Kevesebb autóbejegyzés, több per

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Maros megyében idén január elsejétől július 27-éig 12 050 gépkocsit írattak forgalomba, ez pedig 8%-kal kevesebb, mint tavaly ugyanebben az időszakban. A csökkenés a forgalomból való törlésnél is észlelhető: 11 695 autó került ki a nyilvántartásból, ami 9%-kal kevesebb.

Gáspár Botond

2011. augusztus 01., 15:422011. augusztus 01., 15:42

2011. augusztus 01., 16:512011. augusztus 01., 16:51

A gépkocsiregisztrációkhoz kapcsolódóan a legnagyobb csökkenés az ideiglenes közlekedési engedély kiállításánál van, 7453, ami 46-tal kevesebb, mint tavaly januártól augusztusig. Szakemberek szerint ez annak tudható be, hogy tavaly ilyenkor tárgyalták az első bejegyzési adó kérdéskörét, akinek pedig „garázsban állt” az importautója, várta az illeték csökkentését. A fenti adatok tartalmazzák az új gépkocsik értékesítését, valamint a külföldről, illetve más megyéből vásárolt autókét.

A Romániai Gépkocsigyártók és Importőrök Egyesületének (APIAR) kimutatása szerint a tendenciához hasonlóan kevesebb új autót értékesítettek. Az év első hat hónapjában a hazai gyártású gépkocsik eladása 28,9%-kal csökkent (miután januárban kisebb növekedést jegyeztek), a külföldi gyártású új gépkocsikból pedig 12,9%-kal vásároltak kevesebbet.
A romániaiak továbbra is a Daciát részesítik előnyben, a külföldi autógyárak közül a Volkswagen (az első hat hónapban 4583 eladott jármű), a Skoda (3807) és a Renault (3013) számára kedvező a román piac, őket a Ford, az Opel és a Chevrolet követi.

A gazdasági válság miatt a gépkocsivásárlók többsége továbbra is az import használtautó-piacot részesíti előnyben, ez kitűnik a prefektúra elleni perek számából is, amelyeket az elsőbejegyzési adó miatt indítottak magánszemélyek (a kormánybiztosi intézmény alárendeltségébe tartozik a gépkocsibejegyzési hivatal). 2010 első hét hónapjában a prefektúra képviselőjének 178 esetben kellett megjelennie a bíróságon (126 esetben nyert a felperes, 47 keresetet elutasítottak, 5 folyamatban van), idén immár 335 esetben indítottak eljárást (159-et a magánszemély, 32-t a prefektúra nyert meg, 144 pedig folyamatban).

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 14., péntek

Forgalmi rend változás: újabb egyirányú útszakasz Marosvásárhelyen

Egyirányúvá alakítják Marosvásárhelyen a Papiu utcát a Negoj és a Hosszú utca közötti útszakaszon.

Forgalmi rend változás: újabb egyirányú útszakasz Marosvásárhelyen
Hirdetés
2025. november 14., péntek

Szombattól lehet korcsolyázni a marosvásárhelyi Várban

Szombaton fél tíztől fogadják az első korcsolyázókat a marosvásárhelyi várba felállított szabadtéri jégpályán. A hivatalos megnyitó csak december 5-én lesz.

Szombattól lehet korcsolyázni a marosvásárhelyi Várban
2025. november 14., péntek

Súlyos autóbaleset történt Szalárdon, áll a forgalom

Hat utas érintett abban a péntek reggeli autóbalesetben, amely Maros és Hargita megye határánál Szalárdon történt.

Súlyos autóbaleset történt Szalárdon, áll a forgalom
2025. november 10., hétfő

Gyalogosok a rendőrök célkeresztjében

A gyalogosok fegyelmezettlensége miatti baleseteket szeretnék elkerülni, ezért oktató jelleggel tájékoztattak, illetve szabálysértő járókelőket bírságoltak az elmúlt héten – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.

Gyalogosok a rendőrök célkeresztjében
Gyalogosok a rendőrök célkeresztjében
2025. november 10., hétfő

Gyalogosok a rendőrök célkeresztjében

Hirdetés
2025. november 10., hétfő

A lakosság dönt a forgalmi rendről?

Megtöltötték a marosvásárhelyi városháza nagytermét azok a lakók, akik a közlekedési bizottság döntéseihez kívántak hozzászólni. Az egyik vitatott témát a Kövesdomb lakónegyed egyes utcáinak egyirányúvá alakítása képezte.

A lakosság dönt a forgalmi rendről?
A lakosság dönt a forgalmi rendről?
2025. november 10., hétfő

A lakosság dönt a forgalmi rendről?

2025. november 09., vasárnap

Átfogó ellenőrzéssorozatot tarott a rendőrség Szászrégenben

Több jármű forgalmi engedélyét is bevonták a rendőrök a hétvégén Szászrégenben, ahol átfogó ellenőrzést végeztek. 128 személyt igazoltattak, 38 járművet állítottak meg és ellenőriztek, továbbá hat kereskedelmi egységet is vizsgáltak.

Átfogó ellenőrzéssorozatot tarott a rendőrség Szászrégenben
2025. november 09., vasárnap

Magyar alkotás nyerte az Alter-Native Filmfesztivál fődíját

Kiosztották a 33. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál díjait Marosvásárhelyen. A fesztivál fődíját idén egy magyar rendező alkotása nyerte el.

Magyar alkotás nyerte az Alter-Native Filmfesztivál fődíját
Hirdetés
2025. november 09., vasárnap

Kendama-láz újratöltve Székelyföldön is

Ismét virágkorát éli az a fajáték, amely egy madzaggal összekötött kalapácsszerű részből és egy lyukas golyóból áll. A kendama játék azonban több iskolában tiltólistára került sérülésveszélyre hivatkozva.

Kendama-láz újratöltve Székelyföldön is
Kendama-láz újratöltve Székelyföldön is
2025. november 09., vasárnap

Kendama-láz újratöltve Székelyföldön is

2025. november 08., szombat

Életet menthet egy kitisztított kémény – riasztó számokat közölt a tűzoltóság

Idén országszerte már 150 tűzeset történt lakóépületekben, ebből 54 esetet a tisztítatlan vagy hibás kémény okozott, és két halálos áldozatot is követeltek már a lakástüzek idén Maros megyében. A megelőzésre hívták fel a figyelmet a tűzoltók.

Életet menthet egy kitisztított kémény – riasztó számokat közölt a tűzoltóság
2025. november 08., szombat

Közeleg az adventi időszak, szervezik a karácsonyi vásárokat

Marosvásárhelyen december 5-én, a Mikulás érkezésének napján nyitják meg a karácsonyi vásárt a Színház téren.

Közeleg az adventi időszak, szervezik a karácsonyi vásárokat
Hirdetés