyi plébános visszaemlékezése is.

„Amikor a plébánosom elküldött a faluban az elsőpéntekesekhez, miután elvégeztük a szentségi kiszolgáltatást, a szentáldozást, utána megkérdeztem, hogy van-e régi fotója. És a legtöbben ilyenkor elkezdtek mesélni, elővették a régi fotókat. Olyan megdöbbentő felvételek kerültek elő idős nénik imakönyvéből, hogy nem is hittem. Ezzel a könyvvel ennek a községnek a nagyon értékes és szép múltját szerettem volna felidézni. Próbáltam egy-egy szeletet kiemelni a község életéből. 2014-ben már megvolt a gerince, de tovább helyeztek a papi munkában, és most sikerült pontot tenni rá. A kötet kiadását a szépvízi közbirtokosság állta, nélkülük nem lenne kézzel fogható a borítók közé zárt történelem” – mutatott rá a szerző, aki hangsúlyozza, hogy hiteles történelmi összeállítást, falumonográfiát a gyulafehérvári érseki levéltár kutatása nélkül nem lehet végezni.

Megnyitják az emlékévet

A Szent László emlékévet Tamás József gyulafehérvári római katolikus segédpüspök nyitja meg a hat órától kezdődő ünnepi szentmisén. Előtte fél hattól Szépvíz múltjáról szóló videókat vetítenek. A szentmise után pedig Sebestyén Péter marosvásárhelyi plébános méltatja a könyvet. „A szülőfalum iránti tisztelet jelképeként szerettem volna magam után hagyni ezt a kötetet. Mert a szó elszáll, de az írás megmarad és múltunk megismerése kötelességünk” – összegzett Gál Hunor.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ

Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
2026. november 06., péntek

Nyugtat a pénzügyminiszer: nem vezetik be jövőtől lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót

A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.

Nyugtat a pénzügyminiszer: nem vezetik be jövőtől lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót
2026. november 06., péntek

Újraindították a cernavodai atomerőművet

Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.

Újraindították a cernavodai atomerőművet
Újraindították a cernavodai atomerőművet
2026. november 06., péntek

Újraindították a cernavodai atomerőművet

Hirdetés
2026. november 06., péntek

Kiselejtezett román zászlóban szállították a zöldhulladékot egy Suceava megyei településen

Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.

Kiselejtezett román zászlóban szállították a zöldhulladékot egy Suceava megyei településen
2026. november 06., péntek

Uniós biztossal egyeztetett a miniszterelnök a romániai oktatás jobb tétele érdekében

Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.

Uniós biztossal egyeztetett a miniszterelnök a romániai oktatás jobb tétele érdekében
2026. november 06., péntek

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Hirdetés
2026. november 06., péntek

GDP arányosan keveset költenek Romániában szociális védelemre

Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.

GDP arányosan keveset költenek Romániában szociális védelemre
2026. november 06., péntek

Több ország repülőjáratait is bombafenyegetések érték, a háttér egyelőre tisztázatlan

A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.

Több ország repülőjáratait is bombafenyegetések érték, a háttér egyelőre tisztázatlan
2026. november 06., péntek

Romániába látogat Ursula von der Leyen

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.

Romániába látogat Ursula von der Leyen
Romániába látogat Ursula von der Leyen
2026. november 06., péntek

Romániába látogat Ursula von der Leyen

Hirdetés