Hirdetés
Hirdetés

Két követelés ügyében is eredményt ért el az egészségügyben dolgozók érdekvédelmi tömörülése

Októberben japánsztrájkot is tartott a szakszervezet. Időbe telt, amíg teljesült követeléseik egy része •  Fotó: Gecse Noémi

Októberben japánsztrájkot is tartott a szakszervezet. Időbe telt, amíg teljesült követeléseik egy része

Fotó: Gecse Noémi

Hosszas tárgyalási időszak és tiltakozás után eredményt ért el az egészségügyben dolgozók érdekvédelmi tömörülése két követelésük esetében: nő a bérpótlék értéke azoknál, akik koronavírusos vagy Covid-gyanús betegek közt dolgoznak, továbbá megkapják a 2500 lejes bérpótlékot azok a kórházi alkalmazottak is, akik Covid-gyanús páciensek közt dolgoztak a szükségállapot idején, illetve az azt követő két hónapban.

Széchely István

2020. december 29., 10:442020. december 29., 10:44

A Sanitas szakszervezet követelési nyomán a koronavírusos vagy Covid-gyanús betegek közt dolgozó kórházi alkalmazottaknak járó bérpótlék értéke a korábbi 55-től 85 százalékig terjedő értékről 75-85 százalékosra nő, ez december elsejétől jár az említett kategóriába tartozó egészségügyi alkalmazottaknak egészen a vészhelyzet végéig, illetve azt követően még két hónapig – tudtuk meg Nyula Emmától, a Sanitas szakszervezet Hargita megyei elnökétől.

A bérpótlékot Hargita megyében legnagyobb számban a Covid, illetve Covid-háttérkórházakban dolgozók kapják meg, tehát a csíkszeredai, illetve a székelyudvarhelyi egészségügyi intézmény alkalmazottai,

de a többi kórházban is jár a Covid-részlegeken dolgozóknak, illetve azoknak, akik munkájuk során koronavírus-gyanús páciensekkel kerülnek kapcsolatba.

Hirdetés

Kifizetés várhatóan januárban

Ez azt jelenti, hogy a székelyudvarhelyi kórházban lényegében majdnem minden alkalmazott meg kell kapja, lévén, hogy az intézmény Covid-háttékórház, de itt a szakszervezet még nem tudott egyeztetni a bérpótlékok ügyében a kórház vezetőségével, ugyanis a kórház főigazgatóját előzetes letartóztatásba helyezte a DNA – a napokban keresik meg ez ügyben az időközben ideiglenesen megbízott új kórházigazgatót. A többi kórházban már elkészültek az összesítések a bérpótlékra jogosult alkalmazottakról – tájékoztatott Nyulas Emma.

korábban írtuk

Borka-Balás Attilát nevezték ki a Székelyudvarhelyi Városi Kórház élére
Borka-Balás Attilát nevezték ki a Székelyudvarhelyi Városi Kórház élére

Új, ideiglenes menedzsert neveztek ki a székelyudvarhelyi kórház élére. Megbízatása egyelőre január 2-ig szól.

A szakszervezeti kérés eredményeképpen továbbá kiterjesztette a kormány a veszélyességi pótlékra való jogosultságot azokra a kórházi alkalmazottakra is, akik koronavírus-gyanús betegekkel kerülhettek kapcsolatba munkájuk során.

Így a 2500 lejes bérpótlékot azok az egészségügyi dolgozók is meg fogják kapni, akik a szükségállapot idején, illetve az azt követő két hónapban az említett körülmények közt dolgoztak.

Nyulas Emma azonban elmondta, Hargita megyében nincs sok ilyen kórházi alkalmazott, ugyanis itt abban az időszakban kevés koronavírus megbetegedés volt. Ugyanakkor arról is tájékoztatott, hogy az említett juttatások kifizetése várhatóan január közepe után történhet meg.

A Sanitas szakszervezet október első felében háromnapos japánsztrájkot is tartott, miután követeléseikre nem kaptak érdemi választ: az egészségügyben, illetve a szociális ellátórendszerben dolgozók számára korábban beígért, de meg nem kapott bérpótlékok folyósítását követelte az érdekvédelmi tömörülés.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ

Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
2026. november 06., péntek

Nyugtat a pénzügyminiszer: nem vezetik be jövőtől lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót

A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.

Nyugtat a pénzügyminiszer: nem vezetik be jövőtől lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót
2026. november 06., péntek

Újraindították a cernavodai atomerőművet

Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.

Újraindították a cernavodai atomerőművet
Újraindították a cernavodai atomerőművet
2026. november 06., péntek

Újraindították a cernavodai atomerőművet

Hirdetés
2026. november 06., péntek

Kiselejtezett román zászlóban szállították a zöldhulladékot egy Suceava megyei településen

Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.

Kiselejtezett román zászlóban szállították a zöldhulladékot egy Suceava megyei településen
2026. november 06., péntek

Uniós biztossal egyeztetett a miniszterelnök a romániai oktatás jobb tétele érdekében

Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.

Uniós biztossal egyeztetett a miniszterelnök a romániai oktatás jobb tétele érdekében
2026. november 06., péntek

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Hirdetés
2026. november 06., péntek

GDP arányosan keveset költenek Romániában szociális védelemre

Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.

GDP arányosan keveset költenek Romániában szociális védelemre
2026. november 06., péntek

Több ország repülőjáratait is bombafenyegetések érték, a háttér egyelőre tisztázatlan

A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.

Több ország repülőjáratait is bombafenyegetések érték, a háttér egyelőre tisztázatlan
2026. november 06., péntek

Romániába látogat Ursula von der Leyen

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.

Romániába látogat Ursula von der Leyen
Romániába látogat Ursula von der Leyen
2026. november 06., péntek

Romániába látogat Ursula von der Leyen

Hirdetés