
A lakott településeket megközelítő medvék elaltatását vagy kilövését javasolja a környezetvédelmi miniszter
Fotó: Nagy-Küküllő Vadász- és Sporthorgász-egyesület
Öt medvét kilőttek, négyet pedig vonat ütött el Maros megyében az idei év első felében. A medvék által okozott kár értéke meghaladja a fél millió lejt. Mindeközben a lakott településeket megközelítő medvék elaltatását vagy kilövését javasolja a környezetvédelmi miniszter.
2024. július 11., 13:002024. július 11., 13:00
Maros megye lakott területeit sem kerülik el a medvék, több helyen jelentős kárt okoznak a gazdaságokban is. Cristina Pui, a Maros Megyei Környezetvédelmi Ügynökség vezetője a Székelyhonnak összeszámolta:
Legutóbb, az elmúlt hétvégén a marosvásárhelyi állatkertben garázdálkodó medvét lőtték ki. Négy másik nagyvadat a vonat ütött el Maros megye területén, ezeket is idén.
Az illetékestől megtudtuk, hogy mindeddig 94 esetben mérték fel a károkat, olyan gazdaságokban, ahova bement a medve,
Ebből az összegből egyelőre 167 ezer lejt törlesztettek, a többi kifizetése folyamatban van. Megkérdeztük, hogy csak a medvék okoznak-e károkat Maros megyében, amire válaszul Cristina Pui elmondta:
Nemcsak kárt okozó medvékről szólnak a hétköznapok, nemrég a vadállatok mentésével is foglalkozó állatorvosok arról számoltak be, hogy Görgényhodákra szálltak ki, ahol három medvebocs ragadt fenn egy fán. A helyiek beszámolója szerint a bocsokat otthagyta az anyjuk, miután egy autó rádudált és megijedt.
A bocsokat a balánbányai medve-visszavadító központba szállították.

Rendkívüli parlamenti ülésszak összehívását kezdeményezi a Szociáldemokrata Párt (PSD) a medvepopuláció kezelését szolgáló új intézkedések megvitatására és elfogadására – jelentette be szerdán a miniszterelnök.
A lakott településeket megközelítő medvék elaltatását vagy kilövését javasolja Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter. A tárcavezető a Bucsecs-hegységben történt halálos medvetámadás nyomán szerdán bejelentette, hogy

Kilőtték a hatóságok azt a medvét, amelyik kedden délután megölt egy fiatal nőt a Bucsecs-hegységben levő Jepii Mici turistaútvonalon.
Mircea Fechet a Digi24 hírtelevíziónak nyilatkozva sajnálatát fejezte ki a kedd esti tragédia miatt, amelyben egy 19 éves nő életét vesztette, miután medve támadt rá a Bucsecs-hegység egyik közkedvelt túraösvényén.

A hegyimentőknek sikerült lehozniuk a hegyről a fiatal nő holttestét, akit kedd délután a Bucsecs-hegységben levő Jepii Mici turistaútvonalon megölt egy medve.
A Prahova megyei rendőrség szerdán gondatlanságból elkövetett emberölés és orvvadászat vádjával is bűnvádi eljárás indított az ügyben. Azt is vizsgálják, hogy a beavatkozó csapat törvényesen járt-e el, amikor kilőtte a védett nagyvadat.
Mircea Fechet a hírtelevíziónak nyilatkozva elismerte, hogy
Kijelentette: véleménye szerint azokat a medvéket, melyek emberek által lakott területeket közelítenek meg, el kell altatni vagy ki kell lőni.

A kedd délután a Bucsecs-hegységben egy medve által megölt turista ügyében a rendőrség nem csupán gondatlanságból elkövetett emberölés, hanem orvvadászat gyanújával is nyomoz.
Azt is bejelentette, hogy javasolni fogja a medvék kilövési kvótájának a jelenlegi 220-ról 500-ra való emelését, ahogy azt elődje, Tánczos Barna kezdeményezte. Emlékeztetett, hogy az RMDSZ politikusa által javasolt kvótát a Román Akadémia ajánlására csökkentették.
Hangsúlyozta: az emberi életnél semmi nem lehet fontosabb, és jelenleg Romániában nincs garancia arra, hogy nem történik újabb hasonló tragédia.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
szóljon hozzá!