
Fotó: Nicușor Dan/Facebook
Nicușor Dan államfő pénteken közölte, hogy kihirdette az első deficitcsökkentő intézkedéscsomagról szóló törvényt – számol be róla az Agerpres hírügynökség.
2025. július 25., 14:342025. július 25., 14:34
2025. július 25., 14:432025. július 25., 14:43
Az ausztriai hivatalos látogatáson tartózkodó elnök egy salzburgi sajtótájékoztatón jelentette be, hogy kihirdette az adóügyi és költségvetési intézkedéseket tartalmazó jogszabályt.
Nicușor Dan azt is elmondta, hogy a második deficitcsökkentő csomagért augusztus elején készül felelősséget vállalni a kormány.
Az államfő rámutatott, amikor többévnyi túlköltekezés után a kormánynak kiadáscsökkentő intézkedéseket kell hoznia, „nehézzé válik a politikusok és a lakosság közötti kapcsolat”, és szerinte ebből adódnak a koalíción belüli feszültségek.
– fogalmazott.
Nicușor Dan államfő Alexander Van der Bellen osztrák elnök meghívásának eleget téve kezdte meg pénteken kétnapos ausztriai látogatását. Ennek keretében részt vett a salzburgi ipari csúcstalálkozón, később megbeszélést folytat Christian Stocker kancellárral, majd Alexander Van der Bellen díszvendégeként részt vesz az egyik legjelentősebb kulturális eseményen, a Salzburgi Ünnepi Játékokon.
Az elnököt elkísérő delegáció tagja Oana Țoiu külügyminiszter, valamint Radu Burnete és Luminița Odobescu elnöki tanácsadók.
A Vészhelyzet Pittsburghben és a Widow’s Bay nyerte a fő sorozatkategóriákat a 78. Emmy-díjátadón Los Angelesben. Az est egyik nagy nyertese Matthew Rhys volt, aki két különböző alakításáért is főszereplői díjat kapott.
A mofettázást gyógyító hatása miatt szeretik az emberek, a szén-dioxid azonban megfelelő óvatosság nélkül életveszélyessé válhat. Jánosi Csaba geológussal arról beszélgettünk, mire kell figyelni, ha valaki ilyen gyógykezelés mellett dönt.
Ilie Bolojan még hosszú ideig ügyvivő miniszterelnök maradhat, ha nem sikerül új kormányt beiktatni – jelentette ki Kelemen Hunor hétfőn a parlamentben.
A Gold Rush Resort legújabb attrakciója egy mesterséges intelligenciával működő Kőtündér, amely beszélget a gyerekekkel, mesél a kristályokról, válaszol a kérdéseikre, és játékos kalanddá alakítja a tanulást.
A legfelsőbb bíróság hétfőn kizárta a bírói karból Daniela Marilena Stoica galaci bírónőt, aki 387 polgári perben ismételten és elfogadható indok nélkül késlekedett a döntés kihirdetésével. A késedelmek 16 és 381 nap közöttiek voltak.
Enyedi Ildikó Csendes barát című alkotása képviseli Magyarországot a nemzetközi film kategóriában a 99. Oscar-versenyben – közölte a Nemzeti Filmintézet hétfőn az MTI-vel.
Nicușor Dan államfő hétfőn közölte, hogy várhatóan még a jövő heti ENSZ-közgyűlésre való elutazása előtt megnevezi a miniszterelnök-jelöltet.
Tetten értek egy idős férfit, amint egy döglött szárnyasokkal teli zsákot dobott a Kis-Küküllőbe Erdőszentgyörgy környékén. Az elkövetőnek ki kellett emelnie a zsákot a folyóból, az akciót pedig videóra vették.
Első alkalommal hozott nyilvánosságra részletes adatokat a kommunista titkosrendőrség személyi állományáról a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).
Országszerte az időszaknak megfelelően alakul a hőmérséklet a következő két hétben, olykor 28–29 Celsius-fok körüli maximumokkal; szeptember 18. után gyakrabban eshet.
szóljon hozzá!