
Nagy Edina, Nagy Tivadar, Sántha Zsuzsánna és Nagy Ferenc. Jubileumi koncertre hívnak
Fotó: Gecse Noémi
Nincs felemelőbb érzés, mint itthon, hazai közönségnek játszani a saját dalainkat – fogalmazta meg az idén fennállásának harmincadik évét ünneplő csíkszeredai Role zenekar. Jubileumi koncertjük szombat este lesz a Szakszervezetek Művelődési Házában.
2017. november 21., 20:032017. november 21., 20:03
Számos rendezvénnyel ünnepelte idén a Role a kerek évfordulót: kiállítást szerveztek az elmúlt három évtized előadásainak plakátjaiból, színpadra állították a Szent László, légy velünk! című rockoratóriumot, és több helyszínen léptek már fel a 30 év – 30 dal című jubileumi műsorukkal.
– értékelte kedden sajtótájékoztatón Nagy Tivadar zenekarvezető.
Csíkszeredában szombaton, november 25-én ünnepli meg fennállásának harmincadik évfordulóját a Role, a Szakszervezetek Művelődési Házában este hét órától mutatják be a 30 év – 30 dal című műsorukat.
– ajánlotta az eseményt közleményben az együttes.
Nagy Tivadar a sajtótájékoztatón elmondta, a 25 éves évforduló grandiózus koncertje után a kerek évfordulóra több, bensőségesebb hangulatú koncertet szerveztek, úgy tervezték meg ezeket, hogy a közönség könnyen belesodródjon a harminc éves időutazás hangulatába.
– tette hozzá.
Fotó: Gecse Noémi
Meglepetésekkel is kecsegtetnek a szombati koncerten, ahol a zenekar tagjai mellett ezúttal is számos vendégművész lép fel. Közreműködik például a csíkszeredai Ineffable zenekar, a Csíkszentsimoni Ifjúsági Fúvószenekar, a Csiszér István, Kosztándi Ferencz Kinga, Mosoly Dániel Tibor és Petres Kinga alkotta vokál csapat, továbbá Gombocz Annamária csellón, Regián Rékata és Burján Emőke fuvolán és Krizbai Imre klasszikus gitáron.
elővételben a Szakszervezetek Művelődési Házának jegypénztárában kaphatók, továbbá a koncert előtt a helyszínen.
Adventi turnéra indulnak
A Role decemberben adventi turnéra indul, Ausztriában, Németországban és Svájcban lépnek fel hat helyszínen, ahol a marosvásárhelyi neves fotóművész, Bálint Zsigmond is kiállítja műveit. Karácsonyra pedig egy újabb érdekességgel készülnek: a székelyudvarhelyi Alla Breve vegyeskarral tartanak közös karácsonyi koncertet december 22-én Székelyudvarhelyen és december 26-án Csíkszeredában.
Lezárult a jelentkezés a VIBE Epic Class Battle második kiírására: 11 megye 37 iskolájából 68 osztály, összesen 1727 középiskolás diák vág neki a decemberig tartó kihívássorozatnak.
Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában – közölte csütörtökön a Hargita megyei csendőrség.
A kormány elindítja az állami vállalatok vezetésére vonatkozó információkat összesítő guvernanta.gov.ro online platformot.
Noha még zajlanak a tárgyalások és még nem jutottak végleges döntésre, politikai forrásokra hivatkozva máris nyilvánosságra hozott a Digi24 hírportál egy elsődleges „vázlatot” a Siegfried Mureșan által vezetett jövőbeli kormányról.
Noha tegnap még csak egyetlen csíkszeredai kútnál haladta meg a 10 lejt egy liter standard benzin ára, ez mára kibővült a hargitai megyeközpontban több állomásra, illetve begyűrűzött Udvarhelyre is.
Nicușor Dan szerint a romániai társadalom nem kér az előrehozott választásokkal járó négy-öt-hat hónapos kampányból, utcai plakátokból, televíziós politikai hirdetésekből és pártok közötti vitákból.
Egy Ukrajna felől behatoló drón négy percet repült Románia légterében, majd lezuhant a Suceava megyei Solca közelében. Az incidensben senki nem sérült meg, és anyagi kár sem keletkezett.
Több intézkedést is bejelentettek a Bákó megyei hatóságok, miután szerdán reggel a 12A jelzésű országúton leszakadt egy fémhíd egy nagy teherbírású jármű súlya alatt Csobányosnál.
A neve nem szerepel rajta, a törvényszék szerint mégis Wass Albertet ábrázolja. Székelyudvarhely városát köztéri szobor eltávolítására köteleznék, miután az írót – egy 1946-os népbírósági ítélet alapján – háborús bűnösként tartják számon Romániában.
szóljon hozzá!