
Tavaly a lécfalvi központ több mint ezer tonna komposztot értékesített. Részben virágföldet dúsítottak vele
Fotó: Kocsis B. János
Háromszéken nem várták meg a komposzttörvény életbe lépését, már három éve elkezdték a biológiai hulladék begyűjtését. A lécfalvi integrált hulladékgazdálkodási központban ma már nemcsak komposztot állítanak elő, hanem virágföldet is csomagolnak, többek között a Sepsi OSK stadionjának füves pályájához is biztosítottak alapanyagot.
2021. január 11., 17:412021. január 11., 17:41
2021. január 11., 21:252021. január 11., 21:25
A januártól életbe lépő komposzttörvény kapcsán hétfőn a lécfalvi központban tartott sajtótájékoztatót Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke és Ambrus József, a Kovászna Megyei Hulladékgazdálkodási Egyesület igazgatója. A lécfalvi válogatóállomáson 2018-hoz képest 2019-ben 47 százalékkal több szelektív hulladékot és ugyancsak 47 százalékkal több biológiailag lebomló hulladékot dolgoztak fel. Ez a mennyiség 2019 és 2020 között a szelektív hulladék esetében 15, az organikus hulladék esetében 10 százalékkal növekedett.
„Háromszéken azt sem vártuk meg, hogy kötelező legyen a komposztálás, hanem időben elkezdtük, megszerveztük a biológiailag lebomló hulladék begyűjtését” – hívta fel a figyelmet Tamás Sándor.
A nagy áttörést az hozta, hogy a megyében működő négy begyűjtő cég a városokban elkezdte külön gyűjteni előbb a magánházakban, majd a tömbházaknál is a biológiailag lebomló hulladékot – van még hová fejlődni, de érződik a több éves munka eredménye, összegzett Ambrus József. Az egyesület elnöke kiszámolta, hogy
A háromszéki városokban jelenleg tíz lej fejenként a szemétdíj, ez 17,8 lej lenne, ha a lakosság aktív közreműködése nélkül kisebb lenne a szelektíven lerakott hulladék aránya.
Fotó: Kocsis B. János
Tavaly a lécfalvi központ több mint ezer tonna komposztot értékesített – mondta Siklódi Loránd, az Eco-Bihor lécfalvi munkapontjának igazgatója. „Ez a hulladék már nem a lerakóba kerül, nem metángáz keletkezik belőle, hanem komposzt vagy virágföld, ami mezőgazdaságban, háztartásokban felhasználható. Így lesz a hulladékból érték” – mondta el a szakember, arra kérve a lakosságot,
A 2020/181-es számú, a komposztálást kötelezővé tevő törvény idén január elsejétől lépett érvénybe, a háromszéki falvakban egyelőre egyénileg kell komposztálni.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
szóljon hozzá!