Két tűzesethez is riasztották a tűzoltóságot Székelyudvarhelyen kedden, március 16-án.
2010. március 17., 11:032010. március 17., 11:03
2010. április 08., 15:242010. április 08., 15:24
Kedden hajnali 4 óra 28 perckor hívták a tűzoltókat, a Nyírő József utcában egy garázsban lévő autó gyulladt ki. Két tűzoltóautó érkezett a helyszínre, 6 óra 10 perckor eloltották a tüzet. A 60 négyzetméteren elterjedő tűz elemésztett egy Dacia Nova személygépkocsit, és egyéb háztartási eszközöket, amit a garázsban tartottak – jelentős anyagi kár keletkezett. A szakemberek szerint a tüzet az autó akkumlátorában történt meghibásodás okozta.
Aznap este kilenc órakor egy másik kigyulladt autóért is hívták a tűzoltóságot – Farkaslakán a 13A országúton, a 65. kilóméterkőnél egy Lexus autó gyulladt ki, ugyancsak elektronikus meghibásodás miatt. A lángokat este tíz órára fékezték meg, az autó mintegy 60 százaléka elégett.
Korlátozni kívánja a városban működő játéktermek számát Székelyudvarhely önkormányzata, a döntés meghozatala előtt nyilvános vita keretében kérik ki a közösség véleményét.
Egyre kisebb az esély arra, hogy a már megnyert pályázat részeként közösen vásárolhasson buszokat Fenyéd és Székelyudvarhely. A városvezetés vészforgatókönyveket állított össze a beruházás megmentéséért.
Három utca és két jelentős középület modernizálási terveit hagyták jóvá a székelyudvarhelyi tanácsosok a februári ülésükön, csütörtökön. Mindemellett a helyi adók esetleges csökkentéséről is szó esett.
Áramszünet lesz Farkaslaka számos háztartásában február 27-én, pénteken 9 és 17 óra között.
Forgalmi átszervezések előtt áll a szombatfalvi városrész. A Lejtő utca egy részének egyirányúsítása, a teherforgalom irányának pontosítása és a jelzőlámpák visszaállítása mellett a városközpont jövőbeni, „shared space” alapú átalakítása is szóba került.
Lángok csaptak fel egy melléképületben Székelyudvarhelyen szerda késő este.
A barátság erejéről szól a Barátságunk története című új mesejáték, amelyet a Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely közösen visz színpadra Székelyudvarhelyen. Az összművészeti előadás bemutatóját szombaton tartják.
Távolságtartásra intenek a Sóskúton tanyázó medvecsalád miatt. A két bocsával pihenő anyamedve ugyan közel, mintegy 30–40 méterre húzódott meg a diákszállótól, de eddigi viselkedése alapján nem keresi az emberek társaságát és nem mutat agressziót.
Kápolnási Zsolt történész Székelyudvarhely és Budapest a millenniumi ünnepségek hevében (1896) címmel tart előadást február 26-án Székelyudvarhelyen.
A város egyik legnagyobb tudományos rendezvényévé nőtte ki magát a Székelyudvarhelyi Kórház Napok: a harmadik kiadást március 4–7. között tartják. Idén is külön napot szentelnek a prevenciós, lakosságnak szóló programoknak.
szóljon hozzá!