
A legszükségesebbekre szánt pénzek elosztásáról döntött most a képviselő-testület
1 millió 875 ezer lej érkezett Gyergyószentmiklós kasszájába a kormánytól a költségvetési visszaosztások révén. Ezt az összeget osztotta el a város képviselő-testülete a kedd délutáni ülésén. Lényegében a rezsiköltségekre, illetve az alkalmazottak fizetésére jut.
2018. szeptember 25., 19:102018. szeptember 25., 19:10
A költségvetési törvény megváltozása miatt lényegesen kevesebb pénzből gazdálkodhattak idén az önkormányzatok, így Gyergyószentmiklós is. Emiatt a város úgy állította össze 2018-as büdzséjét, hogy eleve tudható volt: a működési költségekre, víz, villany, közmű számlákra és fizetésekre nem lesz elég az év végéig. Arra számítottak ugyanis, hogy év közben lesz olyan költségvetés-kiigazítás, amiből ezt a lyukat be lehet majd tömni.
Amint azt a keddi ülésen Nagy Zoltán, Gyergyószentmiklós polgármestere elmondta, az önkormányzat és alintézményei most már ki tudják fizetni a számláikat. 465 ezer lejes támogatást fordítanak a távhőszolgáltatás működtetésére és 998 ezer lej jut fizetésekre. Az utóbbi összeg azonban még mindig nem elég,
– fogalmazott a polgármester. Azt remélik, hogy októberben még történik költségvetés-kiigazítás, és akkor ezt is meg tudják majd oldani. További bevételekre számítanak még például faeladásból, és úgy tűnik, a helyi adókból befolyó jövedelem is több lesz valamennyivel, mint amennyivel az év elején számoltak.
– fogalmazott a polgármester.
Elmondta, még van bizonyos remény, pénzügyminisztériumi egyeztetések zajlanak, hogy az önkormányzatok visszakaphatják azt az összeget, amit a költségvetési törvény változása elvett tőlük, azaz a kormány kiegészíti a jövedelmeket a tavalyi szintre, egyelőre azonban nincs konkrétum e tekintetben.
A gyergyószentmiklósi városháza a közeljövőben átnézi, hogy milyen összegek vannak még a számláin, miket lehet átcsoportosítani. Ezekből kisebb útjavítások, kátyúzások valósulhatnak meg.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
szóljon hozzá!