
Képünk illusztráció
Fotó: Veres Nándor
Kézdivásárhely is átlépte a 3 ezrelékes fertőzöttségi arányt, így a helyi sürgősségi bizottság újabb szigorító intézkedéseket hozott.
2020. november 17., 16:462020. november 17., 16:46
Az udvarterek városában hétfőn 3,51 ezrelék volt a 14 napra számolt incidencia, ezért ülésezett kedden a bizottság. A korlátozások szerdától lépnek életbe december elsejéig. A bizottság november 30-án bírálja felül a keddi döntését.
A határozat értelmében szerdától nem szerveznek tevékenységeket a Kicsid Gábor Sportcsarnokban, a Deme László Műjégpályán és az Incze László Céhtörténeti Múzeumban. Betiltották a koncertek, művelődési rendezvények szervezését. Edzőtáborok, edzések és sportversenyek csak az sportminisztérium és az egészségügyi minisztérium határozatában megállapított feltételek mellett szervezhetők.
Zárt térben zajló edzések esetén biztosítani kell a távolságtartást, egy főre hét négyzetméternyi felületet kell biztosítani. Az utcákon és a köztereken minden 5 éven felüli személy kötelezően védőmaszkot kell viseljen. Magánrendezvények szervezése tilos, a játéktermeket, a vendéglátói egységek belső tereit bezárják. A teraszokon biztosítani kell az asztalok között két méteres távolságot, egy asztalnál legtöbb haton ülhetnek. Az élelmiszerek házhoz szállítása megengedett, hasonlóképpen az egyház tevékenység is benti terekben az óvintézkedések betartásával.
Kisebb létszámmal kell megnövekedett feladatokat elvégezniük a polgármesteri hivataloknak és a megyei tanácsnak Hargita megyében június végétől. A prefektusi hivatal közölte az új álláskereteket, a végrehajtásról csütörtökön egyeztettek.
Közelíteni fog a hőmérséklet a naptári dátumra jellemző értékekhez, szemben azzal, amit március elejétől mostanáig tapasztaltunk.
A parlament költségvetési-pénzügyi bizottságai csütörtöki együttes ülésükön 38 támogató és 13 elutasító szavazattal elfogadták a 2026-os állami költségvetés tervezetét. A jogszabályavaslat a parlament plénuma elé kerül.
A kormány csütörtökön 620 millió lejes keretet hagyott jóvá a mezőgazdaságban felhasznált gázolaj jövedéki adójának támogatására.
Több mint 131 000 diák iratkozott be a jövő héten kezdődő próbaérettségire, amelyet a végzős középiskolai osztályokkal rendelkező iskolák 95,16 százalékában szerveznek meg – tájékoztatott csütörtökön az oktatási minisztérium.
Mindhárom szakaszon elkezdődött a munka a Hargita Megye Tanácsa által megrendelt, nagyszabású udvarhelyszéki útfelújításon. Noha nem lesznek a legmélyrehatóbbak a műszaki megoldások, azért jól járható utakat ígérnek.
Csütörtök délután folytatódott az idei költségvetés tervezetének vitája a parlament költségvetési-pénzügyi bizottságaiban, miután a kormánykoalíció vezetői a reggeli egyeztetésen megoldást találtak a szociális csomag finanszírozására.
Akár 10 százalékkal is emelkedhet a hónap végéig a kenyér és a pékáru ára Romániában az üzemanyagok drágulása és az élelmiszeripart védő kormányzati intézkedések hiánya miatt – nyilatkozta csütörtökön a Rompan munkaadói szervezet elnöke.
Megkezdődött a csomagok postázása a levélszavazatra jogosult magyar állampolgárok számára. A szavazólapokat legkésőbb április 12-ig kell kitöltetni és leadni. Mutatjuk a leggyakoribb hibákat, és azt is, miként kerülhető el az érvénytelen szavazat.
Fontos üzenetre hívja fel a figyelmet Bölöni László: a levélszavazás során egy apró hiba is elegendő lehet ahhoz, hogy a voks érvénytelenné váljon.
szóljon hozzá!