
Fotó: Sándor-Nagy Tünde
A számos lakossági panasz, valamint az április elsejei kettős késelés miatt a rendőrség kérésére bizottság alakult a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatalban, melynek a Tomcsa Sándor utcai Retro Pub működésének felülvizsgálása lesz a feladata. A környező lakók arra panaszkodnak, hogy a szórakozóhely reggelig nyitva van, folyamatos a zajongás, emellett a megtörtént kettős késelést is a bár számlájára írják.
2011. április 12., 16:512011. április 12., 16:51
2011. április 12., 17:022011. április 12., 17:02
Gheorghe Filip, a Hargita megyei rendőr-felügyelőség szóvivője elmondta, hogy a helyi rendőrségnek jogában áll kérelmezni a hely működésének felülvizsgálását. Ugyanakkor hozzátette, hogy újabb fejlemény született a kettős késelés ügyében. Az megyei ügyészség döntésének értelmében súlyos testi sértés vádjával folyik a nyomozás az azonosított elkövető ellen, nem pedig gyilkossági kísérlet miatt.
A késelés még fokozta az amúgy is ellentétes hangulatot a lakók és a szórakozóhely közt, ezért kérték a hivatal közreműködését. A vizsgálat tárgyát a Retro Pub szabályos működése és nyitva tartása képezi – ennek értelmében függeszthetik fel harminc napra a bár működését, tudtuk meg a polgármesteri hivatalnál érdeklődve.
Mag Attila, a Retro Pub vezetője elmondta, egyértelműen jogtalannak tartja ezt a hozzáállást, mivel nem a bárban történt a késelés, hanem a kerítésén kívül. „Nem is tudják bizonyítani, hogy honnan keveredtek oda az érintett felek. Úgy érzem, hogy a probléma nem a mi hatáskörünkbe tartozik. A környező lakók pedig aláírásukat adták, hogy tovább tarthassunk nyitva. Csütörtökön, amikor élő zenénk van, kicsit tovább tartunk nyitva: ránk van kiélezve ez az egész szituáció, rajtunk csattan az ostor, jóllehet, más bárral is megtörténik, hogy kicsit később zár be. A késelés megtörténhetett volna máshol is. Inkább a késelőt kellene lecsukatni, nem a bárra lakatot tenni. Nem értem az egész helyzetet, de úgy látom, hogy én fogom a rövidebbet húzni. Egy-két konkurens rosszakaróm is előkerül, hisz sokan szeretnék, ha nem működne a Retro: úgy gondolom, hogy ez egy valamilyen szintű összefogás is ellenem” – fogalmazott a bár vezetője.
Czika Edit, a polgármesteri hivatal helyi adók és illetékek osztályának vezetője arról tájékoztatott, hogy a megalakult bizottság április 12-étől számolt öt napon belül tud további információkat szolgáltatni az ügyben.
Hétfőtől SMS-alapú jegyvásárlási lehetőséget vezet be a székelyudvarhelyi helyi közszállítást működtető Urbana Transport.
Az áramszolgáltatótól kapott tájékoztatás szerint nyolc Hargita megyei településen összesen 19 transzformátorállomás maradt áramellátás nélkül szombat este.
Az Eurotrans Alapítvány legközelebb Udvarhelyszéken nyújt ingyenes segítséget a magyar állampolgárság igényléséhez, beleértve a szükséges fordításokat is.
Közlekedési gondokat okoznak a kátyúk Székelyudvarhely Szejkefürdő felőli kijáratánál, az Orbán Balázs utcában. A félbehagyott munka miatt csaknem járhatatlanná vált az útszakasz, a városháza és a kivitelező viszont dolgoznak a megoldáson.
A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.
Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.
Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.
Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.
Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.
Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.
szóljon hozzá!