
Kevesebb vizsgázó, kevesebb jogosítvány. A járvány a sofőrvizsgázóknak is keresztbe tett. Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila
Kevesebben vágtak bele a jogosítvány megszerzéséhez szükséges eljárásba tavaly Hargita megyében, ám az elméleti vizsgán való átmenési arány nőtt az elmúlt évekhez képest. Ez arról árulkodhat, hogy a világjárvány miatti megszorítások közepette főként azok próbáltak szerencsét, akik több időt szántak a felkészülésre is.
2021. január 25., 22:012021. január 25., 22:01
2021. január 26., 09:402021. január 26., 09:40
Az élet minden területén változásokat hozott tavaly a világjárvány, és ez a gépjárművezetői engedély megszerzése terén sem volt másként: sokkal kevesebben vágtak bele a folyamatba, mint a korábbi években. Ez részben azzal magyarázható, hogy
Ezt bizonyítja az is, hogy a korábbi évekhez képest nőtt az átmenési arány az elméleti vizsgán a megyében – tájékoztatott a gépjármű-bejegyzési és jogosítvány-kibocsátó hivatal friss statisztikája alapján Adrian Pănescu, a Hargita Megyei Prefektusi Hivatal szóvivője.
Mint az adatokból kiderült, tavaly 10 061-en vizsgáztak elméletből a megyében, miközben 2019-ben még 12 727-en, 2018-ban pedig 12 756-an.
Ehhez képest 2019-ben 5398 sikeres vizsgát jegyeztek (42,41 százalékos átmenési arány), 2018-ban pedig 4904-et (mindössze 38,44 százalék). A gyakorlati vizsgázások száma 6993 volt tavaly, de ez kevesebb egyedi vizsgázót jelent, mivel sokan többször is próbálkoztak (2019-ben 8469, 2018-ban 8290 volt ez a szám).
2019-ben egy hajszállal magasabb, 60,31 százalékos volt ez az arány (5108 sikeres vizsga), 2018-ban viszont alacsonyabb, 58,64 százalékos (4862). Tavaly egyébként összesen 14 385 gépjárművezetői engedélyt bocsátották ki a megyében (a vizsgázások alapján vagy csere miatt).
Tíz éve még gyakori probléma volt, hogy penészes falak közt, rossz raklapokon tárolták az alapanyagokat, de ma ez már nem jellemző – a szakhatóság vezetője szerint folyamatosan javulnak a körülmények a Hargita megyei élelmiszeripari egységekben.
Összesítette a pénzügyminisztérium az Országos Adóhatóság (ANAF) szolgáltatásaival és a Privát Virtuális Tér (SPV – Spațiu Privat Virtual) elnevezésű platformmal kapcsolatban az adófizetők részéről beérkezett visszajelzéseket.
A NATO keleti szárnyának országai közül Romániában történik a legtöbb drónincidens Ukrajna közelsége miatt – jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján az ügyvivő külügyminiszter.
Meghibásodás történt az ivóvízhálózaton, a javítási munkálatok ideje alatt szünetelni fog az ivóvíz-szolgáltatás szerdán Gyergyószentmiklós több utcájában 8-16 óra között.
Kedvezően véleményezte kedden a szenátus jogi bizottsága azt a törvénytervezetet, amely bírsággal vagy szabadságvesztéssel bünteti az egészségügyi dolgozókkal szembeni megfélemlítést vagy agressziót.
64 éves korában elhunyt Scherer Péter, az egyik legismertebb magyar színművész – adta hírül Facebook-oldalán az általa is alapított Nézőművészeti Kft. színtársulat.
Egy légtérvédelmi járőrszolgálatot teljesítő román F-16-os vadászgép lelőtt kedden Észtország fölött egy feltételezések szerint Ukrajnából érkezett drónt – számolt be a Reuters jelentése nyomán az Agerpres.
A Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium öt éltanuló és közösségi életben is aktív végzőse hordozhatja a búcsús jelképeket az idei pünkösdi búcsún a hagyományoknak megfelelően.
A Kárpát-medence egész területéről és a diaszpórából is várják az alkotásokat a második alkalommal meghirdetett hímzett ünnepi asztalkendők pályázatára.
A Román Nemzeti Bank (BNR) 3,9 százalékról 5,5 százalékra rontotta a 2026 végére vonatkozó inflációs előrejelzését, 2027 végére pedig 2,9 százalékos inflációval számol – jelentette be kedden Mugur Isărescu.
szóljon hozzá!