
Iskolában. Számos újdonságot tartogat a következő tanév. Illusztráció
Fotó: Barabás Ákos
Kritikus gondolkozás és gyermekjogvédelem – az új, 5-8. osztályosoknak szóló kerettanterv egyik újdonsága, ezt a tantárgyat ősztől a cikluskezdő ötödik osztályokban vezetik be heti egy órában.
2017. július 24., 19:282017. július 24., 19:28
2017. július 24., 19:392017. július 24., 19:39
A kerettanterv szerint ezt a tantárgyat
– tudtuk meg Görbe Pétertől, Hargita megye főtanfelügyelőjétől.

Az igazságügyi minisztérium, az oktatási minisztérium, a legfelsőbb igazságszolgáltatási tanács, a legfelsőbb törvényszék és a legfőbb ügyészség képviselői aláírtak egy megállapodást, amelynek alapján bevezetik a jogi alapismeretek oktatását az iskolákban.
Hozzátette, hasonló az eljárás, mint az állampolgári nevelés tantárgy esetében, amelyet a jelenlegi kerettanterv szerint a hetedik osztályokban taníthatnak ezek a pedagógusok. Kérdésünkre elmondta,
Sipos István történelem szakos tanfelügyelő úgy látja, fejetlenség van az új tantárgy bevezetése kapcsán. „Tankönyvet még román nyelven sem láttunk, nem hogy magyar nyelvre lefordítva. Továbbá a pedagógusi felkészítőkről sincs semmi hír.
– fogalmazott.
A kerettanterv szerint a gyermekjogvédelem oktatása során a következő fontosabb témákat kell érinteniük a pedagógusoknak:
Utóbbit, az Egyesült Nemztek Szervezetének (ENSZ) gyermekjogokvédelemről szóló szabályzata szerint – számolt be érdeklődésünkre László Károly, a csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskola igazgatója, aki földrajz szakos pedagógus. Elmondta, nem zárja ki, hogy akár ő is oktathatja az új tantárgyat ősztől.
Egyelőre csak ötödikben
A tantárgyat az ősztől cikluskezdő ötödik osztályokban tanítják, akik majd tanévenként haladva hatodik osztályban interkulturális nevelés, hetedikben demokratikus nevelés, nyolcadikban pedig gazdasági nevelés tantárgyakat is tanulnak. A következő tanévben még hat, hét és nyolcadik osztályos tanulókat a jelenlegi tanterv szerint oktatják. A másik két újdonsága a hamarosan bevezetésre kerülő tantervnek, hogy kötelezővé teszik a heti egy informatikaórát, illetve a román nyelv és irodalom tantárgyat ezentúl speciális tanterv szerint tanítják a kisebbségi oktatásban.
Megnyugvással fogadják az orotvaiak, hogy jogerős ítélet született a 2025. februárjában történt emberölés ügyében. A helyiek körében az okozott szóbeszédeket, hogy több mint egy évig várni kellett konkrét fejleményekre.
Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.
A Tulceai megyei Delta katasztrófavédelmi felügyelőság (ISU Delta) diszpécser szolgálatát az 112-es egységes segélyhívón értesítették, hogy Luncavița település közelében egy drónt észleltek, amely feltehetőleg a Cetățuia kőbánya területén zuhant le.
Büntetőfeljelentést tett és polgári félként vesz részt az eljárásban annak a Brăila megyei gyermeknek a családja, akit egy égből érkező azonosítatlan tárgy – feltehetően egy dróndarab – ütött fejbe rollerezés közben.
A rendőrség csütörtök este őrizetbe vette azt a sofőrt, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el, akik közül ketten életüket vesztették, a harmadik pedig súlyosan megsérült – jelentette be pénteken a rendőrségi szóvivő.
A hőmérséklet Románia legnagyobb részén a következő négy hétben, szeptember közepéig az ebben az időszakban megszokottnál magasabb lesz, a legnagyobb eltérések nyugaton és a középső országrészen várhatók.
Az elmúlt 24 órában huszonhárom riasztás érkezett a hegyimentő-szolgálathoz, amelynek munkatársai harmincegy embernek nyújtottak segítséget – tájékoztatott pénteken a Facebook-oldalán a Salvamont.
Jócskán lehűlt az idő péntekre virradóan Csíkszeredában, a hivatalos mérőállomáson hat fok alá, 5,7 Celsius-fokig esett vissza a hőmérséklet.
Nyilvánosan elérhető a magyar rendőrség internetes oldalán a körözési toplista, amelyre ötven keresett személy került fel.
Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke csütörtökön kijelentette, hogy amennyiben ismét miniszterelnök lesz, végre fogja hajtani a helyi közigazgatás reformját a kis települések összevonása révén.
szóljon hozzá!